BEZÁR

Közösségi média

Megoldások a nők elleni erőszak problémájára – Hétpontos intézkedési tervet készített a hat ellenzéki párt

„A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján a demokrata ellenzéki szövetség felszólítja a Fidesz-rezsimet, hogy fejezze be a nők ellen vívott háborút” – olvasható a demokrata ellenzéki szövetség pártjainak (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) ma kiadott közös közleményében.


nők elleni erőszak

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!

A Hatok közleménye szó szerint:

Az Orbán-kormány kifogásai mondvacsináltak, az egyedül hagyott áldozatok fájdalma azonban valódi. Nem ideológiai vitákat kell folytatni, hanem cselekedni. Mi, a demokrata ellenzéki szövetség pártjai (DK, JOBBIK, LMP, MOMENTUM, MSZP, PÁRBESZÉD) sohasem fogjuk elfogadni a Fidesz-rezsim tétlenségét, éppen ezért készítettük el azt a hétpontos intézkedési tervet, amely a nők elleni erőszak rendszerszintű problémájára tartalmaz megoldásokat.


Hazánkban minden ötödik nőt fizikailag bántalmazott a partnere, és több mint 200 ezer nő él jelenleg is ilyen kapcsolatban. A családon belüli erőszak a kormány intézményei által is elismerten tovább növekedett a koronavírus-járvány miatt bevezetett tavaszi korlátozások idején és várhatóan növekedni fog a mostani időszakban is.


A bántalmazott emberek és a halálesetek száma olyan méreteket öltött, hogy azonnali és rendszerszintű megoldásokra van szükség a nők védelme érdekében!

Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amely csak látszatmegoldásokkal és propagandavideókkal lép fel az erőszak ellen. A Fidesz-rezsim ideológiai kifogások miatt nem hajlandó ratifikálni a nők és gyermekek jogait védő Isztambuli Egyezményt, miközben az lenne a minimum, hogy legalább az abban foglaltak életbe lépjenek, hogy csökkenjen a támadások lehetősége és növekedjen az áldozatok védelme.

Nem szimbolikus vitákat folytatunk, hanem azonnali lépéseket követelünk magyar polgárok százezreinek érdekében. Meggyőződésünk, hogy ennek akadálya nem a pénz, hanem a szemlélet hiánya – azaz annak a felismerése, hogy a nők nem a vak komondorokon esnek át, amikor kék foltok vannak a szemük alatt.


Az Orbán-kormány kifogásai mondvacsináltak, az egyedül hagyott áldozatok fájdalma azonban valódi. Mi, a demokrata ellenzéki szövetség pártjai sohasem fogjuk elfogadni a Fidesz-rezsim tétlenségét, éppen ezért készítettük el azt a hétpontos intézkedési tervet, amely a nők elleni erőszak rendszerszintű problémájára nyújt megoldásokat:

1. önálló költségvetési alapot kell létrehozni a nők elleni erőszak megelőzésének támogatása érdekében,
2. meg kell erősíteni a nők elleni erőszak jelzőrendszerét,
3. bármilyen gyanús esetben hivatalos vizsgálatot kell biztosítani,
4. bővíteni kell az anyaotthonok kapacitását,
5. biztosítani kell a rendvédelmi és igazságügyi dolgozók megfelelő szakmai képzését,
6. a családon belül erőszak elleni küzdelem legyen a Nemzeti Alaptanterv része,
7. növelni kell az iskolapszichológusok számát.

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján a demokrata ellenzéki szövetség felszólítja a Fidesz-rezsimet, hogy fejezze be a nők ellen vívott háborút, és dolgozza ki azokat az állami intézkedéseket, amelyek a járványhelyzetben is segítséget nyújtanak a nőknek.


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...