Majd jövőre! Jövőre nem kell látnunk többé a pergő vakolatot, ahogy az esőcseppek végigfolynak a falon. Jövőre már nem fizetünk bérleti díjat minden hónap elején. Jövőre összepakoljuk maréknyi életünk, teherautóra tesszük és hazavisszük. Haza – úgy hisszük – egy mindmáig ismeretlen helyre.

Egy szép, jövő évi napon levesszük kulcstartóinkról, és átadjuk az albérlet kulcsait. Mikor majd senki se lát minket, még utoljára körülnézünk, eszünkbe jutnak majd a szép emlékek az itt töltött hét évről, amiket magunkkal viszünk a „csomagban”. Utolsó utunkat a kék lépcsőházban biztosan megkönnyezzük, tán a szomszédtól is elbúcsúzunk, ha épp otthon lesz.

Majd jövőre! Jövőre a teherautó megáll egy ház előtt. Lehet, hogy a kezdetekben még nem tudjuk teljesen birtokunkba venni, mert lesz még rajta mit javítani, de jövőre új értelmet nyer majd minden, új és újabb célok, akadályok és megoldandó feladatok jönnek. Erőt gyűjtünk a jövőre, sokra lesz szükség, mert az álmok beteljesítéséhez nem piros szőnyegen vezet az út. Ásót fogunk, fúrót, kalapácsot és ecsetet, megtanulunk olyan dolgokat, amikről eddig talán azt sem tudtuk, hogy léteznek. Nem egy csapásra lesz otthon az ismeretlen házból, éjszakánkét eleinte még álom sem jön majd a szemünkre, s nem csak az izgatottságtól. Mikor felébredünk az éjszaka közepén, ijedten kérdezzük magunkban, hol vagyunk, mi ez a hely, s még szokatlan lesz a válasz: otthon, a saját ágyunkban.

Majd jövőre! Jövőre már virágokat ültetek a kertembe, s palántákat, és várom, hogy gömbölyödjenek és pirosodjanak az almák a fán, amit még a ház előző lakója ültethetett. Jövőre, csöppnyi szabadidőmben már az udvarunk fáinak árnyékában írok és olvasok, néha meg, mint gyermekkoromban, csak csodálom a hintából a diófát, és elmerengek az életen, az idáig vezető úton és az új célokon.

Majd jövőre! De előtte, ebben a néhány megmaradt napban még teszek néhány lépést önmagam felé, mert a változás bennem szunnyad, s ha én nem változom, a jövő csak újabb és újabb évszám, hónapok és napok, órák és percek maradnak csupán. Előttünk áll 365 és még egy bónusz újabb, innen nézve reményteli nap, de hogy mi vár ránk valójában, arról csak kósza elképzeléseink lehetnek.

Jóslatokba bocsátkozni felesleges, inkább csak menni kell előre, ahogy eddig is, s meg kell próbálni a lehető legtöbbet kihozni minden huszonnégy órából. Nincs felesleges tapasztalat, beszélgetés és gondolat, és az „énidő” sem elfecsérelt perc vagy óra. Csak arra kell figyelni, hogy jövőre ne engedjünk a csábításnak, hogy legyintve megint egy újabb évre hagyatkozzunk.

Jövőre tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, s adja meg az élet mindenkinek, amire vágyik: munkát, családot vagy épp egy otthont. A visszaszámlálás elkezdődött.

(folytatása következik)

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!