A dokumentumfilm után a témáról Zeke László ügyvéd beszélget.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A versválogatást január 29-én, szerdán 16 órakor mutatják be a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.
A punkkoncert-sorozat ez alkalommal is közös eseményt rendez a Food Not Bombs debreceni ágával.
A több mint 30 éves Trottel Records gondozásában megjelent kötet bemutatóját egy koncert is követi.
„A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.”
December 10-én, kedden 19 órától láthatják a negyedéves zenés színművész osztály előadását a Böszörményi úti campuszon Csáki Benedek rendezésében.
Új kiállítás nyílt a Hajdúsági Múzeumban, a tárlat december 20-ig megtekinthető. Szabó Miklós negyven évig fényképezte a hajdúböszörményi házakat, embereket, földeket, eseményeket. A saját maga …
Idén ősszel már másodjára települ ki a Tilos Rádió Debrecenbe november 8-án, egy élő rádióműsorral és három fellépővel készülnek.
A következő debreceni KineDok vetítésen egy tudós és művész lánya közös álmát ismerhetjük meg, amely a bolygó megmentésére irányuló hatékony megoldásról szól. Humorral és együtt …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved