A zöld, hosszú bőrkabátját vette fel, ami szinte minden ruhadarabjához jól illett. Kimondottan szerette, a férjétől kapta még pár évvel ezelőtt. Az ő Nándikája mindig tudja, mi áll jól neki – ezt minden egyes alkalommal megállapította félig hangosan a tükör előtt.

A szájára – bárhova is indult –, mindig tett egy kis rúzst, de nem túl kihívót – egyébként sem látszott a maszktól –, a szemének felső ívet szemceruzával húzta ki, félhosszú, halványszőke haját laza kontyba tűzte. Még mielőtt kinyitotta volna kulccsal a bejárati ajtót, benézett a hálószobába, és elmosolyodott: pihenj csak – suttogta. A lépcsőházban aztán Birkásné jött szembe, de az elfordította a fejét, mintha nem is látná. De ő sem erőltette a köszöntést, miután jól megsértették egymást a legutóbbi lakógyűlésen. „Akkor is gyanús ez a magas villanyszámla, Nándikám is megmondta, hogy a bojler nem használ annyit. Valaki biztos megbuherálta a szekrényt, és ők vannak a legközelebb..” – bizonygatta magában továbbra is. Az utcán aztán sorra jöttek az ismerősök, büszkén húzta ki magát, érezte, hogy megnézik. Biztosra vette, hogy azért, mert ismét feltűnően csinos.

– Szervusz, Marika, hogy vagy? A boltba megyek épp, füstölt csülköt veszek. Tudod, Nándikám mennyire szereti a bablevest. Hozzak neked valamit?

– Kedves vagy, Liácska, de nincs szükségem most semmire. Aztán finom legyen az a leves! Jönnek a gyerekek is?

– Nem, tudod, mindig milyen elfoglaltak…

– Persze, ez nálunk is így van – hümmögött, s azon gondolkozott, hogyan is zárhatná rövidre a társalgást. – Megyek is most, mert a macskák már nagyon éhesek. Szervusz, Liácska, aztán vigyázz magadra! Sokan betegek most.

– Persze, vigyázok. Szervusz!

Azzal sétált tovább, büszkén, szinte ritmusosan lépdelt előre, valamit dúdolt is. Amikor megérkezett a boltba, kesztyűt húzott, s csak azután fogta meg a bevásárlókosarat. Kicsit elidőzött a zöldséges részlegen, és hosszas keresgélés után talált is egy megfelelő zellert, hisz’ az jó ízt ad a bablevesnek. A hentespultban Icus már tudta, hogy Liácska füstölt húst fog kérni, és kérdezte is, mit készít ma.

– Paszulyleves lesz gazdagon, úgy szeretjük – s ebből Icus már tudta is, milyen csülökre lesz szükség. Nem kérdezett mást, csomagolva átadta az ínyencséget. A kosárba még egy kis friss kenyér és egy doboz tejföl került. A pénztárnál aztán pontosan kiszámolva adta át a pénzt, nem szerette, ha olyan érméket kell elpakolnia, amivel pár perce még más fizetett.

Elpakolt a virágos szatyorba, amit a karjára akasztott, majd hazaindult. Mindig szerette, ha volt mit csinálni, ezúttal sem volt ez másként, ezért sietett. Kabátját rögvest egy vállfára akasztotta, és betette a szekrénybe, a maszkot is levette, de nem nézett a tükörbe, pedig a rúzs mindenfelé szétkenődött az arcán. Hozzálátott a főzéshez, hogy délre készen legyen, és halkan, hogy senkit se zavarjon, bekapcsolta a rádiót, magyar nótát hallgatott. Már javában bugyogott a leves, mikor csengetett valaki. Dani postás volt.

– Nándi bácsinak küldtek egy levelet. Úgy gondoltam, inkább felhozom… – szabadkozott.

– Köszönöm, Danikám, nagyon figyelmes vagy. De most, ha nem haragszol… Félek, odaég az ebédünk. Szervusz! – és zárta is az ajtót. Lábujjhegyen ment vissza a konyhába, felkapcsolta a villanyt. A borítékot bontatlanul a többi mellé tette. Csendesen megterített, és leült egy székre, ahonnan kilátott az utcára. Szürke, ködös idő volt, csepergett az eső. Az üvegről visszatükröződött az arca, és elszörnyülködött, hogy milyen maszatos.

– Úristenem, és így beszélgettem a Danival – teljesen zavarba jött. Kivágta az ajtót, és beviharzott a fürdőszobába. Rendbeszedte magát. Kicsit meg is nyugodott. – Még jó, hogy Nándikám nem látott így. Jól kicsúfolt volna, az biztos, amilyen szemtelen – kacagott. A fürdő ajtaját most már óvatosan zárta vissza, a kilincset halkan húzta fel. Belekóstolt a levesbe, egy kis utófűszerezésre volt már csak szükség, hagyta még egyet rottyanni, és levette a gázról az edényt. A csülköt kivette belőle, majd miután hűlt kicsit, kockákra vágta a húst, a csontot külön tányérra tette, mert a férje szerette arról is leeszegetni a maradékot és a puhára főtt inakat. Előkészítette a kenyeret, a csípős paprikát, egy kancsóba csapvizet engedett. Elégedetten tekintett körbe, minden készen áll egy finom ebédhez. Levette a kötényét, megigazította a haját, majd bement a hálószobába. Egy díszes edényt hozott ki magával, amit a férje tányérja mellé tett. Ez állt rajta: Szeretett Férjem és Édesapánk Ipacs Nándor. Liácska jó asszony módjára először a férjének szedett, majd magának, s leült.

– Jó étvágyat, szívem. Remélem, ízleni fog, a kedvencedet főztem – mosolygott, majd nekilátott a levesnek, s megszólalt a déli harangszó a rádióból…