Debrecenben nőttem fel. Az utcában, ahol laktunk, hetente egyszer járt a szemetes, nyitott lovaskocsival, mi pedig valami rossz üstfélében tettük ki a szemetet – emlékszem, alig volt az alján valami. Pedig nem voltunk „ökotudatosak”, és nem is komposztáltunk. A papírhulladék ment a kályhába, műanyag csomagolás nem létezett, a tejet kimérték vagy később üvegben vásároltuk, az élelmiszermaradékot meg megette a malac. Ma egyetlen középosztálybeli háztartás több szemetet termel, mint egy fél falu 50-60 éve. Az AKSD – bár monopolhelyzetben van – cseppet sincs irigylésre méltó helyzetben. Rengeteg kritika éri – hol jogosan, hol jogtalanul. A szeméttel – pontosabban a még felhasználható, újrahasznosítható hulladékkal vagy a felesleges csomagolóanyagokkal nem tudunk mit kezdeni. Laza mozdulattal eldobjuk, hogy majd elviszi, akinek ez a dolga – és nem tudjuk, hogy talán a jövőnket dobjuk el éppen.

Debrecen csak hazai szinten számít nagyvárosnak, világviszonylatban inkább kicsi, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy még átlátható, és jó kísérleti terep lenne olyan hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi, energiatakarékossági ötletek kipróbálására, amelyek valóban újnak számítanak. Mert vannak ilyenek, még ha nem is a fentieket kötelező nyűgnek vagy egyenesen liberális hangulatkeltésnek nevező hatalmasságok részéről. Csak egy példa: ismerősöm Ikea-bútorokkal rendezte be nem túl nagy lakását. Meg is érkezett vagy húsz, hatalmas kartondoboz a megrendelt elemekkel. Az összerakás után (jó hobbi barkácsolást kedvelő férfiaknak) ott maradt egy mázsányi, fél szobát elborító kartonhalom. Az jutott eszébe, mi lenne, ha a bútorbolt automatikusan vállalná a „göngyöleg” elszállítását, netán újrahasznosítását, hiszen a legtöbb doboz hibátlan maradt. És hasonló ötletek vannak bőven.

A szolgáltatók persze a könnyebb utakat keresik, szabadulnának a szeméttől és a plusz munkától. Jó példa erre az üvegvisszaváltás, ami valaha minden boltban volt, és szinte mindent visszaváltottak. Ma úgy kell keresni őket, vannak-e egyáltalán, és csak a Jóisten tudja, mit érdemes visszacipelni, és mit nem, melyik borosüveg feneke elég lapos ahhoz, hogy visszavegyék, mert ha túl homorú, akkor mehet a szemétbe. Vagy mehetne a szelektív gyűjtőkbe, ahol van konténer a számukra – illetve lassan csak volt, mert a város sokukat már felszámolta, a lakossági gyűjtőkbe (sárga zsák, sárga kuka) meg nem szabad üveget tenni. Pedig mind a papír, mind az üveg előállítása energiaigényes és környezetterhelő is – hogy csak az utóbbi két példánál maradjunk.

De ne legyünk igazságtalanok, jó példák is vannak, még ha gyéren is. Működik a termelői piac, és lassan egy éve megnyílt városunkban az első csomagolásmentes bolt (a Kossuth utca végén), ahol – bár szerény árukészlettel –, kimérve, a vásárló által hozott edénybe, dobozba, zacskóba lehet vásárolni. De a piacról sem zavarnak el senkit, ha nem nejlonzacskóba kéri, hanem az otthonról hozott, hálós cekkerbe szedi a zöldséget. Hát az ilyesmit kellene támogatni, kedves városvezetők, nem a multik csilivili, agyoncsomagolt, műanyagos, PET palackos, ki tudja, hányféle E-betűs adalékait tartalmazó termékeit! És persze nekünk, „kedves vásárlóknak” is felnőni a XXI. század kihívásaihoz!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!