Nem is értettem, mit jelent ez pontosan, egészen addig, amíg Budai-Sántha Balázs Felforgatás című könyvét el nem kezdtem olvasni, melyet most a Debreciner olvasóinak ajánlok. Bárki számára könnyen olvasható nyelvezettel dolgozza fel 2015-ig bezárólag a közfelháborodást kiváltó rendőr-sztorikat és világít rá a rendőrök életét megkeserítő problémákra.

„..nem a gonoszság és a rosszindulat az oka a tapasztalható negatív hozzáállásnak, hanem a tájékozatlanság..”

A Felforgatás leginkább a médiára fókuszál, annak olvasókra tett befolyására. Hiszen a cikkek, a híradások, a különböző YouTube-on megjelent, kellő időben felvett videók meghatározzák az emberek hozzáállását, hirtelen szakértőket formálnak belőlük és szabad teret engednek a nyomdafestéket nem tűrő pocskondiázásoknak. Sajnos igen könnyen formálja negatív irányba a véleményüket egy-egy hatásvadász címmel vagy megfogalmazással. Mindezt teszik sokszor anélkül, hogy az érintett feleket megkérdeznék, vagy esetleg mélyebben utánajárnának a történteknek. Közben a személyiségi jogok sárba tiprása szinte követelmény a kattintásokért folytatott harcban.

A nemrég rendezett 50. Debreceni Virágkarnevál alkalmából is feltűntek Facebookon a szolgálatot teljesítő egyenruhásokkal kapcsolatos szakértői posztok. Egy-két jól sikerült kattintatás, majd hosszas poszt arról, mit kellett vagy nem kellett volna tennie az egyenruhásoknak. A lájkok jönnek, a további szakértők pedig kommentelnek. A Szurkolók az állatkínzás ellen csoport szintén nemrég gondolta úgy, hogy nyíltan becsmérli a rendőröket, vonja őket felelősségre, és tölti fel róluk az arcuk kitakarását mellőző fényképeket. Hiszen ezek a szurkolók is szakértők.

A rendőrség van jelen az utcákon. Hozzájuk érkeznek a feljelentések, amiket elutasíthatnak vagy éppen elrendelhetik a nyomozást az adott ügyben. A vizsgálati szakasz után, mint ahogy ezt a police.hu is írja a beszámolóik végén, a rendőrség átadja az anyagot az ügyészségnek. Tehát az, hogy milyen büntetést kapnak az elkövetők, az nem a rendőrségen múlik, hanem az ügyészségen, pontosabban a bíróságon. De mivel ők nincsenek olyan mód célkeresztben, előttünk kék vagy bármilyen színű egyenruhában, természetesen nem ők kapják a kritikát, hanem a rendőrség.

„ ..a korrekt módon, a törvényeknek megfelelő és a bűnözéstől valóban elrettentő büntetés kiszabása az, ami hatékony. Ez pedig nem a rendőrség és nem is a csendőrség dolga (volt), hanem az igazságszolgáltatási rendszeré.”

Egyébként a könyvnek számomra az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy az emberi oldalát mutatja meg a rendőröknek. Az egyenruha mögé láthat a civil olvasó, az egyenruha mögötti ember vezeti végig az olvasókat a különböző történéseken.

Érdemes azon elgondolkodni, vajon hogyan történhetett az, hogy egy olyan szerv ellen lázadnak az állampolgárok, egy olyan cég alkalmazottait lehetetlenítik egyre jobban el (túlórák, alacsony fizetés, magas elvárások, megbecsülés hiánya), aminek a munkatársai arra esküdtek fel, hogy minket, civileket megvédjenek. Elvégre is: kit hívsz, ha baj van?

„A taps közben mozdulatlanul, kifejezéstelen arccal álltunk a mosolyogva felénk ’Danke’-t kiáltozó tömeggel szemben, de belül bizony elsírtam magam. Hát, ilyen lehet igaziból rendőrnek lenni.. ott, ahol nincsenek ellenünk heccelve az emberek.”