– Figyelj, Lajos!

– János vagyok, nem Lajos.

– De, de, te Lajos vagy. Az összes ilyen tetűt, mint amilyen te is vagy, itt Lajosnak hívják.

– Gondolod, hogy szóba állok veled? Hogyan veszed a bátorságot, hogy megszólítasz a pultnál?

– Igen, gondolom, meghallgatsz, mert kíváncsi vagy a jövődre, a súlyos jövődre.

– Mi vagy te, jós? Na, mesélj!

– Te sem úszod meg, te sem tudod okosban megbuherálni az életedet. Szégyellni, gyűlölni fog a gyereked, az unokáid is mind. Tudni fogják, hogy mit műveltél, hogy miben voltál részes. Tudni fogják részletesen, alaposan. Mi fogunk erről gondoskodni. Dokumentálunk mindent. Okiratokkal, fotókkal, videókkal, tanúvallomásokkal… És majd sírva fogsz könyörögni, hogy hallgassuk el, te nem is voltál komoly részes, te csak kényszerből csináltad. De hiába, már most is késő. Mindent elmondunk a családodnak generációkon keresztül előre. Sőt visszamegyünk a nagyapáid faluiba, és ott beleírjuk a helytörténetbe, hogy az ősöd ugyan kiváló ember volt, de az unokája egy aljas, kártékony gané. A halálod után a neked emlékül állított gránitlapokat is átvésetjük arra, hogy ki is voltál valójában.

– Hívjak rendőrt rád, te takony, te fenyegetőző? Ki vagy te?

– Látod, már ez is benne lesz a dossziédban.

– Baszd meg, szemét geci!

– Én? Geci? Azt egymásra szoktátok mondogatni. Emiatt is hányni fog a gyereked rád, meg a haverjaidra, meg a haverjaid gyerekei is rátok, a saját szüleikre is. Minél drágább iskolákba járatjátok őket a lopott pénzből, minél nyugatabbra, annál jobban fogják érteni, tudni, ott, a nyugati világban, hogy ti milyen férgek vagytok. A tőlünk lopott pénzekkel nem fogjátok eltakarni a szemüket, betömni a szájukat. Majd elfogadják a sok lóvét tőletek, sőt még többet kérnek, elisszák, eldrogozzák ott Nyugaton, hogy ne jusson eszükbe az apjuk. Meg az anyjuk, aki végig asszisztálta ezt a sok mocskot, amit most csinálsz meg amit még ezután fogsz.

– Én csak élek, semmit nem követtem el…

– A polgármestered lopja a közpént, a képviselőd folyamatosan csalja a feleségét… Vagy fordítva? A polgármestered kúr félre egyfolytában, a képviselő meg mindent ellop, amihez hozzáér? Oly’ mindegy.

– Ezt honnan veszed? Rágalom!

– Ugyan, ugyan. Tudja az egész város, csak ti tesztek úgy, mintha nem tudnátok. Véletlenül sem tudtok igazat beszélni.

– Mégis újraválasztják őket az emberek ismét és ismét!

– Az emberek? Az a részük, akiket félre tudtok vezetni, manipulálni, megfontoltan megtéveszteni, édesgetni, megfenyegetni, kegyelem kenyéren zsarolni. Ez súlyosabb bűn, mint a lopásaitok, a keresztényi házasságtöréseitek. Megválasztanak benneteket, mert bíznak bennetek, ti pedig becsapjátok őket, folyamatosan hazudtok nekik, igyekeztek butaságban tartani őket, kiszolgáltatott szegénységben, ti, akikre rábízták magukat. Férgek vagytok, akik meglopják őket. Ellopjátok a jövőjüket is.

– Milyen jövőjüket? Jobban élnek, mint bármikor!

– Jobban? Több mezítlábas analfabéta gyerek van ma az országban, mint száz évvel ezelőtt. Tudod? Pontosan tudod.

– Na, ne ugass itt nekem! Kirúgatlak az állásodból.

– Azt kötve hiszem, merthogy nincs állásom.

– Akkor miből élsz? Téged is a brüsszeliták meg sorosék pénzelnek?

– Higgyétek csak ezt, ugassátok a tévéitekben reggeltől estig, hogy aki nem azt mondja, amit ti, az nem idevalósi, az idegen, az Brüsszel bérence, Soros ügynöke. Itthon vagyunk.

– Na, vallj színt! Szóval miből élsz?

– Közöd nincs hozzá, tekerőlant, de neked elárulom. Az Emlékezeti Ellenállás fizet engem, és az a dolgom, hogy az ilyen tetűkkel elbeszélgessek, mint amilyen te is vagy. Hogy utána egyetlen nyugodt éjszakád ne maradjon az életedben. Na, csá!

– Állj! Állj meg, kérlek! Csak azt szeretném még kérdezni…

– Tudtam, az a fajta vagy, aki már most elkezdi az alázkodó könyörgést. Nincs kegyelem. Ti sem kegyelmeztek senkinek, nektek sem jár kegyelem.

– Figyelj, azt mondd meg legalább, hogy csak bennünket zaklatsz? Vagy azokhoz is odamész?

– Kihez én, kihez más, vagyunk elegen.

– Figyelj, ezt beszéljük már meg alaposabban! Mit kérjek neked? Mit iszol?

– Én? Veled? Semmit.

– Uram! Uram! Haló! Kér valamit vagy csak elmotyog itt magában a pultnál?

– Pardon… Pardon, egy pillanat, csak még nem mondta meg, hogy mit iszik, akivel itt álltam eddig, de most elment volahová… Talán a mosdóba…

– Uram, maga negyedórája egyedül áll itt, csak motyog lehajtott fejjel. Kér? Nem kér? Hogyan tovább? Haló! Hogyan tovább?

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!