65-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 72 órában Magyarországon.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
65-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 72 órában Magyarországon.
250 ezer forintos minimálbérért járja az országot Székely Sándor, az ISZOMM parlamenti képviselője. A túra első Hajdú-Bihar megyei állomásán megjelent Szanyi Tibor, a párt miniszterelnök-jelöltje …
Tikász Ferencet 2018-ban már elítélték egy hasonló bűncselekmény miatt. A tárgyaláson tagadta, hogy sérülést okozott volna, ugyanakkor elismerte, hogy kiütötte a telefont az esetről felvételt …
Ismét önfeledt gyerekekkel – csak az arcukra kell nézni – tartatták az elvágandó nemzeti trikolort a politikusoknak, de mintha már nem dicsekednének ezzel – mármint …
Nem lehet tudni, hogy mi a debreceni képviselő országjárásának közvetlen célja, a rendezőelve. Talán a következő helyszínből kiderül. Mondjuk, ha Simonka György képviselőtársához látogatna el…
37-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
A Jobbik a független Szántai Lászlót támogatja a 4-es számú választókerületben, az 5-ösben pedig a momentumos Kiss Lászlót. Az LMP Salamon Gergő, a Jobbik jelöltje …
32-vel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
Olykor az ég felé, majd néha az előtte álló fa felé. Hang nélkül.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.