A minap esti sétánk közben a következő látvány szúrta a szemünket – Luluét persze nem igazán, neki inkább az orrát. Ő mindig minden földön fellelhető „illatos” szemetet megtalál, neki ezek mind-mind kincsek. Néha AKSD-s kiskutyának hívom, mert tényleg nagyon alapos. Hétfő estéi sétáink azonban általában nyugodtan szoktak telni, hiszen – legalábbis amennyire én tudom – hétfőn reggel elszállítják a hétvégéken intenzíven termelt közterületi hulladékot.

Azonban most a szokásos Petőfi tér mögötti parkok utcáin sétálgatva csak egyre dagadó szemeteseket találtunk. Némelyik már gusztustalanul maga köré is hányta túltáplált pocakját. Míg mások öklendezve mutatták, hogyan lóg ki szájukból az előző heti – vagy talán még régebbi – maradék. Kíváncsiságunk a szemetesekkel egyenesen arányosan dagadt, végignéztük az itteni parkok összes alkalmatosságát, és mind hasonló túltelített állapotban volt. Beleértve a szelektív gyűjtőket is, amelyek esetében, az arra járók – akik ha már eddig elhozták a szelektált hulladékukat, csak nem viszik haza – művészi érzékkel a kék kuka köré halmozzák a már oda nem férő papírhulladékot. Végül is… jó van az úgy, majd elviszik.

Reméljük, tényleg így történt, s a környéken lakók optimizmusa nem volt hiábavaló, hiszen a köztéri szemetesekkel elvégre nekik csak annyi dolguk van, hogy beledobják az épp létrejövő szemetüket. Az már más kérdés, hogy nem fér. Honnan gondolhatná előre az arra járó, hogy az épp útba eső szemetes már megtelt. S esetünkben hiába lép egy-egy másik kukához, minden esetben csak gyarapítani tudja a szeméthegyet. Ez szó szerint csak szeméthegy csúcsa, ennél sokkal több helyen sokkal nagyobb mennyiségben fellelhető ez a probléma. S az optimista járókelő csak remélheti, hogy egyszer majd olyan kukába botlik, ahol nem pottyan le a csúcsról az ő ötvenedik zsebkendője…