Mottó: Az ember nem átlátszó. Ha azt akarjuk, hogy valaki megismerjen, szólnunk kell hozzá. Ava Dellaira

A szomszédban háború zajlik. Olyan, mint a XIX-XX. században. Lövöldöznek egymásra az emberek, és vannak, akik meghalnak, vannak, akik nem. A polgári lakosság mikor tájékozott, mikor nem. Oroszország 2022. február 24-én megtámadta egykori testvérországát, vagy inkább származási országát, amely 1991-től létezik Ukrajna néven. Hogy aztán miért, kinek mennyire van a történetben igazsága, hányféle árnyalata lehet ennek a fegyveres konfliktusnak, ember legyen a talpán, aki egyáltalán mer még elemezni.

Amit én a lényegnek érzek, tehát nem tudom, hanem amit érzek: tulajdonképpen a két ország háborúba torkolló vitája a lőtéri kutyát nem érdekli már. Több van a háttérben, sokkal több. Sokan ezt a sokkal többet nevezik háttérhatalmi tevékenységnek, és lehet, hogy igazuk van. Én csak annyit mondok, hogy a világgazdaság újrafelosztásához kellett egy háborús ok, ott volt ez a szerencsétlen Ukrajna, és megtörtént a baj. Casus bellinek tökéletes az orosz-ukrán elhúzódó területi vita, az agresszor fegyveres behatolása Ukrán területre. És itt álljunk meg: ha „csak” ennyi történt volna és 2500 kilométerrel odébb zajlik ez az esemény, vonunk egy „vállast”, és folytatjuk tovább az életünket, mint ha mi sem történt volna.

Most filozofálhatnánk arról, hogy a nagy gazdasági hatalommal, nagy politikai súllyal rendelkező országok hogyan viszonyulnak a területi adottságokat tekintve hatalmas országok háborújához. Putyin akar egy eurázsiai hatalmas gazdasági és politikai közösséget kiépíteni, ellensúlyozandó az USA és Kína egyre erősödő szerepét a geopolitikában? Az USA szeretne röhögni az Európai Unió és Oroszország meggyengülésén, és piacokat elhappolni tőlük? Kína szeretne lenni a nevető harmadik, aki azt mondja, hogy ő elítéli Oroszország tettét, de nem szankcionál, hanem szépen kivár, és ezzel okoz egy status quo-t, ami állóháborúvá teszi a kialakult ukrajnai konfliktust? Valószínűleg egy-egy szemszöget figyelembe véve mindegyik igaz. Egy biztos: minden egyes háborús nap Európa erősebb gyengülését okozza.

Rettenetes nézni ezt a kínlódást, és lássuk be, Magyarország hintapolitikáját is. A kis ország nagyratörő miniszterelnöke jobban járna, ha hallgatna. Ehhez képest úgy tesz, mintha számítana, hogy Magyarország hogyan viszonyul nagy játszma résztvevőihez, miközben a NATO és az Európai Unió akaratát büntetlenül ő sem írhatja felül. (Nem feleslegesen van már kvázi a Duna vonaláig Magyarország nyugati felében NATO reagáló erő.) Lehet sakkozni a halálos erővel meg a nem halálos erővel, de globális szempontból semmi jelentősége nincs ennek. Semmi. Maximum kérheti a miniszterelnökünk a NATO-t, hogy rajtunk keresztül ugyan ne vigyetek már fegyvert és emberi haderőt Ukrajnába, mert akkor ide is lődözni fog a Putyin, akit egyébként én csípek! A lengyelek ez miatt már beharagudtak ránk, elvégre ők tudják milyen egy háborús orosz lerohanás, és nincsenek értük oda meg vissza. Egyébiránt, szerintem egyetlen magyar sem akar itt átmenni és lődözni Ukrajnába, vagy magunkra húzni a háborúban álló feleket. A hülye választás előtti ide-oda magyar politikai nyilatkozatocskák pedig egyenesen rombolják a magyar morált. Mondjuk ki: akar a franc belemászni egy háborúba törpeországként, üres pénztárcával. Közben „hűdenagyon” sajnáljuk az ukrán menekülteket, micsoda csoportdinamikák érvényesülnek a nagy adományozási kedvben, miközben „jajdenagyon” nem érdekel minket a szíriai háborús területről érkező színesbőrű iszlamista, aki Németországba akar eljutni, de mert ő „migráncs”, kerítést rakunk az orra elé, amíg emitt eltöröljük a vízumkényszert, meg nem tartunk be egy csomó biztonsági szabályt. Ej-ej, kicsi, aranyos, fehér emberek.

A menekülthelyzettel kapcsolatos válságkezelés szabályaival kapcsolatban itt olvashatnak tömény joganyagot: UKRÁN KRÍZIS. Van mit olvasni.
Érződik belőle a felkészületlenség, a pénzhiány és a polgárokra gyakorolt nyomás. Magyarországban még ebben sem volt képes előre látni. A kezdeti hatalmas nagy fejetlenséget ugyan lassan kezdi maga alá gyűrni a bürokrácia, de olyan lassú, olyan kiforratlan a menekültek kezelése, hogy az állam jó lenne egy smucig halának! Amúgy elvileg 30 napig minden Ukrajnából menekült kvázi menedékesnek számít az ellátás szempontjából, de hogy aztán mi lesz vele, elég érdekes válaszaink vannak a közmunkától, a február 24-ike után magyar földre lépő ukrán személyt foglalkoztató és egyben szállást is nyújtó vállalkozások 60 000 forint/fő/hó támogatásán át, a komálósoknak nyújtható 4000 forint/fő/nap állami segítség, akik nagyon gyorsan elhappolták a menekülteket a határról, merthogy nem volt egy rendes kis menekülttáborunk sem, és nem is akartunk ugye, mert nagy korunkban jön meg az eszünk vagy lesz sok pénz a tárcánkban.

Ide már csak egy gondolat, vagyis kettő. Miért adományozunk? Legyen két oka. A.) Filantrópok vagyunk, érezzük a privilegizált helyzetünket, sajnáljuk a menekülteket, bár egy kicsit odafigyelünk a színekre és arra, hogy ki a testvér, ki nem. B.) Vannak bennünk tüskék, és némelyikünk úgy gondolja, hogy egy menekült jobban él és többet kap, mint ő maga. Nincs nagyon oda meg vissza az ukránokért, de ő megmutatja, hogy ennek ellenére nagyon segít, ezzel szerezve magának valamiféle erkölcsi fölényt, hogy legalább azt érezze az ukránokkal szemben.

Lehet engem szidni azért, amit leírtam, de nyugodtan nézzenek csak magukba, és sorolják be magukat, ahová gondolják. Tegyük hozzá, a magyar állam is tett érte, hogy évekkel ezelőtt jól elmérgesedjen az ukrán-magyar államközi kapcsolat, de persze most erről senki nem beszél, mert hát válság van, és tegyünk úgy, mint kutya a lakodalomban. Egyébként is komoly uniós előírás rendezi, hogy hogyan kell bánni egy menedékessel. No, egyelőre mi jó fejetlenül bánunk velük. Ezzel spórolunk az államnak! Érdemes elolvasni az UKRÁN KRÍZIS magyar szabályait, és összevetni a valósággal! Nem szégyen az!

Ez volt az első nem rövid gondolatom, a másik pedig: ahol pénz van, ahol adomány van, ott megjelennek a szarkák is! Tudd, hogy kinek adod az adományodat, kik kezelik azokat, és hogy célba is jut-e! Tudd! Ha már annyira fel vagytok buzdulva az állam helyett!

Most és itt, 2022. március 19-én, amikor olyan kisebb, de elég agresszív diplomáciai „jegyzékeket” intéz egymáshoz az USA és Kína, bizony félni kell: a Fehér Ház szerint Biden figyelmeztette a kínai vezetőt „a következményekre, ha Kína anyagi támogatást nyújt Oroszországnak, miközben az brutális támadásokat folytat ukrán városok és civilek ellen”. (Mondhatnánk, hogy a bagoly mondja a verébnek, ha nem lenne mindkettő orrszarvú!)

Persze, nem maradt el a válasz sem: Hszi Csin-ping a telefonbeszélgetés során óva intette Joe Bident az „elsöprő és válogatás nélküli szankciók” bevezetésétől, miközben a kínai vezető elhárította Washington megtorlással való fenyegetését az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja miatt. Kína kijelentette, hogy „soha nem fogadja el az amerikai fenyegetéseket és kényszerítést”, és figyelmeztette a Biden-kormányt Tajvan támogatása miatt – jelentette a kínai állami média. (Idézet a porfolio.hu cikkéből.)

Ebből az üzenetváltásból kiderül, hogy ez nem csak Ukrajna és Oroszország játszmája, nagyon nem az. Kína kivár. Kivárja, hogy ki fogja végül is elzárni a gáz és a kőolajvezetékek csapjait (Európa vagy Oroszország), és ettől a brutális, mindenkinek nagy kárt okozó lépéstől ki gyengül meg jobban, ki nyer rajta milliárdokat valamilyen pénznemben. Sarkítva ez ilyen egyszerű. Ezért van Európában nagy fejetlenség. Néhányan – az USA mellett – tömik az ukránokat fegyverrel, élelemmel, közben verik a fejüket a falba, hogy meg kéne lépni a „csapok elzárását” (azért, hogy Oroszországban államcsőd legyen és majd csak elzavarják a búsba Putyint a sajátjai), de mi van akkor, ha Kína féláron mondjuk öt évre előre megvesz az orosz havertól (aki bajban van) minden földgázt és kőolajat. Ha ez így lenne, Európa pusztulna bele az energiahiányba. Aztán a helyzet eszkalálódna tovább annak mentén, hogy kinek mije van, és kinek mit nem adna, ha valamelyik oldalon beavatkozna idegen fegyveres erő is az ukrán konfliktusba.

Csúnya egy forgatókönyv. Már most érezzük a hatásait a nem létező globáldemokráciának! Volt egy kovidos rész, ami bármikor jöhet újra, ha kell. Aztán egy kis pity puty lövöldözgetés, ami egy világot tett érintetté, és már nem is vagyunk sehol! Már itt meg kéne valahogy állni, de éljen a tőzsde, az új világrend, meg az ember, aki sokkal aljasabb tud lenni az állatnál! Az az EMBER, aki néhány (na jó, jónéhány) majom kedvéért azon rugózik, hogy ki legyen a legerősebb állat, miközben, amin él, az a Föld is elkezdett haldokolni alatta! Lődözünk, mint a „hülyegyerekek a fapuskával”, ami „barátibb” ugyan, mint egy neutronbomba például, és mindezt a XXI. században. Törik a nagy majmok a fejüket a világ gazdaságának újrafelosztásában, aminek következményeként vagy mind meghalunk, vagy mind elszegényedünk Európában és a környékén!

Szép kilátások, ugye? Pihenjenek, találkozzanak a rokonaikkal, és dobják félre az újságokat a hétvégén. Tenni mi magunk, egyelőre semmit nem tehetünk. Ja! Gyűjthetnek adományokat! Az fontos.