Az egész környéket meghirdetnénk eladásra, se érne annyit tokkal vonóval, mint ez a vízijárgány. Igaz, hogy mi csak egyszerű dolgos emberek vagyunk, becsületes, hasznos tagjai az országnak (a haza és a nemzet szót már lejáratták), nekünk elég ennyi is. Meg a tiszta lelkiismeret. Azt ugyanis nem adnak súlyos milliárdokért sem. Hála az égnek, mert ezek azt is vennének maguknak. Ahogy szerelmet is vesznek.

Ja, hogy közben jönnek a hírek, hogy talán nem is az övék! (Persze, azonnal gyanút kellett volna fognunk. Három van ebből a gigacsónakból a világon. Nekik biztosan olyan lesz majd, amiből csak egy van.) Talán egy orosz oligarcháé. Hmm, még vannak olyanok? Nem öngyilkolta még le magát mind több emelet magasságból? Vagy földszinten laknak? Azért én erősen elgondolkodnék, hogy ringatózzak-e egy ilyen luxuslélekvesztőn. Ki tudja, ha egy orosz oligarcháé, hogy nincs-e megbuherálva rajta valami. Akár az oroszoknak is lehet egy legendás Zotmund lovagjuk. De mit is aggódok én ennek a párocskának az életéért!

A csudába, már meg Euroleasing Zrt. is a képbe került, mint a ladik tulajdonosa. De valahogy Mészáros érdekeltsége forog szóban. Lehet, hogy a 22-es csapdájával állunk szemben. Avagy tutte le vie portano a Mészáros?

Abból a szempontból is ismerős lenne a történet, hogy pár éve a külügyér is egy oligarcha ladikján múlatta az időt családostól. (Az egy nemzethy pannon oligarcha volt, ő most épp áruba bocsátja az úszó palotát.) Igaz, ő közben azt akarta elhitetni az együgyű néppel, hogy ő orcája verítékével éjt nappallá téve blablabla. Még később, a falujáráson, amikor külügyérként alsórendű útszakasz átadásán parádézott, azt ecsetelte a riporternek, hogy a nap 24 órájából ő huszonötöt dolgozik. Nonna Andi legalább bevallja, hogy teljesen elernyedve lazulnak, pihenik ki a közpénzszerzés fáradalmait.

Teszik ezt Napoli környékén. Ha már olaszos dolgokról beszélnek, azon a környéken a maffia is eszébe juthat az embernek. Ráadásul azt mondja a pénzen vett szerelem, hogy olaszos család benyomását keltették. Hát, ez azért a visítva röhögős kategória volt. Olaszos család. Pusztán azért, mert pereputtyostól hajókáztatok? Gyerekeinkkel, unokáinkkal, mondja nonna Andi, miközben elhúzódva a tömegtől oly magányosan réved a távolba a kezében szorongatott latte infernoval, hogy szinte megsajnálja az ember. Ja, hogy nem gondolta, hogy egy paparazzo épp lencsevégre kapja. Máskülönben intenzíven cukiskodott volna a famigliával.

Szóval, olaszos. Szerintem ott valami félrement. Régen, amikor tömeget akartak érzékeltetni, azt mondták, hogy sokan vannak, mint az oroszok. Oroszok, Andi, nem olaszok. Kezdesz hozzábutulni a pénztárcádhoz.

Ráadásul egy olaszos család nonnája garantáltan épp valami pastat készít az unokáknak, de csakis al dente, amit aztán bőven megkínál pomodoroval, basilicoval, és nem sajnálja a tetejéről a jófajta parmiggianot sem. Lehet, hogy még egy kis tiramisú is előkerül, a felnőttek egy kis proseccoval öblítenek, de Napoli környékén simán hiteles lenne egy kis Limoncello di Sorrento is. Kortyolhatna a nonna parányi csészéből egy jó ristrettot vagy espressot, netán egy nagyobból egy lungot, de, hogy semmiképp nem egy dobozos lattet, az szinte sicuro.

Szóval, a nagy családi összeborulás helyett bizony az látszik, hogy mivel az egy örökölt famiglia, nem őket bújod, hanem a végtelen kékséget kémleled. Talán reméled, hogy távolban egy fehér vitorlán ott van szíved hercege, akit önmagáért tudnál szeretni. Akit talán még ingyen is szenvedélyesebben csókolnál meg, mint apját a rengeteg pénzéért.

De tudod, mit? Ez lenne a te saját problémád, áldásom rátok, ha már tényleg ennyire megfogott Lorenzo intellektusa (legalábbis erre hivatkoztál anno). Bánná a fene a te nagy színlelt boldogságodat. Magánügy. Lenne. Amennyiben nem a mi keservesen megkeresett adóforintjaink veszítenék el a ti kezetekben közpénz jellegüket.

Tudom, az már korábban kiderült, hogy a szorgalom, a tudás jól kamatozik. Ezért történhetett, hogy tuo amore, Lorenzo nagyobb vagyonra tett szert néhány év leforgása alatt, mint az olyan alig ismert alakok, mint Mick Jagger vagy Elton John. Persze, érezzük a különbséget, hogyne. Azok az alakok bizonyára nem bántak olyan jól a pénzzel, talán nem voltak elég bátorak. Mindenesetre egy ordító különbség az említett sztárok és a tuo marito között, hogy előbbiek évtizedeken keresztül megdolgoztak a vagyonukért. Talán pont ezért népszerűek.

Azt mondod, irigy vagyok? Még véletlenül sem. És tartok tőle, nagyon sokan vagyunk, akik két olyan ladik áráért se cserélnénk veled. Szerinted én nem tudnék megvenni egy dobozos kávét? De. Csak én inkább főznék egy igazit. Ha már a mesés Itália partjain hajókázom. És még akkor sem állítanék ekkora butaságot, hogy olaszos család benyomását keltettük.

Többen több helyen számolgatásba fogtak. Hogy mennyi is az a pénz, amit ez a nave di lusso kóstál. Hány ezer ember hány évi fizetése telne ki belőle. Bizonyára lehetne ezt egyéb fontos dolgokban is számolni (egészségügy rendbetétele, utak építése, közlekedés fejlesztése, természetvédelem – olykor épp tőletek). Tudom, az olyan sekélyes, primitív gondolkodás. Mit érdekel az benneteket, hogy másnak jut-e pane, miután jóllakatott benneteket. Nem is önszántából, ráadásul. Csak nektek legyen jó. Mit jó, jobb, sőt, legeslegjobb. Vagy még azon is túl. Mert L’Oréal. Az, hogy Lorenzo jótékonykodik un pochissimo az összeharácsolt pénzből, olyan, mintha a tolvaj visszaadna egy keveset abból, amit ellopott.

Nem szívesen látod a nyaralásod képeit az újságokban? Ne olvass újságot! Pihenj, lazulj, foglalkozz a „gyerekeitekkel és unokáitokkal”. Közszereplők vagytok, sőt, nem kevés közpénzen szereplők. Amúgy meg hálás is lehetnél. Onnan, ahonnan a paparazzo lőtte a fotót, úgyse tudnál szelfit készíteni. Ahhoz még Lorenzonak sem elég hosszú a keze.

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!