Vihar után üzenet – a debreceni városvezetőktől

A károkról számos fotót közöltek, de egyetlen egy olyan fényképet sem, amin ők maguk személyesen is láthatóak lennének valamelyik debreceni helyszínen.

Erős széllel csapott le a vihar Debrecenre július 7-én délután, igen komoly károkat okozva szerte a városban. A következményekről a Debreciner is beszámolt. Debrecen polgármestere és három alpolgármestere a Facebookon követte a történéseket.  

Vihar Debrecenben – 2025. július 7.
Fotó: Tóth Réka

Papp László (Fidesz) polgármester a közösségi hálón köszönetet mondott a lakosság segítségéért: Köszönöm minden hivatalos szerv munkatársának és olyan debreceni lakosnak a segítségét, akik közös erővel azon fáradoznak, hogy városunkban mielőbb helyreállítsuk a vihar okozta károkat! Együtt vagyunk Debrecen!”

Balázs Ákos (Fidesz) alpolgármester egy mondat kiegészítéssel megosztotta a polgármester posztját: Köszönet mindenkinek, aki a vihar utáni károk helyreállításán dolgozik!”

Barcsa Lajos (Fidesz) alpolgármester örömének adott hangot, hogy egyéni választókerületében már a vihar elcsitulása után néhány perccel összefogott a lakosság – több járdaszakaszt is sikerült újra járhatóvá tenni közös erővel. Ez az összetartás példaértékű, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gyorsabban túljussunk a nehézségeken. Most különösen fontos, hogy mindenki segítse saját lakókörnyezetének rendbetételét. Vigyázzunk egymásra, és tegyünk együtt közösségünkért!”

Széles Diána (Fidesz) alpolgármester több posztot is megosztott a közösségi hálón, az elsőben arra kérte a debrecenieket, hogy nagyon óvatosan közlekedjenek a héten további viharos időjárás várható! Vigyázzunk egymásra!”

Mind a négy városvezető több fotóval is illusztrálta a vihar utáni megszólalását a Facebookon, de egyikőjük sem közölt olyan fényképet, amin ő maga személyesen is látható lenne valamelyik kárhelyszínen.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...