5077-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
5077-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
6296-tal emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon. debreciner.hu A koronavírus-járványról szóló hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint 6296 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki …
NT A hivatalos városi honlapon megjelent közleményből idézünk: „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2019. július 1. napjától a Debreceni Egyetemet bízta meg a feladat …
8053-mal emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
Azaz 3 óra és 10 perc. Menetrend szerint ennyi idő alatt teszi meg az intercity vonat az utat Debrecen és Budapest (Nyugat pályaudvar) között.
7325-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
Hajdú-Biharban minden egyéni választókerületben a Fidesz jelöltje nyert 2018-ban. Közülük a legkisebb arányban Kósa Lajos, a legnagyobban pedig Tasó László.
4 814-gyel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
Kövesd az országgyűlési képviselők példáját!
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.