800

Nincsenek jó megoldások a szegények háborújára – Az emberi jogokról kicsit másképp! (Második rész)

Ott tartunk, hogy elmondhatjuk: nem a szegregátumok szűnnek meg, hanem az egész ország egy nagy szegregátummá válik.

Mottó: Az emberek (még ha szegények is) sunyik, a liberálisok túl szabadelvűek, a diktátorok pedig rosszabbak lassan Nérónál.

Silány anyag az ember, akiről ugye azt mondják, hogy alapvetően jó…

Mit is gondolhatunk az első hat emberi jogról? Az EMBER szabadnak születik, egyenlő méltósága és joga van, testvéri szellemben kéne, hogy éljünk, amikor is oltárira mindegy, hogy kinek milyen a bőrszíne, miben hisz akár szakrálisan is, milyen elveket vall, mennyi pénze van, melyik társadalomban él, és úgy kéne bánnunk egymással, mint a hímestojással. Csak azt kéne tennünk másokkal, ami jól esne nekünk, ha mások tennék azt velünk! Tiszta közhely!

„No” kínzás és embertelen bánásmód!

DE MI AZ EMBERTELEN ÉS MI NEM AZ? KI DÖNTI EL? Ő IS EMBER?

Ehhez képest, mióta élek és tapasztalok, és amit eleddig tanultam, az ennek mind ellene mond.

Kedves olvasóim! (Így nem vagyok bináris.)

Az embernél nincs vérengzőbb és aljasabb vadállat a Földön, ösztönéből fakadóan a zsákmányszerzésre van berendezkedve, és csak a zsákmány mibenléte változik! A zsákmány nem más, mint uralom valami felett, amit elveszünk vagy el tudnánk venni másoktól, ha akarnánk. A társadalom minden szintjén a csapból is ez folyik, higgyék el!

Értekezhetnék arról, hogy mikortól számít embernek az ember, mi van a megerőszakolt nő jogával, aki nem akar szülni, milyen társadalmi különbözőségek vannak az ember mint társadalmi lény közösségi megítélésében, képességekről és butaságokról, szimpátiáról és antipátiáról, de semmivel sem jutnánk előbbre, maximum történelemórázhatnánk és államelméletezhetnénk, aminek most semmi értelme.

Már eleve halott ötlet volt ez a társadalmi szerződés dolog is, ami felváltotta a talio elvet. Szerintem néhány gyenge fizikumú okostojás találhatta ki, akik a rengeteg eszükkel uralmuk alá tudtak hajtani olyan erőembereket, akik vakon követték őket a közbülső hatalom elérése és a saját jólétük megteremtése érdekében, amivel elégedetté váltak. Elismerve azt, hogy kellenek nekik a rengeteg eszűek, mert erőemberként nem lennének képesek megvezetni egész népeket. Ezért eltűrtek „kisnagyembereket”, mint Napóleon vagy Hitler például. Ma sincs ez másképp.

A tűrésnek vége lesz, amikor a közbülső hatalom meggyengül, amikor a megszokott jólét elveszik, amikor megszűnik a közbülső elnyomó elégedettsége, akkor az „erőemberek” el fogják árulni azt a néhány agytrösztöt, akik egy egész országot irányítanak. Ehhez régen elég volt egy nagyobb aszály, egy országpusztító járvány, most pedig csak egy jó kis gazdasági válság kell, amikor roppannak a tűrésküszöbök, és igazán éhes lesz az ember, és igazán eltűnik az elégedettség és a hatalom az erőemberek kezéből. Megroppan a jólét, és felülkerekedik majd az ösztön. Az a gyilkos ösztön, ami minden embert mozgat a saját túlélése érdekében. Hú de negatív vagyok, nem igaz? Vagy csak őszinte?


Horváth Ferenc
A kép forrása: A civil társadalom, mint háttérhatalom – https://pendulum.blog.hu/2016/05/31/hatterhatalom_173

Vetítsük le példákkal, ide a kis országunkba, hogy mire gondolok, nem feledve a mottót!

A társadalom alsó rétegében lévők is berendezkedtek a túlélésre. Mivel az állam lemondott róluk, a viselkedésmintáik megváltoztak. Ott tartunk, hogy elmondhatjuk: nem a szegregátumok szűnnek meg, hanem az egész ország egy nagy szegregátummá válik. Mire gondolok?

Elvileg nincs olyan, hogy hatalom nélküli ember, a hatalom mértéke és a gyakorlásának a módja változik. Az alsó társadalmi rétegben élő emberek tudomásul vették, hogy 2008-tól az állami segélyezés mértéke rohamosan csökkent. Valahogy feldolgozták ugye, mert már kb. 1,5 millió embernek éhen kellett volna halnia. Aztán ha jól megnézzük, valahogy még mindig többmilliónak van fedél a feje felett (kivéve azt a fogyatkozó öngyilkosaspiráns 600 ezret, akik már csak a végrehajtót várják). DE milyen fedél? Ha belegondolunk: mások fedele, mert ez a népréteg tartozik fűnek-fának, és a látszat néha nagyon komolyan csal.

A tisztességben megöregedett munkásemberek alamizsnáért könyörögnek, a henyélők és a paraziták pedig szépen megerősödnek. Nekik ugyanis semmiféle adósságuk nem teremtődött, mert nem is voltak hitelképesek. Azok, akinek nem volt becsületük, most nyugodtan üzérkednek, alapösztönükből fakadóan erőszakosak, és hatalmat nyernek a nincstelenek felett; az állam pedig tudomásul veszi. Nem zavarják az állam köreit, fizetik az adókat (mert enni kell, néhány szolgáltatás igénybevétele pedig muszáj), és egész jó adósságnélküli erőembereket lehet belőlük képezni. Az államnak mindegy is, hogy milyen pálfordulások következnek be az alsóbb néprétegek köreiben. Ezért van az, hogy nincsenek jó megoldások a szegények háborújára, mint például arra, hogy mit lehessen tenni, amikor egy többtagú, erőszakos cigány család prédának tekinti az egyedül maradt, idős szomszédasszony javait.

Olyan utálatos szó ez a „sunyi”, de nem találok jobb kifejezést. A nagyon szegények – akiknek nincs igazán módjuk mások felett hatalmat szerezni (csak a családon belül élik ki ezirányú hajlamaikat) –, mindenből pénzt akarnak csinálni. Mindenből. Rájöttek, hogyan kell a segítő emberekkel megsajnáltatni magukat, és százezrek „könyörögnek” – dühös szemekkel –, hogy „adjál-adjál, mert én hátrányos helyzetű vagyok”. Ezek az emberek eljutottak arra az erkölcsi szintre, hogy a tanult tehetetlenségük okán (amit az állam generált), nekik a segítség jár, és nem kell az egy élő adta világon semmit tenni érte. Nem kell. Rettenetes! Ennél már csak az a rettenetesebb, amikor a Blaha Lujza téren sorban áll az is, aki nem szorul rá, de így gazdagszik.

Most a liberálisok dühösen olvasnak engem, és azt mondják: áldozathibáztató vagyok. Én meg azt mondom, realista, és bármennyi segítséget is adnak ők a középszerűségükben (merthogy állami hatalmuk az nincsen, milliárdokat sem képesek dobálni) – miközben a saját érdekeik is bőven diktálnak, kivéve néhány igazán adni tudó és az emberi jogokat most már komolyan vevő embert –, olyan eredménytelen, amit csinálnak, hogy az csuda. Nem tudod tanítani azt, aki éhes! Kihasználni az éhségét, azt igen!


Horváth Ferenc
Forrás: Álszent világ – https://hosnok.hu/hosnokblogok/alszent-vilag/

Annak pedig oka van, hogy mégis „csinálják”! Az egyik, hogy sokan ebből élnek, és az eredmény tekintetében érdektelenek, sőt ellenérdekűvé is válhatnak (amikor a tudás elkezd fejlődni, a projekt megáll), a másik pedig az idealista liberális típusa, aki abban hisz, hogy így gyógyítja a társadalom sebeit, pedig mindkettő csak elfedi a valóságot, és valójában besegít az államnak féken tartani az embereket, azaz elodázza a változást.

Tudom, hogy nagyon durva, amiket írok, de tessék cáfolni, szociológuskodni, de úgy, hogy az egyszeri ember is megértse az ellenérvüket, oké! Szabadság, egyenlőség, testvériség, nem bántjuk a másikat, nem használjuk ki őket, mindenki jogképes és ilyenek, ja!

Az egyetlen és igazi érv csak az emberi humánum lehet, ami szintén belénk van kódolva, de időről időre elnyomja az egyéni érdek. Adjatok 50 ezer önzetlen és humánus embert, aki mer áldozatot hozni, bármit elveszíteni, hagyjátok abba a felesleges tünetkezelést 6 hónapra mindenütt az országban, és kifordítom Magyarországot a sarkából! Persze ne adjatok, mert még nekem is van veszítenivalóm! Persze senkinek se adjatok, mert jobb telefonnal világítani egy tüntetésen, mint 500 ezer szegény embert meggyőzni, hogy itt az idő, menni kell. Dőlne-borulna minden, az is, ami a tiétek. Azt pedig már ti sem akarjátok, akiknek van mit veszíteni. Ezért élnek autoriter rendszerek.

Vegyük úgy, hogy most egy régi terminológiával élve a szocializmusban középosztálybelinek nevezett, alapvetően képzett, de lecsúszott idealista mondott egy realistának hitt egyéni véleményt az utóbbi 30 évről. Amit gondolt. Csak úgy első kézből, nyersen. Ez, itt és most a szegénységről és a kihasználóikról szólt, valami nagyon durván és hiányosan.

Ezek után gondolhatnák azt, hogy hogyan lehet egy ilyen ember emberi jogi aktivista? Csak úgy, hogy hiszek az emberben, hiszek abban, hogy az egymás iránti felelősségnek, nemcsak a háborúkban kell felerősödnie, hanem azok között is érvényesülnie lenne szükséges. Hiszem azt, hogy aki kap, az egy idő után, ha megerősödött, majd adni akar! Hiszem azt is, hogy a nyers őszinteség és gondolat jobban elraktározódik, mint a buksisimogató, olykor álszent szándék.

Ha érdekli önöket, majd folytatom. Viszek bele majd egy kis adatot is. Hadd fájjon! Csak úgy gyógyulhat! Jövő héten jövök.

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!