Lányi András író, filozófus, filmrendező lesz a Debreciner vendége nyitott szerkesztőségi ülésünkön január 30-án 18 órától, a debreceni Baross16-ban. A magyarországi ökopolitika egyik meghatározó szereplőjével közönség előtti podcast-felvételt készítünk, majd kérdéseiket a megjelent érdeklődők is feltehetik.

Lányival 2021-ben, még a debreceni akkumulátorgyárakról szóló bejelentések előtt készítettünk interjút. Akkor arról beszélt, hogy Magyarországon a zöldeknek nincs politikai képviselete, és nincsenek valódi zöld pártok sem, hiába állítják ezt magukról egyes formációk. Szerinte a környezeti katasztrófa már javában zajlik, a társadalom azonban csak lassan képes változtatni az eddigi életmódján. Arról is beszélt: „életveszély és biztos katasztrófa a lehető legkörnyezetkárosítóbb iparágra, a személygépkocsi-gyártásra alapítani a magyar nehézipart”. Arra a kérdésünkre, hogy a magyar gazdaságot szerinte sebezhetővé tevő beruházásokat érdemes lenne-e leállítani, úgy válaszolt: „a szakadék felé vezető útról soha nem késő letérni”.

A hazai zöldmozgalom kiemelkedő alakja a kormány vidéki városokat gyárakkal fejleszteni szándékozó politikájáról így vélekedett: „Ez maga a szocialista iparpolitika, amikor azt hitték, hogy ha Kazincbarcikára vagy Sztálinvárosba odaviszünk egy nagy ipari központot, ott valamilyen városiasodás megy végbe. Hát nem ment végbe. Tessék megnézni a szocialista iparvárosok romjait, és rögtön kiderül, nem arra van szükség, hogy minden magyar nagyváros kapjon egy német autógyárat, hanem ez sokkal finomabb dolgokon múlik” – fogalmazott. Szerinte ez elsősorban annak függvénye, hogy sikerül-e visszacsábítani az elit értelmiséget és változatossá tenni a munkalehetőségeket.

A Fidesz Bős-Nagymarosa

A kormánypárti propaganda hazai zöldeket megbélyegző szólamaira reagálva Lányi 2023 februárjában arról írt a Magyar Hang hasábjain, hogy amit összevissza beszélésnek minősítenek, az valójában az érvek és ellenérvek folyamatos mérlegelése. „(A zöldek), mint említettem, összevissza beszélnek. A fosszilis üzemanyaggal szemben az akkumulátoros technológiát védik, az akkumulátorüzlet túlpörgetésétől a nemzetgazdaságot, a személygépkocsi-kamion-autópálya lobbi ellenében a kötöttpályás tömegközlekedést, az öngyilkos növekedési hajsza megszállottjaitól az emberhez méltó élet természeti (és kulturális) feltételeit. Állítják, hogy ezek fontosabbak, mint a személygépkocsi, akkumulátorral vagy anélkül” – sorolta. Ugyanebben a publicisztikájában többször is hivatkozott a Debrecenben zajló, akkuellenes tiltakozásokra és a helyiek aggályaira.

2024 márciusában aztán szintén a Magyar Hangban az akkumulátorgyárak elleni tiltakozási hullámot a Fidesz Bős-Nagymarosának nevezte Lányi András: „A kártékony, erőszakos ipartelepítés ellen fellépő civileknek ugyanúgy, mint a Duna elterelése ellen tiltakozó elődeiknek, menet közben kell megtanulniuk, hogy a környezetvédelem: honvédelem. A jogsértő intézkedések, eltussolt balesetek és határérték-túllépések ellen kibontakozó mozgalom akarva-akaratlanul leleplezi a rendszer működésének logikáját: az összefüggést a gazdaság kényszerpályára terelése, a természetrombolás és a demokratikus látszatokra alig ügyelő önkény között”.

Egy ország, ahonnan a fiatalok nem akarnak elmenekülni

Az író, filozófus nem csupán az akkumulátoripar ügyeiben szólal meg. Pár hete a Válasz Online felületén fejtette ki véleményét arról, mi lenne ma, 2025-ben az értelmiség dolga. Mint írta, az 1848-as (reformkor) és az 1956-os (Petőfi Kör) forradalmat is megelőzte a gondolkodás, a vita arról, milyen eszmék és program mentén formálódjon Magyarország. Ennek a nemzeti konszenzusnak a kialakítása a rendszerváltás előtt azonban elmaradt. Lányi András szerint a mostani helyzet is hasonló. „Megint az orosz és kínai elvtársak vazallusai lettünk. Ismét az államot bekebelező egypárt teljhatalmát kellene lerázni magunkról. Az elvégzetlen munka is a régi: olyan országot tervezni, ahonnan a fiatalok nem akarnak majd elmenekülni” – fogalmazott.

Meghívott vendégünket erről is kérdezzük január 30-án: hogyan nézhetne ki az ország, ahonnan annak polgárai nem menekülni igyekeznek, hanem abban családjuk, közösségeik tagjaként a szó legszorosabb értelmében véve boldogulnának, hazájuk ügyét előmozdítanák.