Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója úgy látja, fontos, hogy a választók demokratikus véleményt nyilvánítsanak, a meleg- és transzellenes propagandának pedig két iksszel lehet megálljt parancsolni.
Putyini mintára rendez homofób népszavazást a kormány – 15 civil szervezet buzdít az érvénytelen szavazásra
Március 30-án Debrecenben folytatta az érvénytelen népszavazásra buzdító országos kampányát az Amnesty International Magyarország. A civil szervezet önkéntesei a Piac utca és a Csapó utca sarkán osztogatták szórólapjaikat, valamint próbálták meggyőzni a debrecenieket arról, hogy a kormány által „gyermekvédelminek” nevezett, homofób népszavazási kérdésekre egyszerre szavazzanak egyszerre igennel és nemmel április 3-án – „érvénytelen kérdésre” érvénytelen válasszal. Ebből az alkalomból beszélgettünk Vig Dáviddal, az Amnesty International Magyarország igazgatójával.
A kormány által kezdeményezett népszavazáson az alábbi kérdéseket fogják feltenni:
Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?
A Debreciner kérdésére Vig Dávid elmondta, több szempontból is problémásnak tartják a népszavazási kérdéseket. Egyrészt úgy látják, az, hogy meg akarja tiltani a kormány a tanároknak, hogy eldöntsék, milyen szexuális felvilágosítást lehet tartani az iskolákban, azt fejezi ki, hogy nem bíznak a pedagógusok szakmai döntésében. Másrészt a gyerekektől elvennék az információhoz jutás jogát a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatban, ez pedig komoly nehézségeket okozhatnak azoknak a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű fiataloknak, akik éppen felismerik a saját nemi vagy szexuális identitásukat. Információk hiányában pedig segítséget sem fognak tudni kérni, amennyiben bántalmazás áldozataivá válnak.
Putyini gondolatot közvetít a magyar kormány
Vig Dávid kifejtette, álláspontjuk szerint a népszavazást putyini mintára rendezi meg a kormány, Oroszországban ugyanis 2013-14-ben volt egy nagyon hasonló kampány, ahol az orosz elnök összemosta a melegeket a pedofilokkal. Egy LMBT-ellenes propagandát épített fel, amely aztán Lengyelországban jelent meg. „Ezt nagyon nem szeretnénk Magyarországon látni, úgy gondoljuk, hogy az érvénytelen szavazattal lehet ennek most megálljt parancsolni.”
Megkérdeztük az Amnesty International Magyarország igazgatóját, hogy ezt azért hangsúlyozzák-e, mert a jelenlegi helyzetben ezzel az érveléssel hatékonyabban lehet meggyőzni a választókat az érvénytelen szavazásra, de Vig Dávid erre nemmel felelt. Mint mondta, már tavaly nyáron is ezt mondták, amikor elfogadták a meleg- és transzellenes propagandatörvényt, amely megtiltotta a médiában a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatos tartalmak este 10 óra előtt történő bemutatását. „Nem arról van szó, hogy ráugrunk a szörnyű, háborús helyzetre, hanem arról, hogy ez része az igazságnak” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy 2013-ban Vlagyimir Putyin szinte szó szerint ugyanazokat a kommunikációs paneleket használta, mint most Orbán Viktor miniszterelnök. „Az, hogy a melegség és a pedofília összekapcsolódik, egy Putyintól származó gondolat” – fogalmazott az Amnesty igazgatója.
Az emberek egy része nem bízik a választási rendszerben
Kíváncsiak voltunk arra is, a civil szervezet miért tartja jobb megoldásnak a két iksszel történő érvénytelen szavazást, mint a szavazólap összetépését, vagy fel nem vételét, kitöltetlenül hagyását. Mint mondta, fontosnak tartják, hogy az állampolgárok részt vegyenek a választáson és a népszavazáson is, és fejezzék ki a demokratikus véleményüket – ha pedig széttépnék a lapot vagy nem vennék át, akkor az olyan lenne, mintha részt sem vettek volna. „Azt gondoljuk, fontos, hogy megjelenjen, hány ember nem ért egyet ezzel a kérdésfeltevéssel” – magyarázta Vig Dávid. Azt is megjegyezte, a választók egy része tart attól, hogy ha üresen dobják be a szavazatukat, akkor azt meghamisíthatják. Mint mondta, nem tudja, hogy van-e ilyen, de már ez is mutatja az emberek választási rendszerrel kapcsolatos bizalmatlanságát. Ezért is tanácsolják azt, hogy az igent és a nemet is ikszeljék be, így ugyanis biztosan nem lehet manipulálni a szavazatot.
Nincs formális együttműködésük a pártokkal
Kérdésünkre az Amnesty International Magyarország igazgatója azt is elárulta, összesen 15 civil szervezet csatlakozott a kampányhoz. Jogvédő szervezetek, köztük a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és az Amnesty; LMBTQI-szervezetek, mint a Háttér Társaság, a Transzvanilla, a Labrisz, a Prizma, a Magyar LMBT Szövetség és Debrecenben a Cíviscolors, valamint egyéb civil szervezetek, mint a Közélet Iskolája és a noÁr.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy együttműködnek-e a kezdeményezők valamelyik párttal. Mint Vig Dávid kifejtette, formálisan nem, de azt látják, egyre több ellenzéki politikus nyilvánítja ki, hogy érvénytelenül fog szavazni. Készíttettek egy országos közvéleménykutatást a Mediánnal, amelyből kiderült, hogy az ellenzéki és a bizonytalan pártpreferenciájú válaszadók 75 százaléka azt várja el az ellenzéktől, hogy álljon az érvénytelen szavazás mellé.
Oltásra regisztrálók körében kampányol a kormány
Az Amnesty igazgatója arra is kitért, hogy március 29-én hajnalban a Kormányzati Tájékoztatási Központ kiküldött egy e-mailt a koronavírus-oltásra regisztráltak számára, amelyben arra buzdították az embereket, hogy nemmel szavazzanak a népszavazáson. „Azt gondoljuk, hogy ez elfogadhatatlan. Küldtünk nekik egy, a kormányzati levéllel megegyező karakterszámú levelet, arra kértük a kormányzati tájékoztatási központot, hogy küldjék el ezt a levelet is, hogy a másik álláspontot is megismerhessék az oltásra regisztrálók” – mondta Vig Dávid. Az üggyel kapcsolatban az Amnesty International Magyarország kifogást tett a Nemzeti Választási Bizottságnál, beszélgetésünk idején a döntést várták.