A kulturált közösségi közlekedés megállóhelyeinek térbeli, fizikai kiterjedését azonban nehezebb megállapítani. Természetesen ahol, kiépített, magasított „szigetekről” léphetnek fel az utasok a várva várt járműre, gyaníthatóan a megálló fogalmi kiterjedése megegyezik ezzel a környezetéből kiemelt magasítással. Boldogabb időkben a kérdés eldöntése annyira akadémikusnak tűnt, hogy gyakorlatilag aligha foglalkoztatott bárkit. Pedig és például a megállókban már jó néhány éve tilos dohányozni, ennél fogva, elvileg, büntethető.

Mint tudjuk, a múlt hétfő óta nemcsak a járműveken, hanem azok megállóiban ugyancsak kötelező a maszkviselés. S ezen a ponton válik mindennapi dilemmává az a kérdés Debrecenben is, hogy hol van az objektum túlsó vége. Az eleje, alighanem a megállóhelyet jelző oszlop, rajta a táblával. Ugyanakkor a hossza nem mindig állapítható meg egyértelműen. Leginkább ott, ahol simán egy járdaszakasz a kijelölt megálló. Hogy ez a kijelölés, valamilyen szintű és mennyiségű felfestés révén, egyértelmű-e, az korántsem egyértelmű. Ráadásul az ilyen helyeken a megálló elméleti szélessége akkora lenne, hogy nem maradna hely azoknak, akiknek egyszerűen arra visz az útjuk. Természetesen marad, így legfeljebb ráutaló magatartás alapján lehet eldönteni, hogy ki tartózkodik a megállóban, s ki a járdán. Utóbbin pedig nem kötelező a maszkviselés. A gyalogosok tehát fedetlen arccal haladnak el az utasok között, akiknek az előírás szerint maszkviseléssel kellene védeniük egymást és magukat.

Tudom, a fenti eszme(pótlék)futtatás pillanatnyilag amolyan szőrszálhasogatásnak tűnik. Életszerűbb arra koncentrálni, hogy legalább az egyértelműen azonosítható helyszíneken tegye fel mindenki az egyéni védőfelszerelését. Már csak azért is, mert ezekben a helyhiányos megállókban nemhogy a másfél, de még a fél métert sem tudják tartani egymástól a napi élethelyzet szereplői. Tudniillik azok, akik a buszra stb. várva cövekeltek le, másrészt a köztük átoldalazó járókelők. Azonban megeshet, hogy egyszer csak lesz kedve és ereje a hatóságoknak betű szerint értelmezniük a szabályokat, s annak szellemében gyakran büntetni. Ekkor lehet zsebre menő (is) az a pár centi különbség, ha létezik egyáltalán, amely tilost elválasztja a megengedettől.

Egyelőre megértőnek tűnnek, s általában figyelmeztetéssel kezdik az intézkedést. Tagjai talán maguk szintén érzik, mennyire feszítően ellentmondásosak ma és végig a második hullám idején a magyar előírások. S mennyire nem a sors, hanem az irányító, védekező szervek igazságtalansága lenne egy, a megálló környékén dekkoló utast vagy gyalogost keményen büntetni, amikor másutt kétezer ember zsúfolódik össze, természetesen maszk nélkül, egymás leheletében és testmelegében fürdőzve egy focipálya körül. Utóbbi talán a világ egyetlen országában sem történhetett volna meg immár hónapok óta. De nem azért vagyunk Magyarország, hogy ilyen nemzetközi összehasonlítások akár egy csipetnyit zavarnának bennünket.

„Egyre szigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelve, de összességében mégis szabadon élhetünk. Így például járunk futballmérkőzésekre is. Hogy ez kockázattal jár? Lehet. Jómagam legutóbb szombaton voltam meccsen, Ráckevén a Ferencváros vendégjátékát néztem meg. Másik kétezer emberrel együtt. Kis túlzással egymás nyakában csüngtünk, a vírus, ha akart és tudott, tobzódhatott. Mégsem rettegtünk. Mert jól éreztük magunkat, mert boldogok voltunk. S a lélek tápláléka, jól tudjuk, gyakran hatásosabb, mint a test gyógyszere.” (Magyar Nemzet – Novák Miklós)

Tehát „a kormányzati harsonaként üzemelő Magyar Nemzet publicistája – nem is titkoltan – arra biztat minket, hogy járjunk közösségi rendezvényekre. Novák bevallja, hogy a Ráckeve-Fradi meccsen nem tartották be a mindenkitől megkövetelt szociális távolságot, ellenkezőleg: egymáshoz préselődve szurkoltak a csapatoknak. A Magyar Nemzet olyan publicisztikát közöl, amely egyrészt az óvatossági rendszabályok puhítását szolgálja, és másrészt szembe megy az egészségügyi szakemberek szigorú távolságtartásra vonatkozó felhívásaival. Mindenki arra kéri a fiatalokat, hogy átmenetileg hagyjanak fel a bulizásokkal, kerüljék a fizikai kontaktust. A jegyzetíró pedig arról számol be, hogy baromi jó a tribünön összeölelkezve ünnepelni..” (hírklikk.hu)

Az több, mint száz éve közismert, hogy a tér, az idő, a téridő, valamint például a szerelem relatív. Azt szintén tudtuk, hogy Magyarországon a jelenleg hatályos járványügyi védekezés hatványozottan az. A fentiek újabb látványos bizonyítéka annak, hogy mikor, mennyire veszik komolyan az illetékesek saját szabályaikat, saját kijelentéseiket, s a rájuk számító magyar állampolgárok biztonságát.

A ráckevei Sipos Ferenc Sporttelep, ahol a meccset játszották, befogadóképessége egyébként éppen kétezer fő. Még több néző tehát csak az esetben zsúfolódhatott volna egymáshoz, ha például a játékteret is elfoglalhatják.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!