Takaros kis ház, rendezett udvar, jó illatú szobák, tisztaság, rend. Itt él Ilonka néni, aki lassan matuzsálemi korba lép, hamarosan ünnepli 80. születésnapját. Egy határmenti faluban vagyunk, ahol külső szemmel rendezettséget, nyugalmat, békét látunk. Amolyan gyilkos békét. Ha fülelünk, hallani, ahogy családtagok ordítoznak egymással, attól tartani, hamarosan előkerül egy konyhakés is.

Mindig voltak állataink, tehenek, disznók, libák. Persze dolgoztam is mellette, volt egy munkahelyem, ahova minden nap bejártam, de aztán hazajöttem, és elláttam a jószágokat. Az uram mindig a kocsmában volt. Néha segített azért.

Sajnos egyszer megcsúsztam, és olyan szerencsétlenül estem, hogy eltört a lábam. Menni sem bírtam, nem hogy a jószágokat ellássam. Hazajött az uram, és mert feküdtem, elvert. Közben ordította, hogy „Gyere Ilona, fejjed a tehenet, bazdmeg a kurva anyádat!”

Péterrel nem szerelemből keltek egybe. Ilona kerek perec megmondta neki, hogy nem szereti. De a szülők azt akarták, hogy összeházasodjanak, mivel Péter jó fogásnak tűnt akkoriban, bár suhanc kora óta ivott. Ilona akkor még csak 18 éves volt.

A házasságból született egy fiú és egy lány. A férj akart még gyereket, de Ilona nem, hiszen Péter folyamatosan hőzöngött. Ilyen körülményeknek pedig nem akart még több gyereket kitenni. A meglévőket akarta felnevelni tisztességesen. Bár a fiát is rendszeresen elpálcázta az ura ittas állapotában, a gyerekek mégis szerették apjukat, hiszen józanon jól bánt velük.

Kanalaztam a levest, kétszer szedtem, hiszen nagyon finomat főzött Ilona néni. Bár ő egyébként se hagyta volna, hogy üres maradjon a tányérom. Közben egyik kérdésem jött a másik után. Meg akartam érteni, miben gyökerezik ez a magas fokú alárendeltség és tűréskészsége. Ilona néni többször elsírta magát, ahogy visszaemlékezett a szörnyűségekre. Itt volt előttem egy végletekig kihasznált, meggyötört néni, aki egész életében csak tűrt, segítsége nem volt, és nem beszélhetett senkinek arról, mi zajlik otthon. Ha el is mondta az anyjának vagy a testvérének, arra kötelezték, tűrjön tovább. Ez az asszonysors.

És ő nem is ütött vissza soha, csak tűrt és tűrt. Tudta, mikor rúgott be a férje, hiszen ismerték egymás gondolatait is. Így aztán előre készült a verésekre. „Annyit tűrtem, mint Jézus a kereszten.”

Elválni akkoriban? Nem volt ez szokás, őt nem így nevelték! Követte szülei példáját, és ő sem hagyta el a házastársát.

Pedig megtehette volna. Kamaszkori szerelme ugyanis ki akarta őt menteni ebből a házasságból. De Ilona nem bízott abban, hogy a gyerekeit ugyanúgy szeretné és ellátná, mintha a sajátjai lennének. Ezért nem ment. A férfi pedig belehalt ebbe később.

Pétertől nem volt idegen az érzelmi zsarolás sem. Miután a gyerekek felnőttek, Ilona többször kérte, menjenek külön. De olyankor letérdelt elé, két kezét összetette és könyörgött neki, hogy maradjanak együtt, különben elpusztítja magát.

A férje bár rendszeresen megcsalta, Ilona hűséges maradt. A mai napig hordja a férje karikagyűrűjét. Péter részegen is rá akarta őt venni az aktusra. „A házas élet csókkal jár, de büdös szájjal nem kell” – magyarázta Ilona.

Ha ránéz a régi fényképekre, boldogság fogja el. Ha ránéz a férje fényképeire, akkor úgy gondolja, biztosan azért tűrt a férfinek ilyen sokat, mert nagyon szerette. Miközben mesélte történeteit, többször érezhető volt, hogy Ilona néninél a szeretet és az erőszak kéz a kézben jár. Beszélgetésünk végén viszont határozottan kijelentette, hogy ő soha nem volt szerelmes. Akitől az első csókot kapta, őt szerette volna, de nem lehetett.

A férjét kellett volna, de nem tudta. Most már pedig nem akar senkit maga mellé. Örül annak, hogy végre egyedül van és nyugalomban élhet, és így akar meghalni.

Kérdeztem Ilona nénit, hogy mit tanácsol a mai nőknek, mit tegyenek, ha a párjuk erőszakos. Abban reménykedtem, hogy az elmúlt 60 év tapasztalatai alapján ki fogja mondani azt, amit a 21. századi női füleim hallani szerettek volna. De Ilona néni csak annyit mondott, hogy a nő takarítson és nevelje a gyerekeket, ezzel foglalkozzon. Persze ha józanul is bántja a párja, akkor el kell hagyni, de egyébiránt tűrni kell a többit.

(folytatjuk)

HÁRMAN FOGUNK ÖRÜLNI, ha a Debreciner online újságunk előfizetését adja karácsonyi ajándékba!
Ő, akit megajándékoz, Ön, aki megajándékozza. És mi, a Debreciner szerkesztősége.
Ide kattintva lehet előfizetni a Debrecinerre.
Köszönjük!