„Feszt” van

Milyen lesz vagy volt az idei debreceni karnevál? Bizonyosan méltó régi, nagy híréhez. Mert szemtanúként és emlékezőként mondhatom, hogy a kezdetektől híre volt. Magam például még nem is jártam addig Debrecenben, de a rendszeres tévéközvetítés révén annyit legalább tudtam róla, hogy ott látható a híres, neves virágkarnevál. Vagy ha nem is látható, legalább nézhető. Hisz a hazánkban éppenhogy elterjedt televízió már serdülőkorában csodákra volt képes. Kiszínezte a valóságot, akkor is, ha képernyő gyanúsan fekete-fehérnek tűnt.

A színes tévé korszakában, tehát jó pár évtizede már nyilvánvalóan más dilemmák foglalkoztatnak. Rögvest adódik, legalábbis számomra, az alapkérdés, hogy miért és mitől virág a karneválunk. Számomra az egyre inkább szárazvirágzatban pompázó virágkocsik felvonulása nem igazán alapos érv. Persze, ha egyszer az a neve, nem hiányozhatnak róla, belőle stb. a természet eme szerény remekművei. Ám, amennyiben figyelembe vesszük, hogy a nem is olyan távoli mediterrán országok legkisebb lakott településén milyen számos a természetesen kinövő, a házfalakon, fákon, tornyokon stb. burjánzó illatos virágcsodák képződménye, nos akkor Debrecen hozzájuk képest sosem válhatott összehasonlítási alappá. Még akkor sem, ha a városban időről-időre kitör a központi virágosítási láz. Bizonyára ezekben az években szánnak rá több pénzt, s ez valóban szebbé tette, teszi a metropoliszunkat. De ettől még sosem lett a virágok városa. Ráadásul például az olasz kisvárosokban a polgárok szintén ültetnek saját és mások gyönyörére virágágyásokat, vagy rakják tele utcájukat dézsában tartott növénycsodákkal. Szóval, ott is rátesznek egy ültetőlapáttal. Ráadásul még virágfesztiválokat is rendeznek szép számmal. Különösen, amennyiben helyi specialitást képesek a reménybeli látogatóik elé tárni. Mi viszont a kocsik mellett, előtt, mögött olyan kulturális műsort tud(t)unk a programba iktatni, amely akkor is megadná a rendezvény színvonalát, ha a városban egy szál pipacs nőne csak a parlagfűtenger közepén.

Ez a felismerés volt az egyik olyan truváj, amely elfeledtette velünk, hogy abban a városban, amelyben a beton és mindenféle mesterséges építőanyag legalább olyan becsben áll, mint a természetes növényzet, lehetséges, sőt sikeresen lehet virágkarnevált rendezni.

Akadtak olyan esztendők, amikor bizony elég szegényessé sikeredett a menet virágzata, de emlékezetes produkciók ezekben az években is voltak. Igazán látványos, sokszor egzotikus, szokatlan, korábban nem látott előadások maradtak meg emlékezetünkben.

Jó ideje az úgynevezett kísérő rendezvényekben kell keresnünk az unikumot. S az egy-két napos fesztivál előlépett fesztiváli hétté. Sok minden eszünkbe juthat ennek kapcsán, a lokálpatrióta büszkeség mellett akár a zajjal, közlekedési változásokkal járó bosszúságok. Amelyek minden jeles esemény kísérői. Debrecenben azok az igazán pechesek, akik a legtöbb úgynevezett nagyrendezvény akaratlan fültanúi saját otthonukban.

Ami a fesztivál jövőjét illeti, leginkább az értéken és mértéken múlik. Az értékkel aligha lehet elméletileg baj, hisz ha van rá olyan pénz, amely nem a fontosabb, bár kevésbé látványos, városi teendőktől vonja el az esélyt, világszínvonalú előadásokat, eseményeket, rendezvényeket lehet hívni Debrecenbe. Magam inkább attól a hibától tartok, amelyek gyakran kísérti a kis és közepesen nagy városokat. Ebbe a kategóriába esik, európai mércével, a mienk is. Reméljük, csak a lakossága számát tekintve. S az évi „fesztünk” gazdái tudják a mértéket és ismerik a rendezvény határait. Nem kell, nem szabad, sőt kemény hiba, ha a karnevál örve alatt többet akarnánk elhitetni a településünkről, mint amennyire valójában képes és hívatott. Ha megpróbálnák telezsúfolni fesztiválhetet például olyan „szenzációs, világhírű, utolérhetetlen” produkciókkal, amelyek egyrészt nem is az eredeti előadások, így óhatatlanul csalódást okoznának. Másrészt minden évben meg kell találni azokat az eseményeket, amelyek prezentációjukban, beleértve a hely, színpad, fellépők és kísérőstáb létszáma, illenek a városhoz és fizetőképességéhez. S nem kelti az itteni polgárban és a látogatókban azt az érzést, hogy túl sokat, nagyot akart, de nem bírta a szarka farka..

Mindenesetre a kulturális programsorozat jelleget idén erősíti, hogy nem lesz győztes virágkocsi, s még szimpatikusabb, hogy megemlékeznek az ős-fesztivál ötletgazdáiról, szervezőiről.