Debrecen legújabbkori uralkodói viszont nem tudnak szabadulni ebbéli vágyuktól. Ez a város az ő megnyilatkozásaikban volt már mindennek IS a fővárosa: többek közt a sportnak, a magyarságnak, na meg a közösségi közlekedésnek is. Amúgy pedig egy gondoskodó város.

Abban az átkos tanácsi rendszerben mindenféle propaganda (és arra elvert közpénzhegyek) nélkül csak úgy szimplán Tiszta és virágos Debrecennek emlegették. Mert az is volt. Volt a városnak egy saját cége, amelyik mindenféle felszólítás nélkül tudta a dolgát, amikor kellett, virágosított, ahogy kellett, takarított. Talán régi magyar filmekben még láthatnak az ifjabbak is olyan eszközöket, amilyeneket használtak erre a célra. Volt a szúrós végű bot, amivel az eldobott papírszemetet lehetett felszedni. Volt a speciális kialakítású lapát, amibe pedig az út szegélyénél seperték a koszt. Akkoriban nem hömpölygött tavasszal a nyárfapihe magára gyűjtve a többi szemetet. Télen nem kellett hóbuckákon, lucsokban bukdácsolnunk, mert éjjel rendkívüli hómunkások (rendesen megfizették őket) reggelre eltakarították a havat. A város vezetői nem posztolgattak állandóan, nem írtak méretes laudációt önmagukról a városi lapban, valahányszor elvégezték a feladatukat. A cívis onnan vette észre, hogy dolgoznak, hogy rend és tisztaság volt a városban és sok-sok virág. A meglévő buszok, villamosok járták a várost és szállították az utasokat. Nem ment a hencegés a gondoskodó városról.

Most van egy város, amire az, aki rég járt itt, rá sem ismer. És ez nem feltétlenül jó. Ennek a városnak jellegzetességei voltak a cívisházak. Na, azok nagyon útjában vannak a jelenlegi polgármesteréknek. A felújítás szót nem nagyon ismerik, inkább hagynak mindent lerohadni, hogy aztán rátehessék a kezüket. Bizonyára sokat nézték Józsit az úthengerrel. Itt a dózerolás megy, aztán jönnek a jellegtelen, városidegen épületek. Ja, nem állami lakásépítés formájában, dehogyis! Leginkább azoknak igyekeznek kedvezni, akik már a sokadik lakást építtetik befektetésnek. Az ingatlanárak vetekszenek a fővárosiakkal, a fizetések nem. Akinek pedig nem telik saját ingatlanra, az hadd fizessen jó sokat az albérletre. A városkép nem számít. Egy alacsony, egy magas, egy családi ház, egy magas bérház, jóvanazúgy csengeri violáéknak. Még tett is egy kijelentést nemrégiben: „Egy jó dinamikával rendelkező, gazdasági fejlődést felmutatni képes város esetében óhatatlanul van konfliktus a fejlődés és a meglévő építészeti megoldások között. Ami érték, azt természetesen védeni kell. A jövőben is lesznek olyan fejlesztési döntések, ahol régi, meglévő épületek adott esetben elbontásra kerülnek, mert ez szolgálja a fejlődés ügyét”. Azt hiszem, a fejlődésről egészen más fogalmaink vannak, ahogy arról is, mi számít értéknek. Ennek a barbárnak Debrecen egy jókora adag gyurma, és azt gondolja, hogy hatalmánál fogva úgy alakítgatja, ahogy akarja. Itt egy vicc ugrik be: Vendégségben az egyik vendég gyereke addig szeleskedik, amíg felborít egy padlóvázát, ami ripityára törik. A szülő megrémül, de készségesen felajánlja, hogy megtéríti a váza árát. Ez egy ókori váza volt, így a házigazda. Ja, olyan ócska, már megijedtem, hogy valami értékes, mondja megkönnyebbülve a szülő. Gondoskodó polgármester.

Van nekünk a polgármester mellett 4 alpolgármesterünk is. Persze, azért, hogy mindenről legyen, aki gondoskodik. Van például egy, aki a szociális ügyekért is felelős. Na, ő gondoskodik is mindenről. Amikor a covid alatt az emberek egy kicsit próbáltak kedveskedni a leterhelt orvosoknak, ápolóknak, akkor ő is pont ott járt. Jó, hát, véletlenül épp ott járt egy stáb is kamerákkal, mi mindennel. Aztán ennek az örökké vigyorgó nőszemélynek kapóra is jött, hogy a kézis lányok pár tálca süteménnyel mentek oda, ki is kapta egyikük kezéből a tálat, és mindjárt elkezdte ünnepel(tet)ni önmagát. De cukiskodik gyerekekkel is, amikor iskolakezdéskor könyvet oszt, sőt, attól sem riad vissza, hogy nehéz sorsú gyerekeknek szánt játékokat ő avasson fel szívbéli barinőjével, a hazugságügyi Jucussal, a szőnyegen bohóckodva. Természetesen dokumentálva. Más alkalommal odapattant egy ételosztáshoz, ahol átadott pár bedobozolt ételt, szigorúan fotókkal dokumentálva. És, megnyugtatott mindenkit, hogy no para, ha kell, nyitnak még ingyenkonyhákat a városban. Csak halkan jegyezném meg, hogy a kormány szerint nincsenek szegények, nincsenek rászorulók. Akkor kinek is az a sok ingyenkonyha?

Egy közelmúltbeli húzása volt, hogy mielőtt megszavazta idősklubok bezárását/összevonását, még elment az egyikbe, hogy egy újabb cukiskodást leműveljen. Három idős ember születésnapja volt, és az egyikük tortájával ő bájolgott. Az sem zavarta – miért is zavarta volna, hiszen nem is látta a néni arcát -, hogy szegény ünnepelt nem élvezte különösebben a dolgot, valószínűleg azt sem tudta pontosan, mi zajlik körülötte. Régen általában akkor mentek ki születésnaposhoz, amikor az illető betöltötte a százat. Valamiért azokon a fotókon nem a tanácsházáról delegált személy szerepelt, hanem az ünnepelt, esetleg a családtagjai. Hogy szociális ügyekkel miért épp egy ilyen érzéketlen magamutogató egóbajnokot, celebet bíztak meg, nem tudom. Egy olyat, akinek még a mások nyomorúságánál is előtérbe kell tolnia önmagát. Mert mindennek róla kell szólnia. Bárkit gátlástalanul beáldoz, hogy növelje a saját népszerűségét. Gondoskodás? Ugyan már! Lájkvadászat. Amiket adott, nem a sajátjából adta. És akkor most feltette az ü-re (egyik kedves szomszédasszonyom szóhasználata) a pontot. Most, amikor a többség változatlan fizetés mellett elszenvedi az elszabadult árakat (nem, nem szankciós infláció), amikor sokan már nem tudnak luxusról lemondani, mert már csak a legszükségesebbekre költenek, jön ez a szociálisan érzéketlen nő, és a képünkbe tolja a legújabb cukrászda PR-anyagát. Hogy nem tud jól magyarul, azt hagyjuk. Szóval, figyelmünkbe ajánlja, hogy a számtalan cukrászda mellé nyílt egy újabb, de, ugye, abból sosem elég, és majd milyen klassz sütiket lehet enni, meg jókat kávézni. Hogyne, persze. Ma reggel a királyi Bestfm is bemondta, hogy nyitnak újabb ingyenkonyhákat. Vajon az alpolgi elintézi, hogy ott is legyenek a cukrászda finomságaiból? Mert, gondolom, cserébe ezért a kis népszerűsítésért ő ingyen falhatja a nyalánkságokat. Valamiért a Kedves Jocó jutott eszembe.

Egy másik alpolgármesterünk a közlekedésért felelős. Pósán tavaly az alábbi mondatot bírta kipréselni magából anélkül, hogy elröhögte volna magát: „Debrecen a közösségi közlekedés új fővárosa, s példát mutat a magyarországi városoknak”. Eme veretes állítás már akkor sem volt igaz. Azóta pedig történt egy s más. A debreceni tömegközlekedés színvonala, khm, hogy is mondjam, konvergál a negatív végtelenhez. Korábban csak tájékoztató jellegűvé silányították a menetrendet, azaz, pl. a buszok jöttek, amikor jöttek. Néha kettő is ugyanolyan számozással. Vagy szimplán kimaradtak. Vagy lerobbantak. Mindegy is, miért késtek el emberek a munkából, iskolából. Hogy miért vacogtak a megállókban télen, izzadtak nyáron. De legalább olvasgathatták közben az időről időre megújuló propagandaplakátokat. A fene nagy gondoskodás az utak járhatóvá tételére nem terjed ki, így aztán télen a járművek folyamatos balesetveszélyben araszolhattak a csúszós, kátyús utakon.

Na, ennek az áldatlan állapotnak mostantól vége! Elvégre fejlődünk, vagy mi! Gondoskodó embereink ezt is megoldják, mint már annyi mindent. Abban szerintem egyetértünk, hogy ha ritkábban járnak a buszok, villamosok, ritkábban fognak késni is, netán kimaradni. Na, ugye! Máris egy lépés a megoldás felé. Egy másik dologban is biztosak lehetünk: januártól egyetlen troli se fog késni, lerobbanni, leeresztett áramszedővel vesztegelni az út szélén. Nem bizony. Hogy mi lesz a kiiktatott járművek sorsa, nem tudom, ilyenkor általában találgatok. Talán téli menedéknek kínálják fel hajléktalanok, kilakoltatott emberek számára. Végül is, jobb, mint a köztéri padokon, megállókban ázni, fázni. Oda legalább az eső, hó nem esik be, a szelet is kívül tartja. A jó alaposan megritkított villamosközlekedés sem fogja zavarni a – takarékosnak a legjobb indulattal sem mondható – adventi mulatságot. Eddig ugyanis pár pohár jófajta forralt bor után vagy szimplán csak birkaságból sokan már elfelejtkeztek róla, hogy a sétatéren villamos is jár, és el kéne engedni, nem a síneken kéne az ismerősökkel traccspartiba bonyolódni. Hétvégén meg nem is lesznek ott zavaró tényezőnek. Villamospótló buszok lesznek. Hát nem gondoskodók a mi vezetőink? Lényegesen eltérő útvonalon oldják meg a jócskán megritkított közlekedést. Azokkal a buszokkal vajon, amelyek rendre lerobbannak? Aztán, ha már vinni nem képesek az utasokat, legalább jókora akadályt képeznek a többi közlekedni szándékozó számára.

Tudom, persze, hogy jót akarnak nekünk, városbéli puhányoknak, nyavalyásoknak. Nem mozgunk eleget. Tessék többet gyalogolni! Sétálni a jó levegőn. Vagyis, jónak nem jó, de legalább szennyezett. Lehet, hogy ezek a döntéshozók nem jutnak el odáig fejben, hogy ilyen tömegközlekedés mellett még többen ülnek majd autóba? Esőben is észre lehet venni, hogy sokan a négykerekű ernyőt kapják elő. Most, hogy ritkaságszámba megy majd a tömegközlekedés, aligha lesz kedve sok embernek odafagyni a megállóhoz, csomagokkal loholni egy esetleg korábban érkező busz után. Valószínűleg a taxisok is nyertesei lesznek ezeknek a gondoskodó intézkedéseknek. És akkor legalább a szép magyar nevű cívis gittegylet, a Future of Debrecen is büszke lehet a hatalmas zöldítésre. Egyelőre várom, mikor unja meg a lakosság, hogy folyamatosan figyelmen kívül hagyják az érdekeit. A postabezárásokra felhördültek, aláírásgyűjtésbe fogtak. Ez legalább akkora horderejű dolog. De azért a matekhoz értenek, a DKV szolgáltatásának színvonala fordítottan arányos az árával. Azt mondjuk, nem értem, hogy a buszközlekedést miért kellett a Volántól lenyúlni. Vagyis, sejtem.

A tikkasztóan meleg nyáron nem volt víz öntözni. Sem a füvet, fát a parkokban, sem a veteményeket, haszonnövényeket. A Vekeri évekkel ezelőtt már kiszáradt úgy, ahogy az idén is tette, ez azonban nem volt elegendő motiváció a városvezetésnek, hogy az évtizedek óta fiókban szunnyadó Civaqua-programot beindítsák. Aztán egyszer csak hopp, és derült égből villámcsapás, jön a kínai akkugyár Debrecenbe. A vízigénye horribilis, de semmi gond, van víz, állítólag a Vízmű szerint a készletnek csak egy töredéke van kihasználva. Kérdésem: akkor nyáron miért nem oldották meg belőle az aszály okozta gondokat? Az, hogy a polgármester és a külügyér még büszkék is rá, hogy évekig titokban tartották ezt a tervet – magyarul tojtak a debreceniek fejére – alávaló dolog. És most lesz Civaqua. A lakosságnak nem, a környező tavaknak nem, a Nagyerdőnek nem, na, majd az akkugyárnak igen. Annak a gyárnak, ami más városok tapasztalatai alapján környezetszennyező. Ha valakinek a politikai megfelelés ennyivel fontosabb, mint a rábízott város lakosságának érdekei, az fejezze már be az áldásosnak nem nevezhető ténykedését a városban, és húzzon innen a jó büdös francba.

Volt ennek az embernek egy érdekes mondata: „A hitelesség a fontos – amit ígérünk, azt végrehajtjuk.” Amikor ezt megláttam, először megállt a levegő a számban, majd jutott eszembe számtalan, „szebbnél szebb” gondolat. Szerintem is fontos a hitelesség. Valamiben tényleg hiteles, pont olyan aljas, mint amilyennek látszik. De, ha már hitelesség, ígéret, hogy is állunk azzal az intermodális központtal? Mert egy rahedli pénz már belement, és valószínűleg alkotmányos költségként a zsebekbe is jutott belőle. A buszvég is ugyanennek a sikertörténetnek a része, ami természetesen az ígérettel ellentétben úgy maradt, ahogy volt. Ha valaki az ő pozíciójában nem süllyed el szégyenében a Nagyállomás körülményei miatt, az köpjön fel, és álljon alá. Azzal együtt, hogy imádom Debrecent, utazni is szeretek. Láttam már pár állomást külföldön is, belföldön is. Debrecennél kisebb városokban megoldják, hogy a peronon addig tartson a tető, ameddig a vonat, és akkor nem ázik senki, nem kell a tűző napon ácsorogniuk az utasoknak. Mert azért a vonatok sem a pontosságukról híresek. De ez lenne a kisebb gond. Az, hogy egy ekkora városban az akadálymentesítés nincs megoldva a 21. században, hogy nehezen mozgó embereknek – akár csomagokkal – a lépcsőkön kell kínlódniuk, egyszerűen gyalázat. Kisebb helyeken mozgólépcső, felvonó működik. A hencegiék „fővárosában” nem telik ilyenre. Vagy egyszerűen csak ennyire érzéketlenek, hogy nem is érdekli őket. Semmi gond, a Petőfi téri térkőprogramot teljesítik, az fontos.

Gondoskodó város. Hitelesség. Hitelességről beszélni és hazudni egyszerre elég hitvány jellemre vall. Nekünk ez jutott, de ennél jobb jár. A városnak is, a lakosságnak is. Legyünk mi a gondoskodók. Gondoskodjunk róla, hogy már ne tartson sokáig ez a helyzet!

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)