Március 1-én a Konferencia Európa jövőjéről című rendezvénysorozat keretein belül tartottak előadást és workshopot a Debreceni Egyetemen. Bart István jogász, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ elnökségi tagja Ki feleljen a klímapolitika megalkotásáért, az Európai Unió vagy a tagállamok? című előadását követően az elsősorban a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) hallgatóiból álló résztvevők egy másfél órás műhelymunka keretén belül a témával kapcsolatban fogalmaztak meg javaslatokat az európai döntéshozóknak. Bart István előadásán mi is ott voltunk.

Ha most leállunk, 30 évig még akkor is melegszik a Föld

A klímaügyi szakértő a másfél órás prezentációjának bevezetőjében a klímaváltozás több olyan sajátosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét, amelyek alapjaiban befolyásolják az ellene való küzdelem lehetőségeit. Ilyen például, hogy a hőmérséklet ugyan együtt nő az üvegházi gázok (elsősorban a széndioxid) kibocsátásával, ugyanakkor nem egyszerre: az átlaghőmérséklet növekedése a megfigyelések szerint harminc évvel követi a kibocsátást. Ez azt jelenti, hogy ha a teljes emberiség ebben a pillanatban karbonsemlegessé válna, még akkor is további harminc éven keresztül melegedne a Föld klímája. Fontos tudni továbbá, hogy a széndioxid legalább 150 évig marad meg a légkörben, ezért sem elég csak a kibocsátás csökkentésére apellálni.

A párizsi klímacsúcson a világ döntéshozói elkötelezték magukat amellett, hogy nem engedik a Föld átlaghőmérsékletének az ipari forradalom óta történt +2 Celsius-fokosnál nagyobb felmelegedését, valamint kinyilvánították a szándékukat a növekedés +1,5 Celsius-fokon tartására is. Bizonyos forgatókönyvek szerint ugyanakkor még mindig nem zárható ki, hogy ennél nagyobb lesz a növekedés. Hogy szemléltesse, mennyire nem mindegy, hogy +2 vagy +4 Celsius-fokig jutunk, Bart István megszavaztatta a hallgatóságot, szerintük a mostaninál mennyivel volt hidegebb a Föld átlaghőmérséklete az utolsó jégkorszak idején. A helyes válasz: 4 Celsius-fokkal. A szakértő szerint ez a klímaváltozással kapcsolatos kommunikáció egyik nehézsége: néhány Celsius-fok különbség első hallásra nem tűnik nagy változásnak, de valójában a civilizációnk fennmaradása függ tőle.

Kik a felelősök?

Bart István elmondta, a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló tárgyalásokat nagyban nehezíti, hogy nem egyértelmű az országok közötti felelősség megítélése. Míg az 1970-es években a kibocsátásért főleg a fejlett országok voltak a felelősek, a trend mára megfordult, a széndioxid kétharmada a fejlődő országokból származik. Egy főre vetítve azonban még most is a fejlettek vezetnek. Ebben az összehasonlításban az első öt ország sorrendje a következő: Kanada, Egyesült Államok, Oroszország, Japán és az Európai Unió. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy habár jelenleg elsősorban a fejlődő országok a legnagyobb kibocsátók, mivel a széndioxid 150 évig megmarad a légkörben, ezért történelmi távlatban is lehet vizsgálni a felelősséget: az 1850 és 2011 között kibocsátott széndioxid 27 százaléka származott például az Egyesült Államokból, 25 százaléka pedig a mai Európai Unió országaiból. Mindössze 10 ország felel az ez idő alatt történt kibocsátás 83 százalékáért.

A 2021-es Glasgow-i klímacsúcson vizsgálták felül az országok által a párizsi csúcson tett önkéntes vállalásainak összesített eredményességét. Ezek alapján a kibocsátás 2015 és 2021 között 52,4 gigatonnáról 41,9-re csökkent. A legfeljebb +1,5 Celsius-fokos cél teljesítéséhez azonban 2030-ig 26,6 gigatonnára kellene lemennie a világ országainak együttesen. Bart István összegzése szerint a jelenlegi folyamatok szerint talán még sikerülhet a +2-es cél tartása.

Nincs csak EU-s vagy csak tagállami klímapolitika

Mint mondta, jellemzően az Európai Unió szokta a legambiciózusabb kibocsátáscsökkentési célokat kitűzni, a magyar Országgyűlés is törvénybe foglalta a 2050-ig elérendő karbonsemlegességet. Ennek az eléréséhez azonban az előadó szerint már most cselekedni kell. Az Európai Unió egyébként jelenleg a világ széndioxid-kibocsátásának mindössze a 8 százalékát adja, de ez részben annak tudható be, hogy nagymértékű tőkebefektetései voltak Európán kívül, számos európai cég kiszervezte a gyártását a fejlődő országokba.

Bart István felhívta a figyelmet arra, hogy nem létezik EU-s vagy tagállami klímapolitika. A lisszaboni szerződés és egyéb jogszabályok együttesen jelölik ki, hogy milyen területek tartoznak az Unió és melyek a tagállamok kompetenciájába. Az adópolitika és a területhasználat például alapvetően nemzetállami hatáskör, az Unió tagállamai csak egyhangúlag hozhatnak meg döntéseket, ezért az Európai Bizottság kerülni is szokta az ezekben történő javaslattételt. Eközben a nemzetközi kereskedelmi politikában az EB-nek nagy a mozgástere, a WTO-tárgyalásokon történtekről például csak tájékoztatni szokták a tagállamokat. A környezetvédelemben és az energetikában pedig vegyes kompetencia van, az Unió és a tagállamok közösen hoznak döntéseket.

Egyetlen repülőút is jelentősen növeli a karbonlábnyomot

Ahogy Bart István mondta, a klímaváltozást elsősorban a gazdagok csinálják: a világ legvagyonosabb 10 százaléka felelős a kibocsátások 49 százalékáért, míg a világ legszegényebb 50 százaléka mindössze a kibocsátás 10 százalékáért felel.

Az átlag magyar állampolgár karbonlábnyomának 47 százalékát a fűtésből és elektromosságból származó kibocsátás teszi ki, az autózás 23 százalékért, az autóbuszok és a vonatok használata 7 százalékért, az étkezés 15 százalékért felelős, 12 százalék pedig egyéb forrásból származik. Ugyanakkor Bart István azt is kiemelte, már egy Európán belüli repülőút is jelentősen megemeli az éves széndioxid-kibocsátásunkat: egy London és Budapest közötti oda-vissza út 23 százalékkal növeli meg az átlagos magyar karbonlábnyomot.

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!