NASS

Nemzetközi fellépőkkel tér vissza a Manír

Négy élő elektronikus zenei fellépőt hoz el a Manír szeptember 25-én a Baross16-ba, egyikőjük Debrecen testvérvárosából érkezik.

A nyári szünet után szeptember 25-én új eseménnyel jelentkezik a Manír – róluk többször írtunk korábban a Debrecinerben. A tavasszal bejegyzett egyesületté vált programszervező csapat most egy litván, egy szlovák és két magyar formációt mutat be, mindannyian élő elektronikus zenét játszanak. A szervezők emellett látványos vizuális megjelenést ígérnek.

Manír

A litván Weird Ugly Fish a free jazzt, krautrockot és punkrockot kever az IDM (intelligent dance music) és ambient műfajokkal hosszú, dinamikus előadásban. A Debrecen testvérvárosából, Vilniusból induló Weird Ugly Fish több országban, főként jazzfesztiválokon lépett fel, Debrecenben először járnak.

2024 októberében jelent meg a második albumuk, a „Cannot Disappear”. A lemezt egy hozzá készült videoklip premierje is követte.

Szlovákiából érkezik Kragrowargkomn és Jori Josiphson, akik külön-külön is kísérleteznek az elektronikus zenével, közösen az 1921-es svéd némafilm, a Körkarlen (A halál kocsisa) ihlette alternatív, hipnotikus filmzenéjükből adnak elő válogatott témákat.

Remetemen a miskolci underground elkerülhetetlen alakja, húsz éve alkot egyszemélyes kísérleti, improvizatív elektronikus zenét. 

Pápai Gergő filmszerű drónfelvételeit ötvözi élő elektronikus zenével, magával ragadó audiovizuális élményt hoz létre. A Tilos Rádió Makrohullám című műsorának házigazdája, teljes egészében élőben dolgozik az alávetett tájak, ipari peremvidékek és a szocialista modernizmus építészeti örökségének zenei aláfestésén.

A Manír Humana Industria eseményére a helyszínen lehet jegyet váltani, részletek a Facebook-eseményben olvashatók.

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék