Mottó: Az ember félelemmel néz az ismeretlenre, és a politikusok gyorsan megérzik, hol húzódik az a határ, ahová már nem követik őket az emberek, értsd a választók, mi az a változás, ami már túl gyors a népnek. Christiaan Barnard

Szerettem volna a múlt héten elmélkedni egy kicsit az orosz-ukrán helyzetről, de sajnos vagy szerencsére nem csak a felszínen kapargat a Debreciner.hu, és az online újságot is egy informatikai támadás érte, így mivel itt már naponta változik a helyzet lehet, hogy ma már nevetséges lenne, amit akkor leírtam. Szerettem volna bemutatni egy rendhagyó megemlékezést is, amit a Tumenca-Veletek Egyesület szervezett a MET Egyház támogatásával és segítségével.

Nem bírom ki, a lényeget leírom: Lelkünkbe égett a 2008-2009-es év. Ártatlan roma embereket gyilkoltak meg csak azért, mert cigányok voltak, és könnyű prédái néhány aljas embernek! Az emlékezet fakul… Hosszú éveken keresztül jártunk ki az áldozatok sírjaihoz, de az idő múlásával ez a szokásunk is a homályba vész. Ilyen az emberi természet. A megemlékezések ma már inkább a nagyobb közösségi tereken zajlanak. Sokan azonban nem tudják, hogy a Budapest III. kerületi Megbékélés Háza templom kertjében áll egy faragott emlékmű, mely eredeti célja szerint, a kettős emberölés helyszíne miatt Tatárszentgyörgyre került volna, de nem hagyták. Bizony, sehol másutt sem szerették volna, ha köztéren áll ez a szobor. Végül a Magyar Evangéliumi Testvérközösség „fogadta örökbe”. Innen a rendhagyóság, hiszen a megszokottól később, és egy olyan helyszínen leszünk, egy olyan emlékmű előtt idézzük fel a múltat, ami feledésbe merült, bár az alkotója jót akart.

2022. február 27-én vasárnap a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség budapesti Megbékélés Háza elnevezésű templomában Lakatos Anka tartott istentiszteletet. Kitért a szörnyű események ismertetésére, következményeire, lelki hatásaira. Utána a templomkertben az elfeledett emlékmű körül gyűltünk össze, ahol a felkért szónokok beszédei után a polgári résztvevők is elmondhatták, hogyan élték meg a szörnyű tragédiák történéseit, vagy a fiatalok mit gondolnak arról, ami akkor történt.. Nem ragozom, „ventilláltunk”. Közösen, egy ad hoc kis közösségként fehér és barna bőrű emberek együtt. Rohanó világunkban már ez is valami!

Apropó, mártíromság és közöny. Ukrajna, Oroszország és többiek. Röviden összefoglalom laikus elgondolásom arról, hogy miként törhetett ki a háború a két szomszédos, kvázi testvérnép között. Lehet, hogy egyesek megköveznek érte, de kibírom, mert nekem már nem parancsol hivatalnok, de még a miniszterelnök sem. Szóval: azt régen látjuk, hogy a nagyhatalmak, különösen a gazdasági törekvéseik mentén nem bánnák, ha újra megtörténne a világ gazdasági újrafelosztása. A XXI. század sem volt képes megváltoztatni az ember eredeti énjét. Az USA mindig híres volt arról, hogy világpolitikai érdekre hivatkozva beavatkozik egyes országok belügyeibe. Vietnam, Irak, Szíria jó példák erre. Aztán általában jönnek a többiek, akik szeletet akarnak a gazdasági tortából, és megy az osztozkodás, a nagy katonai mozgások, a fegyverarzenálok, a fenyegetések, és végül lesz egy béke, ami tulajdonképpen senkinek se jó, de a fegyvereket eladták, a munkanélküliség az agresszorországokban csökkent, és mindenkinek volt miről beszélni a fotelből, akiknek az életterét a háború nem érintette. Színtiszta gazdasági játszmák, katonai ostobáskodásokkal.

Mostanában, ne feledjük, hogy az USA szemet vetett az Európai Unió gazdaságának befolyásolására. Lehet, hogy ez így nem igaz, de: egyre több a közös NATO-hadgyakorlat, sertepertélt a sok katona Európában az orosz medve orra előtt. Aztán volt arról szó, hogy Ukrajna is csatlakozzon az EU-hoz. Egykor pártunk és kormányunk vezetői azt mondták Brüsszelben, hogy ezt bizony nem kéne. Talán arra hivatkoztak, hogy nagy a korrupció és bizony Ukrajna nem igazán tudja kiaknázni a területi adottságait sem. Kicsit olyan „bagoly mondja verébnek” effektus mentén, kicsit behajolva az orosz érdekeknek. Szóval a NATO és az Európai Unió vezetői elgondolkodtak azon, hogy csak kéne egy kicsit terjeszkedni, mert kell az olcsó munkaerő, és hátha Oroszország csendben marad.

Oroszország nem maradt csendben. Több okból. Kínával egész jó a viszonya, a gazdasága hanyatlását meg kéne állítani, a világpolitikai pozícióját helyre kéne hozni, hiszen mégiscsak egy komoly atomhatalomról beszélünk. Mindenki elkezdett morogni. Mondjuk 2014-től, amikor is Putyin bácsi a Krím-félszigetet, később pedig a szakadár kelet-ukrajnai Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok erőteljes orosz támogatással lázadnak fel a központi ukrán vezetéssel szemben, és a polgárháború – kis szünetekkel – azóta is tartott, eddig. Tehát azért ő sem lustálkodott.

Ukrajna akár NATO-tag is lehetett volna, de nem lett. Most már biztosan nem is akar! Mennek a nagy üzengetések, de igazából az orosz medve akadály nélkül letámadja az ukránokat, mi pedig csak nézzük és szörnyülködünk. Biztosan sokat segítenek a gazdasági megszorítások, meg az, hogy „elítéljük aPutyint”, azoknak, akiket éppen lőnek… Mintha egy pitbull rágná éppen a lábszárunkat, mi meg azzal jövünk, hogy majd jól kiéheztetjük később. Mondjuk ki: Ukrajna magára maradt egy agresszorral szemben. Tiszta 56’. Én hittem, hogy a vízfejű Európai Unió lassan fog reagálni, Putyin gyors lesz, és vége is a háborúnak, jöhetnek a béketárgyalások, ahol Ukrajna nem fog jól járni. De úgy látszik, az EU is nyomás alatt van. Orbán kormánya pedig úgy forog, mint a szélkakas az oroszok és az EU között. Csak nehogy úgy járjunk megint, mint a II. világháború kezdetén a Horthy korszak idején és az utána következő néhány évben.
Háború! Milliónyi milliárdos aljas ember érdeke mentén. Ukrajna lett a casus belli, a háborús ok a világ újrafelosztásában. Bármi megtörténhet. Az is, hogy holnap vége a háborúnak, az is, hogy elhúzzák, mint a rétestésztát. No, nem az ukránok és az oroszok, hanem a világhatalmak. Pont.

Apropó, mártíromság és közöny II.
Ami engem mostanában jobban érdekel, az az Ukrajnából érkező menekültek kezelésének a kérdésköre. Bár a déli határszélen lévő menekültek 1967-től joggal hivatkozhatnak arra, hogy a háború sújtotta országból menekülő ember célállomása földrajzilag nem kötött, 1997-től még nálunk sem, de „nem szeressük őket”. Nagyjából meg is értem. Kultúra- és vallásbéli különbségek, erőszakosságok, fiatal férfiak bóklásznak Európában, míg az anyjuk, leánytestvérük, feleségük, gyerekeik egy törökországi menekült-táborban várják, hogy „Szelim” befusson Németországban és családegyesítést kérjen. Kerítés, lassú ügyintézés, közöny és utálkozás. Csak hát ugye a jog. A genfi konvenció és kiegészítő jegyzőkönyvei akkor minek vannak?

Most pedig Ukrajna. Testvérország, szomszédország, fehérek, menekülnek, kell a segítség. A vízumkényszer megszűnik, a menekültekre vonatkozó egyes szabályokat felfüggesztik.
Az 56/2022. (II. 24.) Korm. rendelet szerint az Ukrajna területéről érkezett ukrán állampolgár, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tekintetében a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 84. alcímét nem kell alkalmazni. Ez a kormányzati rendelkezés alapvetően arról is szól, hogy az ukrán állampolgárokkal szemben jelenleg nincs vízumkényszer, és nem menekültként, hanem ideiglenesen védelemre szoruló menedékesként kell őket kezelni.

Tudják Önök, hogy mekkora káosz van a nagy segítségnyújtásban? Csak slágvortokban, mert megőszülnének, ha nagyon kibontanám a jog- és érzelemvilágom virágait így hétvégén Önökre!
Az ukrán állampolgárokkal nincs sok gond. Még csak ideiglenesen sem akarnak védelemre szoruló menedékesek lenni Orbán országában. A gazdagabbja a genfi konvenció 1967-es jegyzőkönyve szerinti módon (nincs földrajzi kötöttség, hogy hova menekül a menekült) a világ gazdagabb országaiban akar menedéket keresni, azaz gazdasági bevándorló lenni. Ők elvannak. A szegényebb ukránoknak az is jó, ha Magyarországon munkát vállalhatnak. Orbán népe, hej! Ez az igazi! Munkaalapú társadalom. Csak annak ad az állam, aki dolgozik. Perfekt!

No, de nem csak echte ukrán útleveles ukránok érkeznek ám!
A kettős állampolgárokkal kapcsolatban – mivel magyarok is – az az állami álláspont, hogy vannak magyarországi rokonaik, sok esetben lakóhelyük is, menjenek haza vagy a rokonokhoz! Hajlamos az állam és a média is elfelejtkezni arról, hogy a voksturizmus, valamint a kettős állampolgároknak nyújtott magyarországi kedvezmények kapcsán igen sokan jelentkeztek be Ukrajnából magyar állampolgárságot szerző személyek fiktív lakcímekre, és ma már egy törvényjavaslat
elfogadása mentén ez legális is. Sokan mutogatják a honosításról szóló dokumentumaikat, remélve, hogy cserébe állami ellátást kapnak, de ez nem jellemző, maximum arra jó ez a dokumentum, hogy igazolja a magyar állampolgárságot, még ha útlevél nincs is hozzá.
Nomármost bizonyára sok olyan a magyar nyelvet rosszul vagy igen csekély mértékben beszélő ember jön Ukrajnából, akik ugyan magyar állampolgárok is, de valójában semmi kötődésük nincs Magyarországon.

Talán egy fokkal még rosszabb helyzetben vannak azok a magyar állampolgárságú romák, akik életvitelszerűen Ukrajna területén éltek. Számukra a hajléktalan ellátás szabályait kell vagy kellene alkalmazni. Valószínűleg, amikor ráébrednek arra, hogy a Magyarországon hajléktalanként kívánják őket kezelni, inkább visszamennének a háború sújtotta Ukrajnába is, ahová azonban már nem kellenek, mert a felnőtteknek ugyan van útlevele, de számos gyermekeiknek semmiféle irata nincs, csak „keresztlevele”, azaz egy olyan irat, ami azt igazolja, hogy keresztények, a gyermek meg lett keresztelve, de ukrán vagy magyar iratuk egyáltalán nincs. Így a gyermekek jogszerűen nem léphetik Magyarország felől át a határt Ukrajna felé. Maradnak és várakoznak, azt mondják, hogy a hozzátartozójukat várják be. Ellátásuk biztosítottnak látszik, ami nem biztos, hogy három hét múlva is az lesz.

Ezeket a Kárpátalján élő romákat – fogalmam sincs, milyen forrásból, lehet ellenzéki és kormányzati is – boldog- boldogtalan buszoztatja hol egy tanyára, hol más és más egyéni és intézményi szálláshelyekre, mindenféle nyilvántartás nélkül. Mi lesz, ha elfogy a kaja és a jóindulat? Az állam azt sem tudja, hogy ezek a menekültek hol vannak most Magyarországon. Mi lesz, ha az utcára kerülnek? Koldusmaffia, lopás, rablás, kényszerítés, csicskáztatás. Ne feledjük el, hogy a család többsége férfierő nélkül volt kénytelen elhagyni a háborúban álló országot! Megmarad az Önök nagy jóindulata három hét múlva is? Az Ukrajnában élő romák egy részét viszik Budapestre a Nyugati pályaudvarra, merthogy majd ott lesz a Kánaán! Szerintem nem lesz ott semmi, nemhogy Kánaán!

Már az is durva, hogy Budapest főpolgármestere és polgármesterei beleszállnak az elszállásolásokba, étkeztetésekbe, felruházkodásokba, esetleg az orvosi ellátásokba. Megértem én, hogy segíteni akarnak, de meddig bírják? Meddig maradnak a katasztrófahelyzetekre fenntartott – ma még üres krízislakások – menekülteknek átadva? Meddig bírják a menekülteket civil alapon élelmezni, elszállásolni, emberként bánni, törődni velük? Meddig?

Tegyük hozzá, hogy ami ez idáig történt, az a menekült hullám első, lassan lecsengő változata volt. Azok menekültek főként, akiknek egyébként sem volt rózsás az életük, de még nem voltak igazán harci területeken élők, kivéve a Kijevből menekült diákokat és a harcoló ukránok magukra hagyott családtagjaikat.

No, most már csak az állami közönyről egy keveset, és végeztünk mára: Lónyánál a Vöröskereszt, Barabásnál a Katolikus Karitász van. Én csak élelmiszereket láttam, orvosi sátrat, bevizsgálót, kormányhivatalt vagy határrendészeti kirendeltséget nem. Beregsuránynál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Tiszabecsnél az állam részéről a Baptista Szeretetszolgálat van jelen a Híd a Kárpátaljáért program keretében.

Egy biztos: az érkezőket még mindig nem szelektálják az útiokmányaik vagy azok hiánya szerint. A tájékoztatás nem tudom, hogy hol hangozhat el, Záhonyban hangos bemondón keresztül biztosan nem. Vagy nincs tájékoztatás, és az emberek egymástól vagy a segítő szolgálatoktól tudnak információhoz jutni, ami nem elégséges. Időközben rájöttek, hogy nem mindenkinek van útlevele, sok-sok gyermeknek semmiféle irata nincs. Bár még járványhelyzet van Magyarországon, a menekültek orvosi vizsgálata, egészségügyi segítségnyújtása, ellátása kiforratlan. Záhonyban láttam nagyon rossz állapotban lévő koszos gyermekeket is. Senki nem törődött velük.

Összességében rendészeti szemmel az első menekült hullám állami szintű kezelését elégtelennek, az intézkedéseket ad hoc-nak tartom, amelyek lehet, hogy olcsók, de nem elegendők!
Mi abban a jó, ha a menekültek egy részét a fővárosban zsúfoljuk össze, a másik felét pedig civilek „lopják el” buszokkal, személygépkocsikkal regisztrálatlanul, ismeretlen helyekre? Miért nincsenek sima menekülttáborok, ahol az elsődleges ellátást, a megfelelő egészségügyi vizsgálatokat, a közegészségügyi ellátásokat meg lehetne ejteni, a menekültek útiokmányait nyugodt körülmények között lehetne rendezni, és még arra is jutna idő, hogy a menekülő embertől megtudjuk, mi a célja?

Már csak egy gondolat!
Nem minden ember jó ember! Én nem bíznék minden civilben, akik regisztrálatlanul szállítják el valahová az Ukrajnából menekülteket. Az adományozási folyamatokból is lehet konfliktus, és akkor még ne is arra gondoljanak, hogy valaki sajátjaként rendelkezik vele, és mennyi jut el a rászorultakhoz. Nem csak a magyar titkosszolgálat lehet jelen a határátkelőhelyeknél és a fogadó állomásokon. Köztudottan nagyon jó az orosz is. Ebben a káoszban, amit a határátkelők közelében tapasztaltam, nagyon komoly cselekményeket hajthatnak végre, ha akarnak. Én csak ellenőrzött élelmiszert hagynék átadni a menekülteknek, nyilvántartanám a segélyszervezeteket, a magánsegítőket, és beszámolókat kérnék a munkájukról naponta. Nem spórolnék az adminisztráción és a menekültek saját érdekében én bizony menekülttáborokba vinném őket, hogy néhány nap alatt felerősítve az érintetteket, egyenlő méltósággal tárgyalhassa át a bürokrácia, hogy hogyan tovább. Így kb. 150 ezer menekülő embert „szanaszét” szórtak az országba. Elég, ha csak egy terrorista van köztük, nem igaz? Elég, ha csak egy élelmiszercsomagot mérgeznek meg, nem igaz? Elég, ha csak egy provokátor van a menekülők között, és minden újság azzal lesz tele.

Szóval kettős mérce és közöny. Ez jellemzi a mi kis hazánkat! Némi fellángolással… Az érintett két téma: megemlékezés és menekülthelyzet látszólag nem függ össze. Nekem azonban fontosak! A cigányok 2008-2009-ben sem számítottak igazán, és bizony ma sem, Záhonynál sem…
Olvassák a Debreciner.hu-t, amíg megtehetik!

(Barabás, Záhony – a határmenti fotók 2022. március 4-én készültek.)