A Toy Story – Játékháború című animációs film 1995-ben kelt életre, és az első világhírű Pixar alkotás lett, ami után mindenkinek világossá vált, hogy érdemes lesz a stúdió további munkáira is odafigyelni. A Pixar produkciói azóta olyan jelentősek, hogy a legtöbbször ők zsebelhették be az animációs filmnek járó Oscar-díjat, hogy csak néhányat említsek: Némó nyomában, L’ecsó, Wall-E, Fel, legutóbb a Coco, és természetesen a Toy Story sem maradhat ki a sorból, 2011-ben a harmadik rész kapta meg ezt az elismerést. Talán senkit nem kell emlékeztetnünk a Macó-rezsimre a Napsugár óvodában. A harmadik rész valóban megérdemelten nyert akkor, hiszen tudott újat mutatni, és felnőttek számára is értelmezhető, értékelhető jelenetei voltak. Sokan azt hittük, hogy ez a rész zárja majd le az egész Toy Story univerzumot – és talán ez lett volna a jó döntés.

Mindenekelőtt ki kell emelnem, hogy a Toy Story 4. önmagában nem rossz film – önmagában nem, de az előző rész mellett kissé felesleges. Kicsit félretéve az előzményeket még egy igazán jól működő film is lehetne. Ott folytatódik a történet, ahol az előző abbamaradt: a kislány, Bonnie (neki ajándékozta Andy a játékait) szobájában. Már itt a kezdeteknél érződik, hogy mire akarják felhúzni a történetet, kedvenc rongybaba-seriffünk, Woody ugyanis sok esetben a szekrényben marad. A kislánynak már nem ő lesz a kedvenc játéka. Woody ettől függetlenül ugyanúgy betartja, és szajkózza ismert mondatait: „Mindig számíthatsz rám…” – és új gazdáját is ennek megfelelően kezeli. Az első bonyodalom abból adódik, hogy Bonnie suli-oviba megy, ahol nincsenek barátai. Woody azonban kisegíti őt úgy, hogy random dolgokat kotor neki össze egy kukából, amelyből a kislány új játékot épít magának. Ő lesz az új karakter: Villi – aki nem játék, hanem egy kanálvilla. Mindenesetre játékká avanzsálva öntudatra ébred, és ő lesz Bonnie új kedvenc játéka. A film ezen első fele, ami Villiről szól, rendkívül szórakoztató, és még az újdonság íze is megvan benne. Villi ugyanis szemét, és akként is definiálja magát, így általában a kukába menekül kis gazdája elől. Az ő identitásválsága a legkomikusabb része a filmnek. S ez a válság juttatja el a kanálvillát odáig, hogy elmeneküljön a kis társaságtól. Woody persze utánamegy, hisz Bonnie kedvenc játéka.

A film következő felvonása egy régiségboltban játszódik és a Woody-Villi párost követi; míg a többi játék a helyén marad egy lakókocsiban. Innentől kezdődik a film lényegi része, ugyanis a régi játékoknak most a sheriff nélkül kell megoldaniuk különféle helyzeteket, míg Woody a kanálvilla után kutat. A régiségbolt egyébként néhol emlékeztethet az előző részből megismert Macó-féle diktatúrára. Az itteni játékok hasonló elnyomásban élnek a „vezető” miatt. Értem én, hogy bevált dolgokon ne változtass, de talán ennél lehetett volna frissebb dolgot is kitalálni, esetlegesen megmaradni Villi válságánál, aki nem képes elfogadni önmagát. Mindenesetre a régiségboltban lévő történések miatt jár itt is egy dicséret a Pixarnak. Olyan nyomasztó snittek és horrorisztikus jelenetek láthatók, amelyek egyikétől egyszer még én is felugrottam ijedtemben. Egyfajta túszdrámát láthatunk, amelynek a vége elég kiszámíthatóvá válik. Később pedig feltűnik egy régről ismert karakter: Bo Peep, aki szintén hozza magával a várható végkifejlettet.

Összefoglalva, mindenféle spoiler nélkül ez tényleg jó animációs mese, de nem tud felérni az elődjével. Most is igaz a jól bevált mondás, a csúcson kell abbahagyni. Egyszeri megnézésre érdemes a Toy Story 4., és néhány új dologgal is operál. A több szálon futó történetvezetés jó, az animáció a Pixartól megszokott módon nagyon szép, nagyon profi. Pusztán az az egy kritikánk lehet a filmmel kapcsolatban, hogy a harmadik rész után, biztosan szükség volt-e a folytatásra.