Mottó: „Alkudj meg, ha tudsz. De ha nem tudsz, ne tedd. Még ha mindenki azt mondja is valami rosszra, hogy az ’jó’. Még ha úgy tűnik is, hogy félre akar söpörni a világ, kötelességed szilárdan megvetni a lábad, a szemükbe nézni és azt mondani: te állj félre!” Amerika Kapitány: Polgárháború (film)

No, épphogy jártunk az Érzelmek Vegyesbotjában, máris tettem a múlt héten egy kitérőt. Hiába, az élet felül szokta írni a terveket..
Szóval a múltkor Mária Teréziától eljutottunk (néhány sorban) a „szocialista cigánykezelés” témaköréig, amikor is a „cigány lakosság helyzetének megjavítása” volt a cél. Majdhogynem tűzzel-vassal, de az most mindegy is. Túléltük. Sőt! Visszatekintve még tetszik is nekem. Legyen munkád, dolgozz, keress, légy hasznos tagja a társadalomnak, legyen házad, és mivel az OTP és a Takarékszövetkezetek léteznek, összekapcsoljuk az adatbázisokat, és a jóisten is jöhet, akkor sem hagyunk jobban eladósodni a jövedelmed 33%-án túl! Egész jó, csak ne lett volna tízezer elvetemült törvényen felüli (most meg van kb. kétszázezer)!

Jó nagy paternalizmus volt ez, de ha a mostani népállapotokat és az elbirkulást veszem alapul, nem is nagyon volt igény a plátói demokráciaszabadságra. Ami köztudottan a bolondok szabadsága. A szocialista-lusta rendszerben voltak olyan egyenesek, és megkérdezték tőlem is:
– Szia, Feri! Kérsz egy kávét?
– Igen.
– Rágyújtsz?
– Igen.
– Jól ülsz?
– Igen.
– Feri! Miből van a kocsid? – és válaszolnom kellett rá, mert a vezető vizsgáló kérdezte ezt meg tőlem a rendőrségen, ahol dolgoztam. (Gyuri bácsi már biztosan nem emlékszik rá, pedig nagy spanok vagyunk a Facebookon is.) Szerencsére tudtam igazolni, és minden papírja tiszta volt az autónak, amivel akkor jártam.
Ma pedig, mondjuk egy házkutatáskor:
– Uram! Honnan van magának két méter átmérőjű tévéje?

Válasz:
– Mi köze hozzá? Bizonyítsa be, hogy loptam! A házkutatási parancs szerint 10 kilogramm aranyat keres, nem? No, szálljon le a tévémről!
No comment.

Má’ megint tévelygek. Beleragadtam a szocializmusba.
Na, hagyjuk is a szocializmust a maga cigány folklór misztifikációival, „néprajzi sajátosságaival”, a munkásszállók cigányzenei kultúrestjeinek romantikájával, a fekete vonatjaival, a „kimittud”-jaival, a cigány polgárosodás csíráival, a civil és a politikai tévutakkal és útkereséseivel együtt. Nagyon sokat lehetne írni róla. Daróczi Ágnes a forradalmár és kultúraszervező, Bársony János a kutató, Zsigó Jenő a társadalomtudós és zenekaralapító. Én őket ismerem, őket tisztelem. Persze voltak sokan mások is, de nekem akkor is ők az ikonok.
A nyolcvanas évek végi cigány politikai nyitás kétirányú volt. Egy egypártközeli és egy lázadó, öntudatos irány. Persze jó szokás szerint uralkodott a megosztás elve. A „hajlékonyabbak” segíteni szeretettek volna az átmentésben, a gerincesebbek pedig nem. De nem sokat számított a cigánypolitika azidőtájt sem! Valamikor írtam én a Debrecinerben erről, nem ismétlek most.

Ugyanúgy nem ismétlem el azt az érzelempolcot sem, ahol még Horváth Aladár és Setét Jenő együtt járták az útjukat a Roma Polgárjogi Alapítvány berkeiben. Sokat és igen jókat tettek. Megmutatták, hogy mi az a jogvédelem, megmutatták, hogy tudnak a hivatalnokok nyelvén és nem tartanak tőlük, megmutatták, ha kellett azt is, hogy képesek akár a polgári engedetlenségre is! Hadd dicsérjem őket! Nézzék meg a 2018-ban készített előadásanyagomat, amikor is a Magyarországi Cigánypárt tanácsadójaként az volt az egyik feladatom, hogy magunkhoz édesgessem a saját civiljeinket. Mert ilyen is volt.

Nem sikerült, de nem is ez volt a bukás fókuszában, hanem egészen más. Írd és mondd, senki nem akarta igazán és senkinek nem volt az érdeke, néhány jövőbelátót kivéve, mert a magyar politika intoleráns és hatalomvágyó. A magyar emberek többsége olyan, hogy a saját magyarságát határokon átnyúlóan is erőn felül segíti, sőt követeli számukra a kisebbségi jogokat, míg itthon a cigány kisebbséget például – hiába vannak egymillióan már – a falvak szélein szereti látni a szegregátumokban, és lehetőleg bután. Hasonlóan bukták az 1848-49-es forradalmat is. Nyelvhasználatot, autonómiát senkinek nem akartak adni azok közül, akikkel együtt harcoltak.

Márpedig az a nép, amelyik a társadalom aljára van szorítva, elvadul. Aztán még jobban lehet minket utálni. Mostanában ez zajlik, és egy kalap alatt. Ezért aztán nem kell megsértődni, ha néha én is igen szépen általánosítom Önöket. Kérjék ki maguknak! És kérjék ki nekem is! Ugye nem is olyan egyszerűek ezek az érzelempolcok. A lépték nagy, de aki akar, tanul belőle.

A roma nemzetiségi önkormányzati rendszert pedig ebben a formában az Önök „fajképviselői” (választott politikai képviselői) találták ki nekünk, hogy SOHA esélyünk se legyen arra, hogy öt cigány származású képviselő saját jogon képviselje egymillió cigány politikai érdekeit a magyar parlamentben! Jó törvény, megosztó törvény, szolgatörvény… olyan anomáliákkal a működésben, hogy attól egy jogász csak irul és pirul, vagy inkább ámul-bámul! Hogy lehet ilyen aljasságot elkövetni emberekkel! Ha nagyon akarják, egyszer majd kutatok utána, pontosítok, és kifejtem bővebben. Gyereknek nézik a választott „politikusnak” csúfolt, olykor 6 osztályos képviselőinket. Őrület ez a rendszer, őrület, aminek nincs más célja, minthogy soha ne legyen sajátjogú roma politika.

És eljutottunk a mához..

Mi van ma? Melyik polcra nyúljunk és milyen fiókot húzzunk ki az Érzelmek Vegyesboltjában?

Itt kitöröltem egy részt… és jelenségekről írok.

Szóval: a roma civil mozgalmak célja elvileg az lenne, hogy a pártpolitikai közéletben is megjelenítsék a követeléseiket. Nem tehetnek róla, nem megy nekik. Mondjuk, nem is hagyják, és egyébként is százfelé mozgunk, mindenki az érdeke szerint. Egy-egy kiemelten fontos és sértő ügyben összeállunk, mint a túró, aztán mindenki megy a maga dolgára. Amíg átfedés van roma politikus és roma civil között, az csak egy-egy érdek mentén lehetséges. Ezért volt nagy baromság bármelyik induló roma pártnak bíznia akár egyetlenegy roma nemzetiségi önkormányzati képviselőben is mint jelöltben. A többség játéknak vette, nem is dolgozott meg még a veszteségért sem keményen. Ha nyernek, van pluszban egy kis forrás, ha nem, visszatérnek a kis politikai kutyaóljaikba, szolgálják a Fideszt vagy éppen azt, aki hatalmon van, és jöhetnek az „okosságok”. Mindegy, hogy milyen a kvalitása az embernek, csak tekintélye legyen, a többi megoldódik úgy, hogy nekik jó legyen.

De, hogy ez ne legyen elég (márpedig elég), a többség érzelmei kicsúcsosodásaként az elbutulásnak és elbutításnak, úgy érzi, hogy a cigányok megrendszabályozatlanok! Van is ebben igazság, ezt egy percig nem tagadom! Cigányként utálom, ha ordítoznak a villamoson, ha megállóban ittasan zenélnek, ha ellopják a szomszéd tyúkját, ha egymást ölik a benzinkúton, ha erőszakosak, ha drogot árulnak, ha nőket futtatnak, ha unokáznak, ha öregeznek, ha bárkit bántanak vagy sértenek, és így tovább. Utálom! Valamikor üldöztem is, és elég jó sikerrel.

Ezek a könnyű megítélésű, könnyen felderíthető, sokszor pitiáner bűncselekmények minden jó érzésű embert irritálnak. És ne legyen „igen, de…”!

Azonban beszéljünk arról, hogy nem ezek a „kisemberek” lopták szét a közvagyont és terhelték tönkre a társadalmat adóssággal. A társadalom beteg. Akik a legalján vannak, azok a legbetegebbek. Ez így jó? Aztán jöhet most megint Hitler vagy valamiféle más megoldás. A rezervátum nem megoldható, így is olyan kicsi már Magyarország, nem igaz?

A többségnek kell a nagy cigány vezető misztifikációja, és rendre keres is valakit, aki megerősíti a többségi, olykor jogos sztereotípiákat, aki elmondja, hogy majd ő megrendszabályozza a cigányokat, de nem veti el a jogtalan és aljas sztereotípiákat, sőt gyárt ő is hozzá, csak adjanak neki forrást és figyelmet, hogy megmutassa, hogyan kell fejlődnie a keze alatt a közmunkásnak. És ezek az emberek – ha voltak büntetve, ha nem –, ha a pozíciójukhoz viszonyítva méltók a bizalomra vagy sem, sztárok lesznek, celebek lesznek. A magyar-cigány együttélés élharcosai lesznek, miközben csak színészek, és a vezetésük alatt állókkal szemben despoták, azért, hogy a többség szeresse őket! Pedig a magyar-cigány megbékélés, a magyar-cigány együttélés társadalmi szükségszerűség, nem politika és nem erőszakosság, hanem népnevelés és türelmesség, és a túlzott szeretetbe bele is lehet halni…

A lényeg az, hogy legyen vajda, cigánybíró, mesehős, celeb, esetleg a cigány Münchhausen báró, mindegy is, csak erősítsék meg a többség többségében, hogy a magyar jó, a magyar befogadó, a magyar kedves, a magyar kicsit felsőbbrendűbb egy cigánynál még akkor is, ha a tetű pereg belőle, amíg a másik ápolt és öltöny van rajta, akkor is.

Tisztelt Olvasóim, akik eltűrnek engem!

Lehet a fenti tételeket tagadni, de higgyék el nekem, hogy nagy többségük ha odaállna a tükör elé, nem tudná jószívvel kimondani azt, hogy a cigány legalább annyira ember, mint amennyire én vagyok. Nem tudná kimondani azt, hogy egyenrangú félként kell őket kezelnem, és az sem jelent számomra gondot, ha majd a képességei alapján a polgármesteri vagy a miniszterelnöki székben egy cigány származású ember ül vagy éppen a gyermekem helyét foglalja el az igazgatótanácsban. Ha mégis ki tudja mondani, akkor minden tiszteletem az Öné. És egyben tisztelet azoknak, akik tudják, hogy a színek gyönyörködtetnek, és az embereknek egyformán vannak jogai és kötelezettségei, és hogy a tehetségük, képességük, munkájuk és a tetteik után kell megítélni őket, nem a bőrszínük szerint. Szeretném hinni, hogy Magyarországon ők vannak többségben! De a többség, határozottan kijelentem: nem tud így disztingválni, és ez a legnagyobb jellemhibája ennek a társadalomnak. A többségnek kell tudnia változni ahhoz, hogy ez a rettentő társadalmi káosz átforduljon egy, az „együtt építjük a jövőnket kéz a kézben a cigányokkal” attitűdbe addig, amíg lehet.

Persze a kések hatástalanok a fegyverekkel szemben. Nem vitás, hogy ki „győzne” egy népirtásban, de a vér mindenkiben piros. Kerüljük el a polgárháborút, és dolgozzunk együtt azon, hogy a magyar-cigány társadalmi megbékélés ne csak egy kívánalom legyen, hanem komoly társadalmi cél.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!