Elkezdődött a renoválás a debreceni Hal közben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Elkezdődött a renoválás a debreceni Hal közben.
Évtizedes kilátások. Lesz, mint volt. – Úgy tűnik, a politikai stabilitás és az önkormányzatiság nem fér meg egymás mellett. És úgy tűnik, Papp László szerint …
Ami eddig nem készült el az eltervezett időre (például a Nagyállomás helyére építendő intermodális közlekedési központ), ezután már az is megépül. Lesz hármas villamos is, …
Ha mindig is az volt az álma, hogy buszvezető legyen, akkor segít ennek elérésében a debreceni közlekedési vállalat.
A Nemzeti Összetartozás Napján, Debrecen város hivatalos trianoni megemlékezésén a beszédet mondó Papp László polgármester – konkrét pártok megnevezése nélkül – elmarasztaló utalásokat tett a …
A Debreceni Közlekedési Zrt. (DKV) május 15-től veszi igénybe a bértámogatást a járványügyi helyzetre hivatkozva.
A polgármester a szónoklatában a magyar baloldal nemzetárulásáról vélekedett Trianon századik évfordulóján, szerinte az ellenzékiek a magyar nemzet ellenségeivel szövetkeznek, miközben – a Fidesz-KDNP kormányoknak …
Debrecen úgy szólhat ma, hogy tudja a valóságos helyét a világban, egyébként pedig ezer igazi dolga lenne. Ne legyen helyi cirkusz Trianonból!
Elefántok, csimpánzok és fókák is lesznek a debreceni állatkertben, a vidámparkban pedig hullámvasutat építenek – ígérték 2016-ban. A nagyszabású beruházás befejezését 2018 végére tervezték. Semmi …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.