Hol a pénz? – Az évekig civileket vegzáló Fidesz politikusai magukból kikelve ítélték el a hozzájuk közeli civilek vegzálását

Forgács Attila felszólalásban jelezte, hogy a közgyűlés több olyan szervezet beszámolóját fogadta el, amelyek érintettek az NKA-botrányban. Papp László polgármester a Szikrát bolseviknak nevezte, Széles Diána alpolgármester szerint pedig Forgács hazudik és hergel.

Szeptember 24-én tartották Debrecen közgyűlésének újabb ülését a Régi Városházán. A közbiztonsággal kapcsolatos napirendi pont tárgyalását előző írásunkban már bemutattuk.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Fotók: Kántor-Újvári Gerda

Az ülésen tulajdonképpen egyetlen valódi vita alakult ki, az pedig nem a városvezetés és a közgyűlési ellenzék között, hanem a testület fideszes és mihazánkos képviselői, valamint a mandátummal nem rendelkező Szikra Mozgalom között.

„Anarchista, bolsevik, antifapárti” társaság

Tizenkettedik napirendi pontként tárgyalták az ingyenes használatba és hasznosításba adott ingatlanokban folytatott tevékenységekről szóló beszámolót. Balláné Csontos Ildikó (Civil Fórum) megkérdezte, nem lenne-e indokolt ezeket a kedvezményeket rendszeresen felülvizsgálni, valamint arra is kíváncsi volt, hogyan tudják ellenőrizni, hogy valóban a város érdekét szolgálják-e ezek az ingyenesen használt ingatlanok. Papp László (Fidesz) erre azt felelte, ezért találták ki a beszámolókat, amelyek rendszeresen a közgyűlés elé kerülnek, így mindig megvan a lehetőség a felülvizsgálatra.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Papp László

Széles Diána (Fidesz) civil ügyekért is felelős alpolgármester pedig úgy fogalmazott, „a civil szervezetek nincsenek könnyű helyzetben anyagi támogatások tekintetében”. Elmondta, havonta kapnak megkereséseket civilektől, akik azt kérik, a magas bérleti díjak miatt inkább adjanak nekik oda olyan ingatlant, amelyben közfeladatot látnak el. Mint mondta, jelenleg több mint 50 ilyen civil szervezet van a városban. A politikus szerint a civilek segítségével tud lépni az önkormányzat olyan helyzetekben is, mint az ukrajnai menekültválság.

Ahogy arról a Debreciner a napokban beszámolt, a debreceni városvezetés a háború kitörése után a Központi Információs Közadat-nyilvántartás szerint összesen 235 millió forint támogatást adott az EU-Roma Országos Egyesületnek a menekültügyi helyzet kezelésére. Ez az a szervezet, amelynek a vezetője korábban fideszes politikusok portréit aggatta ki egy debreceni közintézmény falára, valamint egy idei hangfelvételen arról beszélt, élelmiszercsomagokkal segítené az egyik fideszes országgyűlési képviselőjelölt, Barcsa Lajos megválasztását. Barcsa később azt állította, a felvétel manipulált.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Barcsa Lajos

Salánkiné Kuti Zsuzsanna (Mi Hazánk) elmondta, az ülés előtt kaptak a Szikrától egy „végtelenül méltatlan” felszólítást, hogy az NKA-botrány miatt ne szavazzak meg átláthatatlan civil szervezeteket. „Idemosni az általuk feltárt NKA-botrányt nemcsak szakmaiatlan, hanem méltatlan is” – fogalmazott. Hangsúlyozta, nincs rögtönítélő bíróság, ezért a hatóság dolga kideríteni, hogy az érintettek valóban visszaéltek-e a pénzekkel, vagy koholt vádról van szó. Kijelentette, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Másrészt azt kérdezte, miért kellene minden civil szervezetet büntetni, ha egyesek visszaéltek a közpénzekkel. Azt is megjegyezte, az önkormányzati ingatlanok állapotát jobban megőrzi, ha odaadják szervezeteknek, mintha parlagon hagynák azokat. Végül felidézte a Kossuth utca 26. szám alatti ingatlan ügyét, amelyben a rendőrség kétszer is megszüntette az eljárást, a feljelentést tevő Szikra politikusai mégsem kértek bocsánatot.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Salánkiné Kuti Zsuzsanna

Papp László polgármester „anarchista, bolsevik, antifapárti” társaságnak nevezte a Szikrát, akiket nem kell komolyan venni, ráadásul szerinte idén törvénytelenül működtek, mert nem nyújtották be kellő időben az éves beszámolójukat. A politikus arról beszélt, meg kell becsülni azokat a civil szervezeteket, amelyek városrészekért, vallási közösségekért, elesettekért dolgoznak, karitatív tevékenységet végeznek. A Kossuth 26. kapcsán pedig elmondta, a rendőrségi nyomozás lezárásának indokolásban azt írták, kellő gondossággal járt el az önkormányzat az értékesítés során.

„Soha nem szabad ezeket a szervezeteket politikai céltáblává tenni, mert ez elriasztja az embereket az öntevékeny gondolkodástól” – ezt pedig Komolay Szabolcs (Fidesz) képviselő jelentette ki, hozzátéve, kérdés, innentől kezdve ki mer majd pályázni bármire.

Papp Csaba (Fidesz) pedig arra panaszkodott, hogy Forgács Attila, a Szikra debreceni titkára az egészségügyi és szociális bizottságban bűnözőkről beszélt, és nem hajlandó megérteni, hogy ott – legalábbis a fideszes politikus szerint – nem szabadna politizálni.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Papp Csaba

A beszámolóról szóló határozati javaslatot a hozzászólások után egyhangúlag elfogadták a képviselők.

Kampányt támogathattak közpénzből a Szikra szerint

Habár Forgácsot név szerint is említették a vita során, Papp polgármester nem adott neki lehetőséget arra, hogy reagáljon az őt és a Szikrát ért vádakra. Az erre tett kísérletét azzal utasította vissza, hogy majd az ülés végén szólhat hozzá az elhangzottakhoz.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.

Az elmúlt években a közgyűlés szervezeti és működési szabályzata lehetőséget adott arra, hogy előzetes jelzés esetén az állampolgárok felszólalhassanak az egyes napirendi pontoknál még a szavazás megtörténte előtt, így érveikkel befolyásolhatták a döntéshozatalt. Ezt a lehetőséget a fideszes városvezetés júniusban egy rendeletmódosítással eltörölte, ezért jelenleg csak az ülés legvégén kapnak a lakosok legfeljebb 3 perc felszólalási lehetőséget, de ezt is csak előre megjelölt témában.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.

Forgács ezért csak közel 20 perccel később kapott szót. Elsőként megjegyezte, méltatlannak tartja, hogy senkinek nincs problémája azzal, hogy a közgyűlési tagok kritizálják őket, szélsőbaloldalinak nevezik a Szikrát, egy korábbi képviselő pedig a közösségi oldalán patkányozta őt.

Az NKA-botránnyal kapcsolatban elmondta, a legfőbb ügyész már az egykori fideszes miniszter mentelmi jogát is kikérte, mivel nagyon erős a gyanú, hogy tiltott pártfinanszírozás történt. Forgács példaként felolvasta, hogy a Cívis Város Kulturális Egyesület mivel indokolta a költségeit az érintett pályázatnál: „két nagy rendezvényt kívánunk szervezni a körzetben”. Szerinte a pályázat valójában azt a célt szolgálta, hogy Széles Diána kampányát támogassák, aki képviselőjelöltként indult az országgyűlési választáson.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Forgács Attila

Forgács azt is megkérdezte, ha a Fidesz úgy gondolja, hogy nem szabad a civil szervezeteket megbélyegezni, akkor miért teszik ezt hosszú évek óta Debrecenben a Baross utca 16. szám alatt működő civilekkel szemben. Erre példaként a Láthatatlan Iskolát hozta fel, akik családok átmeneti otthonában lévő gyermekeket korrepetálnak, nyaranta pedig táborozást szerveznek. „Én ott voltam akkor, amikor őket a családsegítőből kipaterolták nagyon gyenge indoklással” – emlékeztetett. Szerinte ez pusztán azért történt, mert az egyesület székhelye a Baross 16-ra van bejelentve. Forgács erre bekiabálásokat kapott a fideszes képviselőktől, de érdemben senki sem reagált az általa elmondottakra. A Szikra debreceni titkára azt is megjegyezte, ő nem akart minden szervezetet egységesen megbélyegezni, a bizottsági ülésen kérte, hogy egyesével szavazhassanak a beszámolókról, ezt azonban a fideszes többség nem támogatta.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.

4 perc után a polgármester elvette a szót Forgácstól, aki a pulpitusról való távoztában még odavetette: „Válaszolnának a kérdésre, hogy hol a pénz?”. Papp úgy felelt, ők az önkormányzat gazdálkodására vonatkozó valamennyi kérdésre válaszolnak, ezekért vállalja a felelősséget, a minisztérium döntéshozatalával kapcsolatban azonban a minisztérium fog válaszolni.

Kikelt magából az alpolgármester

„Nem is tudja, hogy mit csinál. Fordítva ül a lovon” – reagált Forgács felszólalására Széles Diána alpolgármester, majd azt kérdezte, megkereste-e a Szikra-titkár az érintett szervezeteket, hogy mire költötték a pályázati pénzeket. Erre Forgács azt kiabálta be, hogy ezt nekik kellett volna bemutatniuk, mivel közpénzről van szó, beszámolási kötelezettségük van. Széles erre úgy reagált, ez nem a magyar parlament, hanem Debrecen közgyűlése, ahol tisztelettel vannak egymás iránt, mert később egymás szemébe akarnak nézni az utcán. „Hogy meri ezt csinálni? Azzal támad minket, hogy NKA-s pályázatokat használunk kampányfinanszírozásra. Egyet kérek szépen: ne hazudjon!” – kelt ki magából az alpolgármester.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.
Széles Diána

Széles szerint „három perc alatt ki lehet deríteni az interneten, mert most már az AI azért elég ügyesen keres”, hogy nyilvános volt a pályázat. Azt is elmondta, ő kigyűjtötte „az AI-jal”, hogy kik nyertek, megkereste őket és megkérdezte, mire költötték a pénzt. Elmondta, 63 eseményről van szó, ők pedig alpolgármesterekként járnak a programokra. „Évek óta ezt csináljuk. Ráadásul én civil ügyekért felelős alpolgármester vagyok, minden egyes rendezvényen megpróbálok ott lenni” – magyarázta. Szerinte ma, amikor minden az énközpontúságról szól, támogatni kellene azokat az embereket, akik a közösségért dolgoznak, nem pedig megalázni őket.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.

Az alpolgármester azt is elmondta, nagyon mérges Forgácsra, aki szerinte hergeli a Szikra saját közönségét. „Volt olyan civil szervezeti vezető, akit önök miatt leköptek az egyik hipermarketben” – állította a politikus, majd felszólította Forgácsot, hogy kérjen bocsánatot és hagyja abba a hergelést. Széles kifogásolta továbbá, hogy sosem találkozik a Szikra-titkárral, pedig ő rááldozza a hétvégéjét, hogy ott legyen az emberek között.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.

Aki szerint mindegy, hogy valaki államtitkár vagy Szikra-aktivista

Végül Barcsa Lajos alpolgármester is hozzászólt. Ugyan azzal kezdte, hogy megpróbál tárgyilagos lenni, de rögtön azzal indított, hogy összekeverte a tiszás Tárkányi Zsoltot a Szikrával, mondván, valamelyik szikrás hozta őt összefüggésbe tiltott pártfinanszírozással, pedig ezzel a későbbi államtitkár vádolta Barcsát. „Mindegy, hát átveszik jellemzően azokat a tartalmakat” – intézte el a tévedését az alpolgármester, majd arról beszélt, ő átlag állampolgárként jelent meg és focizott egy pallagi rendezvényen. Végül elmondta, az a civil szervezeti vezető, akit az üggyel kapcsolatban vádoltak, „konkrétan napokig sírt utána”.

Debreceni közgyűlés – 2026. szeptember 24.

További hozzászólások hiányában a vitát Papp László polgármester lezárta.

A következő közgyülést október 22-én tartják Debrecenben.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék