A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma nem közöl sok konkrétumot a működéséről, pedig Stumpf István kormánybiztos március végén éppen azt ígérte, hogy a rosszul teljesítő, törvényileg leválthatatlan tagokat majd a nyilvánosság nyomása késztetheti a távozásra.
Zárt ülések, néhány mondatos beszámolók stratégiai döntésekről – Ilyen a nyilvánosság a Debreceni Egyetem új fenntartójánál
2021. augusztus 1. óta az országgyűlés döntése értelmében a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány a más nagy, vidéki felsőoktatási intézményekkel egy időben privatizált Debreceni Egyetem fenntartója. Mivel az egyetem honlapján nem találtunk olyan dokumentumokat, amelyek érdemben mutatják be a szervezet működését (például jegyzőkönyvek az üléseikről), levelet írtunk az egyetemi sajtóirodának, hogy megtudjuk, vannak-e a kuratóriumnak beszámolási kötelezettségei az egyetem polgársága felé, s amennyiben igen, ennek milyen formában tesznek eleget, illetve megismerhetők-e a kuratórium ülésein készített jegyzőkönyvek.
„A hozzáférés megtagadva”
A kuratórium az április 13-i válaszában arról ír, hogy az alapítvány a céljainak, közfeladatának és közérdekű tevékenységének megvalósítását szolgáló gazdasági tevékenységet végez, az alapító által rendelt és egyéb forrásokból származó vagyont kezel a 2021. évi IX. törvényben foglaltaknak megfelelően. Tájékoztattak arról is, hogy az általuk kezelt vagyont és annak hozamát közvetlenül vagy közvetetten közérdekű célra fordítják, tavaly augusztus 1. óta pedig több mint 15 ülést tartottak.
„Az Alapítvány Alapító Okiratának X. fejezetének 7. pontja rögzíti, hogy a kuratórium ülései nem nyilvánosak. Erre tekintettel az Alapítvány kuratóriuma – a fenti kérdésre adott válaszban foglaltaknak megfelelően –, a www.gtidea.hu oldalon teszi közzé a kuratóriumi ülés összefoglalóit, és ezen felületen ad tájékoztatást a tevékenységéről” – közölték.
Megnéztük a kuratórium által ajánlott felületet, de sajnos egyetlen beszámolót sem találtunk ott, igaz, a „testületi információk” és a „stratégiai tanácsadó testület” menüpontokra kattintva „a hozzáférés megtagadva” szöveg fogadott minket. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy a honlapra bejelentkezve jelenleg az egyetem átlagos polgárai sem látnak itt tartalmakat.
A kuratórium az ülésekről készült összefoglalók alatt minden bizonnyal a „hírek” menüpontot értette, amelyben egy válogatás található az egyetem sajtóirodájának írásaiból. Ezekben a bárki által elérhető anyagokban valóban rendszeresen közölnek összefoglalókat a kuratóriumi üléseken történtekről, de csak kevés konkrétumot osztanak meg az érdeklődőkkel. A legutóbbi, április 7-i ülésről írt beszámolójuk például – a címet és a leadet leszámítva – mindössze hat mondatból áll, miközben a szövegből kiderül, 13 napirendi pontot tárgyaltak, amelyek között stratégiai kérdéseket is megvitattak.
A kuratórium tagjai
Kossa György (elnök), az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója
Balla György akadémikus, gyermekgyógyász
Győry Kálmán professor emeritus, a Debreceni Egyetem volt rektora
Szilvássy Zoltán, az egyetem jelenlegi rektora
Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke
A kuratórium titkára
Bács Zoltán, az egyetem kancellárja
Hogyan helyezhető nyomás a kuratóriumi tagokra, ha nincs teljeskörű tájékoztatás?
A kuratórium tevékenységével kapcsolatos konkrétumok nyilvánosságának hiánya annak fényében is érdekes, hogy Stumpf István kormánybiztos március végén éppen arról beszélt egy hallgatói fórumon – amelyen személyesen csak a DEHÖK képviselői vehettek részt –, hogy amennyiben a törvény értelmében leválthatatlan kuratóriumi tagok közül valakik nem tudják megfelelően ellátni a feladataikat, akkor a nyilvánosság nyomására majd maguk döntenek a távozás mellett. Ehhez ugyanakkor szükség lenne arra, hogy a nyilvánosság részletes információkhoz jusson a kuratórium munkáját illetően.
Stumpf egyébként ugyanezen az eseményen arról is beszélt, hogy szerinte az alapítványi fenntartásba helyezett egyetemeken korábban „büfészakokat” alakítottak ki, amelyeket várhatóan maguk az egyetemek fognak összevonni vagy megszüntetni.
CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!