Mottó: A ma és a tegnap világa között húzódó szakadék egyre mélyebb – és a túloldalon elterülő világot is egyre kevésbé értjük. Rutger Bregman

Hol van már a régi szép világ, amikor is egymásnak feszülhettek az érdekek, a jó és a rossz, a helyes és a nem helyes. Elveszett az életünkből a biztonság és a bizonyosság. Mint derült égből a villámcsapás, ránk rontott egy vírus, és a megszokott társadalmi rend felborult. Persze voltak előjelek, de ki foglalkozik az előjelekkel addig, amíg a bőrén nem érzi a változást. Véleményem szerint Magyarország nagyon nem volt felkészülve egy ilyen járványra, és ami engem (a félig-meddig laikust) különösen meglep, az a tetten érhető hozzá nem értés, illetve annak elfedése, amit látok.

Már a „rendkívüli veszélyhelyzet” értelmezésével is gondban vagyok, merthogy ilyen kategória az Alaptörvényben sincs. Az 53. cikk (1) bekezdése a veszélyhelyzet fogalmát határozza meg: „A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.” A többi már érthető. A Kormány rendeleteket alkothat, amik 15 napig érvényesek, amelyeket országgyűlési felhatalmazással meg lehet hosszabbítani. Ha pedig rendkívüli állapot lenne (Alaptörvény 49. cikk), akkor pedig a Honvédelmi Tanács irányítana, talán a (4) bekezdés alapján. Szükségállapot idején – amikoris a honvédség is bevethető, mert a rendőrségi és a nemzetbiztonsági erők nem elégségesek (Alaptörvény 50. cikk) a Köztársasági elnök 30 napos rendeletekkel… Azonban nincs hadiállapot és szükségállapot sem.

Ez valami más. De micsoda a járvány? Elemi csapás? Ipari szerencsétlenség? Nem. Szerintem, inkább az egészséget közvetlenül fenyegető veszély. Ha pedig ilyen megközelítésből indulunk ki, akkor az egészségügyről szóló törvényt kéne inkább böngészni, és érdemes is, merthogy a 6. cím éppen a járványügyről szól. Egész jól levezeti, hogy mit tehet az egészségügyért felelős miniszter, sőt itt kap szerepet az országos tisztifőorvos is egészségügyi válsághelyzet esetén.

Ebből az általam kreált drasztikusan lerövidített jogi eszmefuttatásból én arra következtetek, hogy Magyarországon ma elsősorban egészségügyi válsághelyzet van. Ha igen megértő akarok lenni, akkor ma egy egészségügyi válsághelyzet van, amit kihatásaival együtt a kormány koordinál a rendeleteivel az egészségügyért felelős miniszter helyett, aki – lássuk be – a gazdasági kihatásokat, a lakosság nem egészségügyi tárgyú kezelését már nem tudná megoldani, mert ezek már inkább gazdasági, pénzügyi és polgárvédelmi feladatok. Így ma a polgármesterek tulajdonképpen polgárvédelmi parancsnokok a saját településeiken olyan erős felhatalmazással, hogy nem szükséges a képviselő-testület bevonása sem a döntéseibe. Persze tanácskozási jogukat nem igazán illik korlátozni, és általában a település vezetésében élenjáró intézményvezetőket sem szabad megkerülniük.

Egyelőre emelkedjünk felül a jogi helyzet további értékelésén. Egyelőre. Van a kormány és vannak a rendeletei. Jól meg vagyunk ijedve. Minden tekintetben hiszünk nekik. A kormányinfók többségétől alvó üzemmódba kerültünk. Az európai járványhelyzet, a határhelyzet, a rendészet, a magyar járványügyi helyzet, a halálozások száma, a gyógyultak száma, a fertőzöttek száma…bla-bla-bla. Néha egy-két fénysugár, hogy kapunk olyan tájékoztatást is, ami nem demoralizálja az életkedvünket, de véleményem szerint a részletes és kimerítő tájékoztatástól messze állunk. Mindeközben katonák húzzák fel a kórházi sátraikat a Szent László Kórház udvarán és a Heim Pál Gyermekkórház belső részén megelőző szűrések elvégzésére, a betegek előosztályozására.

Azt tudom, hogy egy igen komoly világjárvány van, de ma sem ismerem a teljes folyamatot arra nézve, hogy mi történik azzal, aki koronavírussal fertőzötté válik, aki az egészségügyi ellátórendszerbe bekerül. Lehet, hogy az én hibám és nem figyelek elég jól… (Én is elég rosszul érzem magam egészségügyi szempontból.) Pontról pontra szeretném megismerni, tragikus esetben akár egészen a temetés intézésének lebonyolításáig a folyamatot! Pontról pontra! Mikor, mi történik a beteggel, milyen izolációban részesül addig, amíg ki nem derül, hogy vírusfertőzött avagy sem? Ugye nem rakják őket – vulgárisan kifejezve – egy csomóba addig? Ha kiderül, hogy sajnos koronavírussal fertőzött a beteg, hogyan tovább? Kikkel fekhet egy kórteremben, hogyan tarthat legalább vizuális kapcsolatot a hozzátartozóival, és meddig? Ha kritikus állapotba kerül, ki értesíti a hozzátartozót? Ha meghal a beteg, milyen kötelezettsége van az egészségügyi ellátórendszernek és milyen a hozzátartozónak? Bármelyikünk hozzátartozója kerülhet ilyen helyzetbe, és véleményem szerint az államnak kutyakötelessége lenne az ez irányú nagyon pontos általános tájékoztatás, még azt megelőzőleg, hogy a baj bekövetkezik!

A gazdasági kihatásokkal kapcsolatban is kérdések fogalmazódhatnak meg: – Mennyi is most Magyarországon az állam által átvállalt bérköltség mértéke azokon a munkahelyeken, ahol a munkavállalóknak a koronavírus-járvány miatt ellehetetlenült a foglalkoztatásuk? – Bizonyára leálltak az állami előirányzott felnőttképzések is. Mi lesz azokkal, akiket már „beiskoláztak”? Hogy intézzék az emberek a foglalkoztatásuk miatt változó státusuk ügyeit, hogy némi jövedelmük legyen a járvány ideje alatt is? Az kevés, hogy ott az internet és az ügyfélkapu, Magyarország nem egy Japán az informatikai ismeretek terén és százezreknek még csak nincsenek is alkalmas informatikai eszközeik. Ha vannak, akkor sem tudják ilyen mélységig kezelni. Ezen a digitális képzések sem segítettek! – Azt se tudom, hogy a hátrányos helyzetű, nehéz anyagi és szociális körülmények között élők vagy most a járvány idején ilyen helyzetbe kerülők között mikor osztott ki az állam a koronavírus-járvány miatt térítésmentesen védőeszközöket? (Oké, nem osztott ki, hivatkozva arra, hogy a jövedelmeik még megvannak, használják fel azt a védekezésre.) – Egy hónap múlva kiegészíteném azzal, hogy mi lesz a házaikba szorult éhezőkkel? – Nem kéne az alapvető élelmiszerekre bevezetni a jegyrendszert? – Hány gyógyszer nagyker’ van Magyarországon? – Kik szolgálják ki a gyógyszertárakat? Miért akadozik az ellátás? Világjárvány idején lehet emelni a gyógyszerek árát? Ha igen, etikus-e? – A kérdés hasonló az élelmiszerek esetében is: Világjárvány idején etikus-e az áremelés? Ha nem, akkor miért nem intézkedik a kormány legalább az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek, az egyéni védőeszközök esetében a hatósági árak és a napi vásárlási limit/fő/kereskedelmi egység bevezetésére? – Az adóvégrehajtási moratórium nem minden a témában! Mi a helyzet azokkal, akik más jellegű végrehajtás alatt állnak törvényes uzsorások karmai között? Mi a helyzet a letiltásokkal, az inkaszókkal? Az adósókra ebben a krízishelyzetben van-e moratórium! – Etikus-e az, hogy törvénykezési szünet van ugyan, de én még nem hallottam arról, hogy a határidős fizetési felszólítások esetében a kifogás beterjesztésének lehetőségét az állam kitolta volna a járvány vége utáni 15-ik napra?

Ezernyi kérdés, amin lehet, hogy dolgozik a kormány. Sokakat érint. Bizonytalanok. Azt pedig tudni kell, hogy a stressz ilyenkor a betegség melegágya.

A politika pedig nem enged. A kormány sértett kisfiúként maga akarja megoldani a problémát, az ellenzék pedig hol okkal, hol ok nélkül kritizál és segítene is egyben, de úgy érzi, hogy nem engedik. Lám, mi történt március 23-án is. Elvileg az Országgyűlés egyetlen szavazással meghosszabbíthatta volna a kormány már bevezetett intézkedéseinek hatályát újabb 15 nappal, de nem ez volt a cél. Miniszterelnökünk úgy kérte az ellenzéket a felhatalmazási törvény elfogadására – ami határidő nélkül a járvány határozatlan idejére szólt volna -, hogy kerek perec kijelentette: nélkülük is meg fogják oldani a helyzetet. Rossz volt hallgatni. Az ellenzék pedig – pestiesen szólva – beintett neki. Így lettek „halálosztók” és „hazaárulók” a közösségi média hasábjaink az ellenzék tagjai annak ellenére, hogy a vezérszónokaik elmondták: egyetértenek azzal, hogy rendkívüli veszélyhelyzet van, ami megköveteli a határozott intézkedéseket, és akár 90 napra is felhatalmazást adnak a kormánynak, de abba nem mennek bele, hogy a kispadról tapsikoljanak a kormánypártiaknak ki tudja meddig. Szóval sértődéshegyek, meg nem értés hegyek, ad hoc jellegű kidolgozatlan rendeletek. Mint például a kijárási korlátozás is… Aki azt elsőre megérti, le a kalappal előtte.

Összefoglalva: egy világjárvány első szakaszában vagyunk. A járványügyi intézkedések fokozatait – ha még beszélhetünk olyanokról – mintha nem alkalmaznák. A gazdasági kihatások mérséklése ad hocnak tűnik és ezernyi kérdést vet fel. A lakosság informálása elég gyengének tűnik, nagy a bizonytalanság különösen a munkájukat vesztett és tartalékkal nem rendelkezők köreiben. Már most készlet- és áruhiányok vannak, az aranyfelvásárlás újra sláger, ami abba az irányba mutat, hogy komoly gazdasági válságra készülnek a tehetősebbek.

Az élet azonban megy tovább. A jövő héten a többségben lévő kormány ad magának felhatalmazást, mi pedig reménykedhetünk benne, hogy a legjobb döntések fognak születni annak érdekében, hogy minél kevesebb halálesettel megússzuk (várhatóan valamikor a nyár közepére) a koronavírus átkos megjelenését hazánkban! Addig sok okunk nincs a mosolygásra, de legyünk erősek, legyünk fegyelmezettek!

Ki fog még sütni a nap – és nem csak a szó fizikai értelmében! Lesznek újra szép idők!