Amennyiben komolyan vesszük az emberi jogok egyetemleges mivoltát és hiszünk abban, hogy minden ember egyenlőként születik, úgy nem lehetőség, hanem sokkal inkább kötelesség támogatni, és akár kritikákkal segíteni a női egyenjogúság ügyét. Ebben szövetségesnek kell lenni a nőknek és férfiaknak, mivel tényleges változást a biológiai és társadalmi nemeket meghaladó közös gondolkodással lehet elérni, fenntartva azt, hogy bizonyos dolgokban egy férfi nem tud hiteles álláspontot képviselni.

Férfiként elképzelhetetlen teljesen átélni a társadalom által a nők vállára helyezett súlyt, és azt a folyamatot, ami egy nő lelkében zajlik le ennek a kapcsán. A Barbie-film megtekintésével viszont közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy egy pillanatnyi időre beletekinthessünk ebbe. A Barbie szisztematikusan halad a korai gyermekkori állapottól, ahol minden meseszerű és az élmények megélése számít a világ mozgatóerejének, egészen addig, ahol sokk-szerűen szembesül a tárgyiasítás és elnyomottság érzésével a főszereplő. Mindezt a filmes világban egyedülállóan, sokkal inkább a karakter saját szemszögéből élhetjük át, mintsem külső szemlélőként. A film erőssége az, hogy megfelelően és kiegyensúlyozottan, sokszor hullámvasútként dobál a kiváló poénok, és a megrázó szembesülések között, ezzel is hangsúlyozva a film alapvetően dramatikus mivoltát.

Ezen a ponton szerintem fontos megérteni, hogy miért fontos férfiként elgondolkodnunk ezen a folyamaton Számos alkalommal a feminizmusban szövetséges politikai aktorok és gondolkodók felületesen állnak a probléma megoldásához. Nem elvitatva azt, hogy a kvóták és más nagyobb női reprezentációt elősegítő szabályozások képesek változásokat elérni, ezek csak ideiglenes megoldást kínálnak. Ha a problémák feloldásában gondolkodunk, akkor azt kell megértenünk, hogy sokkal mélyebbre kell ásnunk és kulturális téren kell változnunk. Az a fajta torzulás, amely a tárgyiasítás és a női sztereotípiákba való beszorítás által kialakul a pszichében egy olyan fajta szorongást eredményez, amely sok esetben az alapvető motivációt gátolja meg a részvételben. Amennyiben komolyan vesszük az ügyet, először nekünk férfiaknak magunkban is meg kell látnunk a problémát. A megoldás természetesen közel sem egyszerű, mert a generációkon keresztül öröklődő internalizált szorongás és az átadott traumák feloldása akár több nemzedéknyi időt venne igénybe, egy ideálissá váló világban is.

A film szintén kiválóan mutat rá arra, hogy a megoldás nem a szélsőséges eltolódásokban rejlik. Ahogy a patriarchátus dominanciája okozza a női nyomort, úgy a matriarchátus gondolata a férfiakat teszi kiszolgáltatott pozícióba. Nem nehéz belátni: akár a férfiak, akár a nők szorulnak be egy elnyomott szerepbe, az olyan szorongást vált ki, amely minden esetben társadalmi katasztrófákhoz vezet. A Barbie végkifejlete erre mutat rá: a Barbie-k által dominált rendszerben a Kenek érzik magukat feleslegesnek és pusztán egy kiegészítőnek, míg a patriarchatus rendszerének kiépülése után a Barbie-k kerülnek ugyanebbe a szerepbe. Ennek a feloldására ajánlanak megoldást a film készítői: a férfi és a nő ne egymáshoz képest határozza meg magát, hanem mindenkinek rá kell jönnie az önmagából adódó saját szerepére.

Alapvetően rég nem láthattunk olyan mainstream filmet, ami a Barbie-hoz hasonlóan építene releváns társadalomkritikát, és indítana közös gondolkodást. De nem minden úszik rózsaszín ködben az alkotással kapcsolatban.

Sajnos nem lehet nem észrevenni, hogy a film – nem elvitatva az alkotók gondolatainak fontosságát – egyfajta újrabrandelése a Mattel által forgalmazott játékoknak. A cég régóta küzd nehézségekkel az eladások terén, főként a Barbie játékok feminista kritikája miatt, mivel a termék káros testképpel próbál egyfajta mintát mutatni. Nem szabad csapdába esni, és naivan eltekinteni a szándéktól, amely finanszírozta a filmet: a kapitalizmus gépezete ugyanolyan veszélyt jelent, mint a szélsőséges patriarchális rendszereket támogató jobboldali politikai elitek. Nem meglepően persze az említett két tábor között jelentős átfedés van.

A feminizmus termékké alakítása és marketingeszközként való felhasználása magával hozza az üzleti érdekek és a reklámköltések célja szerinti átdefiniálást. Ennek példája a liberális politika, és a tőkeérdekek által kiküzdött kép, ahol a női egyenjogúság mércéje a cégek igazgatósági tanácsában való részvétel. Abban a világban, ahol nők tömegei szenvednek szexuális kizsákmányolástól, ahol tombol a menstruációs szegénység és ahol naponta több ezer nő hal meg a családon belüli erőszak áldozataként, egy perverz és torz merőeszköz a kapitalista kizsákmányolásban játszott vezető szerep mérteke. A rendszer fő célja, hogy önmagán belül tartsa a változásra törekvő energiákat és a már kialakult patriarchális struktúrákban adjon úgy szerepet a nőknek, hogy visszatartsa őket a kapitalista rendszerből adódó igazságtalanságok felszámolásától.

Az 1% feminizmusa az, amely a fókuszt a gondoskodó munkák bérharcáról, a láthatatlan munka megbecsüléséről, a testi önrendelkezés és reprodukciós jogok csorbításáról viszi el a hangsúlyt a céges kvóták és a gender diszfóriával elő személyekkel kapcsolatos szimbolikus vitákra. A 21. század feminizmusa a szimbolikus politikájával egy kontraszelektált elit médiahackjévé válik, amely nem szolgálja a 99% érdekeit.

A feminizmus – az én szemszögemből tekintve – legfontosabb része a nők kiszolgáltatottságának csökkentése, a férfiak által kialakított szabályok és intézmények felülvizsgálata. A mozgalmiság divattá alakítása, a fókusztémák elterelése míg, ha rövid tavon hasznos gondolatok ébresztésével is operál, hosszú távon óriási károkat okozhat a nők elleni igazságtalanságok felszámolásában.

Rutz Tamás
az LMP Országos Politikai Tanácsának elnökségi tagja

VÉLEMÉNY-VITA – Várjuk olvasóink gondolatait. Levelüket erre a címre küldjék: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu