Mutattuk már behavazva, aztán a burjánzó természet foglyaként is, majd körbenyírva. Íme az újabb fejlemény.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Mutattuk már behavazva, aztán a burjánzó természet foglyaként is, majd körbenyírva. Íme az újabb fejlemény.
Ady Endre, Hatvani István, Kölcsey Ferenc, Medgyessy Ferenc vagy Móricz Zsigmond vajon hova néz, mit lát, az tetszhet-e neki?
Az országgyűlési képviselők Debrecenben beszélgettek a végrehajtásról, a Tik-Tokról és az akkumulátorgyárakról. Jámbor András, a Szikra mozgalom és a Párbeszéd politikusa úgy látja, a Fidesznek …
Megkülönböztető jelzését használó rendőri kísérettel.
Vajon van még más település Magyarországon, ahol utcát neveztek el Doberdóról?
Nem nagy dolog, tudjuk, pusztán érdekesség gyanánt tesszük közzé ezt a fotót, ami Debrecen belvárosában készült ma reggel.
Vitályos Eszter államtitkár szerint az emberek a közösségekben tanulnak meg felelősséget vállalni magukért és embertársaikért, kitartani, ha a többiek fáradnak, valamint erőt meríteni másokból.
Az új akkugyár hallatán leginkább a felháborodásukról számoltak be a debreceniek, hiszen megígérték nekik, hogy nem lesz több efféle üzem.
Több mint egy éve írtak alá szándéknyilatkozatot a debreceni városvezetéssel az adásvételről.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.