Debrecen annyi minden soknak a városa, nyilván a virágoké is. Az erről (?) szóló rendezvénynek a belvárosban találtak helyet, a két éve leműkövezett Dósa nádor …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Debrecen annyi minden soknak a városa, nyilván a virágoké is. Az erről (?) szóló rendezvénynek a belvárosban találtak helyet, a két éve leműkövezett Dósa nádor …
Közösségi közlekedéssel jelenleg csak Berettyóújfalun, Püspökladányon és Érmihályfalván keresztül lehet eljutni egyik testvérvárosból a másikba. Esti programokra csak az tud kilátogatni, aki vállalja az éjjeli …
Már az első este több mint nyolcszáz érdeklődőt vonzott a program.
Mi lenne, ha a világhírű írónőt nem szeretné oly nagyon a város és a vezetése? Talán beolvasztatnák a szobrát?
Az Ötholdas Pagony felújítása, átépítése 2016 óta húzódik. Korábban úgy számoltak, hogy 2019-re elkészül, méghozzá állami forrásból. Ehhez képest az építkezés csak 2021 őszén kezdődött, …
Helyi és más városokból érkező előadók lépnek fel a Nagyerdei Víztoronyban. A rendezvénnyel akkor lennének elégedettek a szervezők, ha hasonló visszajelzéseket kapnának, mint a Made …
Olvasónk jelzése nyomán sétáltunk egyet az érintett városrészben, és találtunk is egy patkánytetemet.
Az országgyűlési választásra el kellett volna készülnie Debrecen kapujának. A mostanira. Vagy a megelőzőre, az azt megelőzőre, sőt…
Debrecen, 2022. május 1.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved