BEZÁR

Közösségi média

Teniszközpont Pallagon, lakásépítések, altemplom az Attila téren – Ismét közgyűlés lesz Debrecenben

A főépítész által javasolt jelentős módosításokat olyan egyeztetések előzték meg, amelyek során a város honlapjának egyik aloldalára feltöltöttek egy felhívást, majd a lakosok e-mailben jelezhették az észrevételeiket.

Papp László
Papp László
Facebook

Július 20-án, a Campus Fesztiválra való tekintettel kivételesen szerdán 10 órakor ülésezik Debrecen közgyűlése a Kölcsey Központ Görömbei András termében. A testület mindössze 6 napirendi pontot tárgyal, amelyek közül egy szociális fellebbezést zárt ülésen bírálnak el, az esemény többi része nyilvános, azon bármely magyar állampolgár részt vehet.

Az ülés abból a szempontból sem szokványos, hogy Papp László (Fidesz) polgármestertől előzetesen csak egyetlen előterjesztést tettek közzé, amelyben a politikus a DVSC Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft., a DVSC LA Létesítményfenntartó Nonprofit Kft. és a DVSC Kézilabda Kft. vezetésével kapcsolatos döntések meghozatalát javasolja.

Futófolyosó és altemplom, csökkenő zöldfelület

Az ülés vélhetően elsősorban Gábor István főépítész három előterjesztéséről fog szólni. A településszerkezeti tervről szóló polgármesteri határozat és a helyi építési szabályzatról szóló önkormányzati rendelet módosításában számos változtatást kezdeményez – olyannyira, hogy az előterjesztés összesen 36 mellékletét a terjedelemre hivatkozva nem is tudták csatolni, hanem egy külön linkre kattintva lehet megtekinteni azokat.

A településszerkezeti tervet két, a helyi építési szabályzatot 16 területrészen módosítanák, továbbá változtatnának az Attila tér, valamint a II. János Pál pápa tér – Ady Endre út – Nagyerdei körút – Hadházi út – Oláh Gábor utca által határolt terület településrendezési eszközein. Az Attila téren térmegújítás és egy altemplom építése, a nagyerdei területen pedig egy 80 méteres, fedett futófolyosó építése miatt módosítanának.

Lakóterületfejlesztésre hivatkozva módosítják a településrendezési eszközöket a Tócóvölgyben is, ahol az önkormányzat egy sok száz lakásból álló lakópark építését tervezi. Ezt a napirendi pontot biztosan nem egyhangú szavazással fogja elfogadni a közgyűlés, úgy értesültünk ugyanis, hogy a beruházást kezdettől fogva ellenző Momentum önkormányzati képviselői nem támogatják majd az előterjesztést.

A módosításokkal érintett legtöbb építési övezetben csökkentenék a kötelezően előírt zöldfelület nagyságát. Érdemes megjegyezni, hogy Gábor István javaslata szerint ennek egy részét terepszinten és a földszint feletti födémen kialakítható közösségi kertekkel biztosítanák.

Nem volt környezeti vizsgálat, a lakossági véleményeket is furcsa módon kérték ki

Az előterjesztő kitér arra, hogy a megkeresett szervek és az önkormányzat környezetvédelmi és városfejlesztési bizottsága sem tartotta indokoltnak a környezeti vizsgálat elvégzését a javaslat által érintett egyetlen területre sem, a Tócóvölgy ügyében pedig május 14-től május 29-ig folytattak partnerségi egyeztetést, de ez idő alatt a lakosok részéről egyetlen észrevételt és véleményt sem kaptak. Az „egyeztetés” egyébként a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a Főépítészi Iroda május 14-én feltöltött Debrecen honlapjára egy felhívást, amely szerint a veszélyhelyzet miatt „elektronikus úton lefolytatandó lakossági fórumot” tartanak. A valóságban még online fórumot sem tartottak, csak e-mailben jelezhették az észrevételeiket a lakosok.

Pallagon teniszközpontot hoznának létre

Gábor István egy másik lényegesebb előterjesztésében a beépítésre szánt területek növelését kéri összesen 9 településrészen. Lakóterületfejlesztést hajtanának végre a józsai Meszesi utcánál, valamint a Platán utcánál is. Utóbbiról májusban már írtunk, ez az a beruházás, amelyet egy Natura 2000-es terület közvetlen szomszédságában hajtanának végre. A fentiek mellett a Liget-lakóparkot is bővítenék.

A főépítész nem csupán a lakásállomány bővítése céljából növelné a beépíthetőséget. Pallagon például egy teniszközpont kialakítása miatt kéri egy jelenlegi mezőgazdasági terület átminősítését. „Déli oldalról a Nagyerdő határolja, melynek NATURA 2000 területi érintettségére és a természetvédelmi, ökológiai érintettségére figyelemmel egy puffer sávot kell kialakítani, valamint a nyugati irányban lévő erdőterület megtartására tesznek javaslatot a készülő településrendezési eszközök” – olvasható az előterjesztésben.

Megjegyzendő, hogy a Magyar Tenisz Szövetség elnöke Lázár János építési és beruházási miniszter, egyik elnökségi tagja pedig Papp László, Debrecen polgármestere.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...