Az egyik debreceni utcában egy, a környéken mindenki által ismert karakter tengeti mindennapjait: ő a Krákogós bácsi. Avatatlan szem számára főhősünk szimpla utcalakónak tűnhet, ám ő sokkal több ennél, és van is lakása. Azonban az otthonába nem nagyon szeret feljárni. Kizárólag a téli hideg éjszakákat tölti ott, ugyanis tudvalévő arrafelé, hogy a vele együtt lakó nővérével nincsenek túl jóban, így a bácsi saját döntése alapján inkább a többi ember közt éli napjait: beszélget, olvasgat, cigizget és néha iszogat is. Sokan ismerik őt, leállnak vele csevegni, dohányárut adnak neki, ha kér. Az egyetlen kritikára okot adó dolog vele kapcsolatban a legfőbb tulajdonsága: a krákogás.

A jó időre való tekintettel nyaranta általában úgy dönt a bácsi, hogy éjszakáit is szívesebben tölti az utcai padokon. Ott alszik, beszélget – jobb híján önmagával –, olvasgat, cigizget, no és persze krákog. Ez utóbbival az a probléma, hogy igen hangosan teszi. Ezt nagyon nehéz leírni, de biztos mindenki látott-hallott már olyat, hogy valaki felköhörészi azt a slájmnak nevezett izét valahonnan jó mélyről, aztán eme anyag szájüregbe, majd betonra való juttatása igen zajos tevékenység. Mindenesetre a Krákogós bácsi, minden ilyen „slájmgyártást” – mivel akkor beszélgetőtársa alig-alig akad –, az éjjeli órákra hagyja.

Ebben az utcában a padok többnyire lakók ablakai alatt helyezkednek el. Ebből adódóan óhatatlanul megzavarja az ott élők éjszakai nyugalmát a Krákogós bácsi éjszakai rituáléja, amint a testébe nem illő anyagokat felvarázsolja. Többen meg is szólták hősünket, hogy ne itt hangoskodjon. Majd miután látták a lakók, hogy szóbeli törekvéseikkel nem érnek célt, önálló akcióba kezdtek, amely ideig-óráig, de megoldást nyújtott. Az ötlet az volt, hogy a padokat áthelyezték eleinte egy másik ház elé, majd a pad új helye fölött lakók az előzőek példájára visszahelyezték a padokat az eredeti helyükre.

Így ment a csikicsuki heteken keresztül. Mígnem hallgatólagos megoldás született, egy zseniális tettes ugyanis úgy határozott, hogy a padokat a lakások hátsó bejáratához viszi, oda, ahová nem nagyon nyílik ablak – vagy legalábbis hálószoba nem.

Ez a tett körülbelül egy-két hónapig biztosította az ott élők éjszakai nyugalmát. Sajnos azonban, mikor a városfejlesztés kicserélte a régi, okosan áthelyezett padokat teljesen újakra, a lakók szeme egyszerre sírt és nevetett. Hisz új padokat kaptak – ki ne örülne az új padoknak? –, ám valószínűleg a padok vándorlása is feltűnhetett a városfejlesztésnek, ugyanis ezúttal gondosan a betonhoz csavarozták azokat. Az eredeti helyükön.

A Krákogós bácsi azóta újra a hálószobák ablakai alatt kommunikálhat az aludni vágyó lakókkal, és már nem kell félnie attól, hogy egy napon majd nem találja a helyén kedvenc, megszokott, bejáratott fekvőhelyét. Fejlődik a város.