Mottó: Csak úgy tudod igazán megváltoztatni és jobbá tenni az életedet, ha megváltoztatod és jobbá teszed másokét. James R. Doty

Persze azt is írhatnánk, hogy jótét helyébe jót ne várj – merthogy akkor nem csalódsz –, de ez olyan alpárinak tűnik, nem igaz?

Engedjék meg nekem, hogy egy tanmesével kezdjem.
A hercegnő, a gyűrű és a hindu bölcs – Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK. Némelyek szerint a tanulság: bármilyen helyzetben vagy éppen, az csak átmeneti. Bármikor megváltozhat. (Vagy nem – teszem hozzá én.)

Koronavírus-járvány van. Valahol, valamiért elszabadult egy gyilkos vírus. A társadalmak jól-rosszul, de reagálnak az új helyzetre. Mindenféle elméletek látnak napvilágot. Az ember azt se tudja, hol áll a feje. A politika erőből kihasználja ezt a helyzetet, és annak szereplői még jobban próbálnak egymás fölébe kerülni. Hős diktátorok és erőskezű demokraták, akik drámaian ecsetelik a helyzetet. De most nem erről akarok írni, ismerik a véleményemet a magyarországi helyzetről, ha ismerik az írásaimat. Ha pedig nem, akkor felesleges magyarázkodnom. (Most és itt eltitkolok egy részt abból, amit eredetileg írtam.)

Volt időm gondolkodni arról, hogy mi lenne az állam feladata, és mi a civileké. Az állam tőkés, a civil pedig filantróp. Az állam egy gépezet vezérlet alatt, a civil pedig egyszerűen csak ember. Ez elmond mindent. Az állam eleddig szinte semmit nem tett a legelesettebnek bárminemű megsegítésére a járvány idején, a civilek pedig – akik eddig is milliónyi feladatot átvállaltak önként az államtól – a cselekvés útjára léptek. Vannak, akik nem tetszenek a nagy segítésben, mert ismerem a jellemüket, és vannak, akikért tűzbe mennék. Ezek az emberek már javában „pörögnek”.

Tehát egy játszma tanúi vagy részesei vagyunk. Kik a szereplői és mi motiválhatja őket? Megkérdezték már ezt maguktól? Az államot most hagyjuk, naponta megjelenik valamelyik képviselőjük a tévében, és mond hülyeségeket, amik fedik a valós motivációikat. Néha „vastyúk is talál szeget” alapon az érdek összhangba kerül a társadalom érdekével, és ennyi. Lesz vagy 80 ezer munkanélküli, akik tengődni fognak, és ki tudja, miből élnek majd meg azok, akik még álláskeresési járadékot sem kapnak. Egy szinte biztos: ugyanazon munkáért bizonyára még kevesebb pénzt fognak kínálni, mint eleddig, mert lesz választék bőven.
A civil oldal érdekel most engem! Kik a szerepelők például a segítésben, ki kit segít, milyen motivációk alapján, és mit gondolhat az, akit segítettek, és mit az, akit nem?

Ahhoz, hogy egy adomány útját végigkísérhessük, minimum az alábbi szereplők szükségesek: a.) Az adományozó, aki lehet egy nagyon gazdag pénzember, esetleg cég vagy cégcsoport, akik a társadalmi kötelezettségvállalásukra alapozva adakoznak, vagy sok kisebb pénzű, de segíteni akaró ember. b.) Az a személy vagy civilek valamilyen csoportja, aki vagy akik vállalkoznak az adománygyűjtésre, megszervezik és lebonyolítják a kampányt az adomány átvételtől a beszámolóig. c.) Az az ember vagy civil csoportosulás, aki/amely az adományosztást végül is kivitelezi, és d.) Azok, akik az adományt megkapják. e.) Talán még idesorolhatók azok, akik a különböző szinteken az adminisztrációt vagy egyéb kapcsolódó munkákat (pl. a médiatevékenységet) végzik és vagy nincs motivációjuk, mert ez a munkájuk része és kész, vagy van motivációjuk, de kötelezve is vannak az adminisztrációs munkára. Hú! Ez nem volt így egyszerű.

Most szubjektív gondolatok következnek úgy, hogy felteszem magamnak a kérdést: ki jár jól, ki jár rosszul vagy még rosszabbul ebben a játszmában! Eljátszok a gondolattal, hogy melyik szereplő mit gondolhat azelőtt, hogy a játszma részesévé válna. A szereplők legyenek a képzeletem szüleményei.

Bankár: én se voltam mindig ilyen gazdag, vannak bűneim. Ma is látom annak a gyermeknek az arcát, akinek az apja 30 évig fizette a kölcsönt, amiből házam lett. Ő meghalt, de a kamatok kamatja miatt végül a házat is elárverezték. Láttam a híradásokban a gyereket a kapujuk előtt az ágyával és a szekrényével. Keresek egy szervezetet, és adok nekik pénzt. Kompenzálok valamit a lelki terheimből. Bankár2: Az állam úgyis le fog venni minket pénzzel, vágjunk hozzá jópofát (majd visszahúzzuk az ügyfeleken), de adjunk egy csomó pénzt a civileknek, csináljanak jó képeket, minél szívszorítóbb fényképeket, és írják oda, hogy a legjobb bank a mi bankunk! (Ő még nincs azon a szinten, hogy sajnálja az embereket, vagy megbánja azokat a bűnöket, amiket ellenük elkövetett.)

Cég-Cégcsoport: Válság van. Ahhoz, hogy fennmaradjunk, jó reklámok kellenek. Sok-sok bizalom kell, hogy majd nálunk vásároljanak a legtöbben, nekünk adják azokat a munkákat, amiken jól kereshetünk. Társadalmi kötelezettségvállalásunk keretében adjunk egy csomó pénzt valamelyik ismert, megbízható szervezetnek, de akár találjunk egy feljövő erőszakos kis csapatot, akik a mi pénzünkkel csinálnak maguknak karriert, nekünk pedig reklámot. Az új mindig érdekli az embereket! Marketing és propaganda, ez kell most! Még jól is kijöhetünk belőle, csak legyenek profi videósok és fényképészek is.

Az adománygyűjtő szervezet vagy azok csoportja: Civilek vagyunk, kötelességünk tenni valamit, ha az állam hallgat. Mi közvetlenül ismerjük a rászorulók tömegeit, hisz általában velük dolgozunk a felemelkedésük, fenntartásuk, társadalmi formálásuk, ügyeik intézése érdekében. Ha most nem segítünk, mitől lenne bennük bizalom irántunk, és miért is adnának a támogatóink másirányú feladatainkra pénzt, ha most azért sem teszünk semmit, hogy megtartsuk azokat, akikkel dolgozunk. Gyűjtsünk pénzt, és osszuk ki mi magunk, vagy adjuk oda a legmegbízhatóbb embereinknek, akik vagy civilszervezetek vezetői, vagy Don Quijoték, és mennek előre minden körülmények között. Ők tudják, ki mit érdemel, kikkel állnak jó kapcsolatban, állítsanak fel ők fontossági sorrendet, mert azért az államot adományok útján még senki sem tudta helyettesíteni. Bizony lesznek, akik kimaradnak, mert nincs az a pénz, ami erre elég lenne!

Civil szervezetek vezetői vagy a Don Quijoték:
Egy Don Quijote vallomása: Ki akartam maradni ebből a segítő játszmából, két ok miatt is: Néhány „segítésem” kapcsán én nemhogy gazdagabb nem lettem, hanem néhány jó barátomnál még el is adósodtam, hogy meg tudjak felelni az elvárásoknak. Szemben azokkal a jellembéli hiányosságokkal rendelkező emberekkel, akik ezt a játszmát üzletnek, karriernek tekintik, és közük nincs mások emberi méltóságához az adomány átadása során, és higgyék el: nagyon el tudják adni magukat! Pláne ott, ahol a motiváció a csinnadrattára és a reklámra épül. A másik ok: nem vagyok egy Orbán Viktor, és ahol önkéntes munkát végzek, ott nem tudnék adni mindenkinek abból, amit én is másoktól kapok!

A Don Quijote típusú embereknek a legrosszabb. Félnek, de nem képesek feladni: „Felajánlották, hogy segíthetek néhány családon, akikkel együtt dolgozom. Ha akarom. Komoly dilemma előtt állok. – Jönnek a kifogások. Beteg voltam. Bele vagyok fáradva az adományosztásba. Csak erősítem a tanult tehetetlenséget azokban, akiket ki akarok hozni belőle! Nem szeretem, ha hálálkodnak, ki nem állhatom azt se, ha olyan szapul és ordítva kér, aki az általam elképzelt emberépítésben soha nem vett részt, pedig az ő sorsa is múlik rajta! Mindig vannak ilyenek, és mindig maradnak ki ilyenek! Sok az adminisztráció. Beleszakad a szívem a ’kiválasztásba’. …és egy szó: ELMÚLIK.” – Aztán mégis vállalják, mert ott az a sok segítségre szoruló ember…

Ugye milyen bonyolult és egyben milyen egyszerű is? Nézőpont kérdése az egész. Végül sok-sok adomány eljut sok-sok jó helyre, és sok-sok szereplője a játszmának megtalálja a maga számítását. Kivéve talán a Don Quijote-embereket, akik a jócselekedetükkel akaratlanul is megosztást teremtenek. Lesznek, akik követik őket, és lesznek, akik hosszú ideig fognak arra emlékezni, hogy „nem adott”. Igaz, hogy nem volt közöttük semmiféle viszony előtte, de akkor is… neki, aki semmit nem tett a közösségért, a Don Quijote „nem adott”.

Elnézést kérek minden olyan adományozótól, szervezőtől és lebonyolítótól, vagy akár a jólelkű és jó ember szegényektől, rászorulóktól az utolsó emberig bezárólag, akiknek, ha részben is, de van önös motivációjuk, azonban képesek az emberi méltóság megtartása mellett a jócselekedetre és annak szerény elfogadására! Merthogy némi motivációja mindenkinek van: egy kis elismertséget szerezni, egy kis hálát látni az emberek szemében a súlyos munkáért cserébe, vagy cselekedni a küldetéstudata miatt, ami ösztönzi például – de nála mindenekelőtt a filantrópia áll az első helyen: amikor azért dolgoznak, hogy jusson oda, ahol nincs.

Hogy melyik igaz, azt a játszma szereplői csak maguk tudják. …és ELMÚLIK. Jöhet majd a következő játszma! A játszmában pedig legalább arra figyelni kéne, hogy kikkel játszunk. Úgyhogy fel a fejjel! A jócselekedet nem keres visszhangot.

Minden Debreciner-cikk a koronavírusról itt olvasható!