Szeptember 7-én 16 órára meghirdettek egy közmeghallgatást a debreceni KölcseyKözpontban az EcoPro egységes környezethasználati engedélyének módosítása ügyében. Legalábbis az eredeti kiírásban így szerepelt. A három és fél év kényszerböjt után a lakosság mohó érdeklődéssel csapott le a kínálkozó lehetőségre.

Ez alkalommal nagyon igyekeztem, hogy időben odaérjek, hogy ne maradjak le semmiről. És milyen jó ötletnek bizonyult. 2023-ban ugyanis csak késve tudtam megjelenni, mivel 16 óráig dolgoztam. Amikor odaértem, bementem, és csatlakoztam a többi érdeklődőhöz. Nos, aki idén késett, az bizony nem volt ilyen szerencsés, az ajtókat ugyanis bezárták. A bent lévők többszöri követelésére néha beeresztettek pár későn érkezőt (addig 5 perc szüneteket rendeltek el, amivel nyilván a kérdésektől vették el az időt), aztán újra bezárták az ajtókat. Amire persze, semmi szükség nem volt, hiszen annyi biztonsági ember tolongott ott, hogy az már túlzás volt.

Ami még jelentős különbség volt a 2023-as programhoz képest, az a táskavizit volt. Amikor megkérdeztem, hogy talán attól tartanak, hogy fegyverrel jön valaki, azt mondták, nem, ez „csak a szokásos rutin”. Hát, hogyne, persze, én meg most jöttem a hathúszassal.

Nos, ha a korai 16 órás időpontra a lakosság egy része nem ért oda, akkor így járt. Az, hogy az EcoPro és a kormányhivatal emberei 17 perc késéssel egy emberként vonultak fel a pulpitusra, az teljesen rendben volt. Egy bocs, pardon, elnézést vagy valami ehhez hasonló kultúrmegnyilvánulás még véletlenül sem hagyta el a szájukat. Az viszont a porondmester, vagy inkább állatidomár, alias moderátor első mondatai között hangzott el, hogy 20 óra nulla nullakor be fogják fejezni. Ebből nem volt nehéz levágni, hogy baromira nem tisztelik a megjelenteket. Ők késtek, de az időt rajtunk spórolják meg.

Mire megjelentek, a nyáriasan öltözött közönség egy része már rendesen vacogott, olyan erősre volt állítva a klíma, és azt is csak sokszori követelésre voltak hajlandóak normális hőmérsékletre beállítani. Egyszóval, már a legelején érezhető volt, hogy úgy hiányzik oda a lakosság a vélhetően kínos kérdéseivel, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Majd, amikor végre elkezdődött az egész rendezvény, akkor kezdtünk csak pislogni.

Mivel régóta vagyok fiatal, az általános iskolában még annyi tenyerest és körmöst meg beírást kaptam, mintha legalábbis valami égedelem vásott kölyök lettem volna. Nem voltam az. Hát, ez a több évtizede eltemetett rossz emlék tört utat magának, amikor a porondmester azzal indított, hogy elmondta az irgum-burgum házirendet, majd felsorolta a lehetséges büntetési tételeket is. Mindezt ki is vetítették! Konkrétan úgy viselkedtek velünk, mint a kisgyerekekkel, épp csak vigyázzban nem kellett ülni hátratett kézzel, de pisszenni nem volt szabad. Kvázi engedélyt kaptunk meghunyászkodni. (Csodálkoztam, hogy dress code nem volt.) Fotózni se lett volna szabad, majd, amikor valakit rajtakaptak, a moderátor azt mondta: Megbeszéltük, hogy nincs fotózás. Itt persze kitört a nevetés, hogy elég egyoldalúan beszélte ő ezt meg.

Lehetőség volt kérdéseket feltenni előzetesen egy felületen. „Természetesen” az így feltett kérdések megválaszolásával kezdték, hiszen azok az emberek, akik így kérdeztek, „vették a fáradságot”, hogy feltegyék a kérdéseiket, így a moderátor. Itt újabb felhördülés következett, hiszen minket, akik ott ültünk, kérdésekkel készültünk, aligha lehetett azzal vádolni, hogy nem vettük a fáradságot. Nyilván ezzel az akcióval is rengeteg időt elvettek a jelenlévőktől, így kevesebb kérdésre maradt lehetőség. Minden egy irányba mutatott, meg akartak szabadulni tőlünk. Voltak is páran, akik a kezdeti kioktatás, fenyegetés után felálltak és otthagyták ezt az ócska komédiát. Mi, akik maradtunk, nem szereztük meg ezt az örömet sem a cégnek, sem a hatóságnak. (Különös, hogy az előzetesen felolvasott kérdések közt is voltak az ő olvasatukban irreleváns kérdések, mégis húzták vele az időt.)

Aztán végre eljött a mi időnk, amikor hivatalosan is hozzászólhattunk, kérdezhettünk. Na, ebben sem volt köszönet. A kérdésekre 2 percet engedélyeztek, a válaszokra 5 percet. Már ez elég aránytalan volt, már csak azért is, mert a válaszok többsége vagy az volt, hogy a kivetített e-mailcímre írjon a kérdező (mert nem a meghirdetett témára vonatkozott a kérdés szerintük), és majd 30(!) napon belül megválaszolják, vagy valami veretes hazugság, betanult mellébeszélés, nyegléskedés, totál elmeroggyantnak nézés. Aki szervezte az egészet, egészen biztosan kiváló esztétikai érzékkel van megáldva. Ugyanis a pulpituson az egyetlen dolog, ami stimmelt, az a szimmetria volt. A porondmester mindkét oldalán 5-5 személy kapott helyet a gondosan megterített és felcímkézett asztaloknál (igaz, a vármegyétől még nem sikerült elszakadniuk), és a hátsó sorban is kiegyenlített volt a létszám. Azt, mondjuk, nem értettem, minek oda annyi ember, ha úgyis csak 2-3 szólalt meg, és még így sem kaptunk egy korrekt, valamirevaló választ.

A cég két embere igyekezett szakmai bikkfanyelv mögé rejteni a semmitmondást, gondolván, a bamba lakosság azokat a terminus technicus-okat úgysem érti. Ez lett volna a kisebbik baj. A nagyobb az volt, hogy ott, a helyszínen könnyen cáfolható hazugságokkal is bőven megtűzdelték mondókájukat. Meg is cáfolta egytől egyig mindet a tömeg. Aztán egy újabb kérdésre előhúzták megint ugyanazt a kártyát, és nem értették, miért röhögi ki őket a tömeg, miért fújolnak, miért kiabálják, hogy szégyelljék magukat.

Persze, semmivel nem volt jobb a kormányhivatal embere sem. A Környezetvédelmi Főosztály vezetője konkrétan semmi érdemlegeset nem volt képes kipréselni magából (megnyugtatót meg végképp nem), de azt, hogy a jogszabályoknak megfelelés, enpluszegyszer elmondta. Mintha a jogszabályok megvédenék a környezetet, a lakosok egészségét. És valószínűleg ő sem értette, mi a baj. Nem tudom, mi a szakmai követelmény egy környezetvédelmi főosztály vezetőjével szemben, de az illető ott a helyszínen nagyon leszerepelt. A kumulatív hatásokat firtató összes kérdésre csak azt tudta mondani, hogy nem vizsgálták, az egyes cégek kibocsátását külön-külön nézték, és egyenként belefértek a határértékbe. Mivan??? Jól vagytok ti összerakva? Környezetvédelmi főosztály? Hát, akkor hozzatok még ide vagy 5 gyárat arra a területre, ha külön-külön mind megfelel. Ezek szakemberek? Én csak egy háziasszonyésszel megáldott buta bölcsész vagyok, aki igyekszik logikusan gondolkodni. Javaslom, gondolkodjunk együtt egy kicsit.

Nos, főzök egy levest, és a szabály, hogy ízesítésnek egyszerre nem tehetek bele egy csipet sónál többet. Ok. Igen, ám, de ha azt a csipet sót tizenötször beleteszem, a végén ehetetlen lesz az étel. Mondok mást. Kiállítanak egy embert, és azt mondják, lehet neki adni egy pofont. Csak egyet. Ok. Az első méretes pofonnál talán fájlalja az arcát, de amikor a tizenötödik ember csapja telibe, lehet, hogy összerogy, és soha nem kel fel többé. Pedig mindenkitől csak egyet kapott. Nem atomfizika szerintem. Lehet, hogy én látom rosszul, de úgy gondolom, hogy egy ipari parkban (amire egy egykori mezővárosban, iskolavárosban érzésem szerint nem nagy szükség van, legalábbis nem ilyen iparágakkal) egyetlen határértéknek kéne lennie, amit még elbír a környezet. Nyilván, jóval alacsonyabbnak, mint a mostaniak külön-külön. Ha azt egyetlen gyár kimaxolja, akkor annyi, nem jöhet több gyár. Ha kettő, akkor kettő. Kell lennie egy állandó értéknek, amihez viszonyítunk. És ez egy környezetvédelmi főosztálynak nem egyértelmű??? Jogszabályokkal takaróznak. Ezt a szakmai impotenciát!! Persze, ha politikai kinevezettek ülnek a főosztályok, hivatalok élén, akkor nincs több kérdésem.

A cég embere pedig a bagatellizálásban alkotott maradandót. Amikor a vízfogyasztás növelésével kapcsolatban kérdeztem, épp, hogy csak nem legyintett, hogy ugyan már, az a kis 6 köbméterecske naponta pluszban, nem sok. Tényleg nem?? Az havonta 180, évente 2160 köbméter. Pluszban, a meglévő már amúgy is magas fogyasztásra. Tudom, ez az egész a nagyok játéka, de nézzünk egy példát ismét. Vegyünk egy egyedülálló kisnyugdíjast, van belőle elég sok. Nos, az, aki a fürdővizet, minden egyéb felhasználható maradék vizet kimeregeti, felfogja, összegyűjti, hogy azzal öblítse le a vécét (van ilyen, bármilyen hihetetlen), az kéthavonta jó, ha szűk 3 köbméter vizet használ. Vessük csak össze a napi hattal (pluszban). Ugye, hogy nem is olyan kevés az a napi 6 köbméter? És nincs kétségem afelől, hogy a vízzel spóroló kisembernél hamarabb lesz vízkorlátozás, mint a vízzabáló méreggyárnál, ha egyszer nem lesz elegendő víz. És még akkor nekünk a fene a pofánkat, amiért tiltakozunk, nem akarjuk az egészségünket áldozni egy elmeháborodott exvezető akkunagyhatalmi törekvéseinek az oltárán??? Rég jártam iskolába, de határozottan emlékszem, hogy agráripari országként tanultunk Magyarországról. Az pedig, hogy Debrecent a szervilis polgármestere hathatós segítségével aránytalanul sok akkugyári beruházással tömték tele, egyszerűen elfogadhatatlan.

Ez a polgármester, aki a 2023-as közmeghallgatáson még pökhendi arroganciával hurrogta le a tiltakozókat, kérdezőket (milyen jogszabály kötelezi őt arra, hogy tájékoztasson minket, konzultáljon velünk előre?), most nem mert megjelenni. Ahogy a túljavadalmazott alpolgármesterei sem. Az, hogy illett volna megjelenniük, nem kérdés. Viszont nekem személy szerint nem hiányzott az öntelt képük. Tudták ők nagyon jól, hogy felkérdeznék őket, és nem volt kedvük hozzá.

Egy hónap múlva újabb közmeghallgatás lesz, ahol jó lenne, ha még több ember megjelenne (biztonsági emberből kevesebb is elég, hiszen senki nem dobált záptojást, rothadt paradicsomot, nem támadt rá az őt semmibe vevőkre). Aki jön, öltözzön rétegesen minden túlhűtési, túlfűtési eshetőségre felkészülve. Reméljük, testüregi motozás nem lesz.

A „főszereplők” pedig ne pontosan érkezzenek, hanem kezdésre már üljenek a helyükön, legalább ebben legyenek úriemberek. A vezetőszárat, bilincset, bírságokat meg felejtsék el, nincs rá igény, ahogy a hivatkozott e-mailcímre sem. Amire van, az a tiszta beszéd, a korrekt, őszinte válaszok mellébeszélés helyett.

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)

Kosztonyák Katalin írásai itt olvashatók: A SZÓLÁS JOGÁN.