BEZÁR

Közösségi média

Professzorrá avatták Pósán László fideszes országgyűlési képviselőt

Palkovics László minisztertől vette át a kinevezését. A történésznek a közvetlen kollégáihoz képest alacsonyabb a legfontosabb közleményeire kapott független hivatkozások száma. Egy 2018-as egyetemi szenátusi döntésnek köszönheti a mostani kinevezését.


Pósán László
Pósán László
unideb.hu

December 11-én számolt be a Debreceni Egyetem (DE) honlapja arról, hogy Szabó Zoltánt, az Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan tanszékének oktatóját, valamint Pósán Lászlót, a Bölcsészettudományi Kar történészét egy szűk körben tartott rendezvényen egyetemi tanárrá avatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Hivatalosan mindkét kinevezésről Áder János köztársasági elnök döntött, Palkovics László javaslatai alapján.


Pósán László
Pósán és Palkovics
unideb.hu

30 év alatt egy tanítványa sem szerzett tudományos fokozatot

A DE sajtóirodájának beszámolója szerint a miniszter az eseményen azt mondta: „Egyetemi tanárnak lenni az egyetemi karrier csúcsa, ám ezen a ponton nem fejeződik be a munka. A legfontosabb a tanítványok nevelése, elismerése, a jövőben ez az egyik legfontosabb cél, az oktatási és tudományos tevékenység folytatása mellett”.

Az Országos Doktori Tanács (ODT) honlapján található információk szerint Pósán Lászlónak egyetlen tanítványa sem szerzett még tudományos fokozatot, pedig már 30 éve dolgozik, oktat az egyetemen.

A tudományos teljesítmény méréséhez a kutatóknak az ODT honlapján fel kell tüntetniük a 10 legfontosabbnak ítélt tudományos közlésüket. A Pósán legjelentősebbnek tartott közleményeire kapott független hivatkozások száma mindössze 41, az Egyetemes Történeti Tanszéken dolgozó docensek közül egyedül Angi Jánosnak, a Déri Múzeum igazgatójának adatlapján szerepel ennél alacsonyabb szám. A legfontosabb közlemények közé kiválogatható munkáinak száma ellenben a tanszékről Pósán esetében a legmagasabb: 252. Ebben benne van minden egyes szakmailag releváns publikáció (nagyobb részt tanulmányok és könyvfejezetek, illetve néhány könyv), amelynek Pósán László a szerzője vagy társszerzője.


Pósán László
Az eseményen Kósa Lajos országgyűlési képviselő is jelen volt (a fotó jobb szélén látható)
unideb.hu

2018 előtt nem lehetett volna belőle professzor

2018-ban a Magyar Narancs és az akkor még csak Facebook-oldalként működő Debreciner írta meg, hogy a Debreceni Egyetem szenátusa változtatott az egyetemi tanári kinevezés feltételein: kivette azok közül az MTA doktori címet. „Úgy döntöttünk, hogy a Debreceni Egyetemen a teljesítmény, a saját minőségbiztosítási rendszerünk, a saját megítélésünk alapján történjen a kinevezés, és hagyjuk figyelmen kívül a külső tényezőket, azokat, akiknek nincs rálátásuk az egyetemre. Az egyik ilyen volt a Magyar Tudományos Akadémia. Nekünk az értékeket a saját értékrendünk alapján kell megválasztanunk” – idézte Szilvássy Zoltánt 2018-ban az egyetemi honlap.

Pósán László nem rendelkezik MTA doktori címmel, tehát részben ennek a 2018-as változtatásnak is köszönhetően válhatott most professzor belőle.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...