Mottó: Még a szánakozást is lehetetlenné teszi az aljasság ezen a világon. Thomas Mann

Nemsokára választ az ország. Persze nem most kezdte a „választást”, hanem négy évvel ezelőtt. Azóta olyan sok minden lefolyt a Dunán. Nem véletlen, hogy sokan a médiát a negyedik hatalmi ágként emlegetik. A média az, ami a jelenlegi kormányfőből egy elfuserált, mindig küzdő, mindig az övéiért küzdő Spartacust csinált. Tudjuk kikért küzd, és miért. Aki nem, az higgye csak, hogy érte, aztán majd gondolkodjon el, hogy neki megérte vagy nem érte meg.
A másik oldalon rájöttek arra, hogy az elmúlt 12 év állandó asszisztáló szerepe semmire sem jó. Vagy mégis? A pénzüket megkapják. Ha jól belegondolunk, ezután is meg fogják, hogy az életben egyszer együtt próbálnak dolgozni egy diktátor ellen. Ha veszítenek, akkor is lesznek országgyűlési képviselőik. Ergo, aki igazán veszíthet, az a nép.

Régóta folyik a játszma. Nagyon csúnya és nagyon aljas játszmák tömkelege sokkolja a magyar népet. A pro és kontra propaganda minden kommunikációs csatornát ural, ugyanúgy, mint a kis erőszakos, ki tudja honnan termett riporterek, akik szemtelenebbek a piaci légynél. Ugyan mondja már meg nekem valaki, hogy ki az az újságíró, ki az a riporter, ki vagy mi teszi azzá őket? Ki az, aki erőszakkal az orrod alá nyomogathatja a mikrofont, miközben rá se akarsz nézni az undortól, nemhogy beszélgetni vele? Kik ezek az emberek? Miért kell őket tűrni? Bayer Zsolttól Gulyás Marcin át a volt nagykövet pofátlan fiáig bezárólag, kik ezek az emberek, kik hatalmazták fel rá őket, hogy manipuláljanak minket? Kell hozzá valamiféle szakmai okirat, vagy csak a szakácsnál fontos például, hogy nyitva maradhasson egy étterem. Hány újságírói iskola van, és kell-e annyi? Mindegyik mostanában felkapott médiaszereplő tisztában van a jogaival és a kötelezettségeivel a munkája művelése során? Nem hiszem.

Leírok egy esetet, ami velem történt meg.
2022. február 11-én Szirmai Norbert médiaszakember ismerősöm felkérésére elvállalom, hogy a Magyarországi Cigány Párt múltjáról, indulásának okairól, a kampányról, a hibákról, a hibák okairól, a jó dolgokról, ami történt készítsenek velem egy interjút. Én figyelmeztettem őket, hogy aki igazán illetékes, az Horváth József volt pártelnök úr Miskolcon, amire a válasz az volt, hogy tulajdonképpen mint volt képviselőjelöltet akarnak kérdezni. Arra kíváncsiak, hogy én, hogy láttam az akkori politikai eseményeket, miért lettem jelölt és mit éreztem a bukás után.

Én keresek az interjúhoz alkalmas helyet. Nem kérdezek, hogy miért, nem kérdezem, hogy hogyan, hiszek az ismerősömnek, hogy fókuszba kerülök és szívvel-lélekkel beszélhetek valamiről, amiben hittem és hiszek is a mai napig. Amikor megérkezem a helyszínre, már „faggatják” ifj. Bogdán Jánost, az MCF egyik fő emberét, aki szép kerek mondatokkal hosszú perceken át válaszol a médiás nő kérdéseire. Természetesnek veszem, hogy várni kell, elhúzódik az interjú, és közben arra gondolok, hogy egy átfogó bemutatása lesz majd a magyarországi identitáspolitika gyermekbetegségeinek. A Norbiék műsorában, ami melyik is… A „Telepjáró”. Nem rossz kis műsor az, eddig a Dikhtv-ben a fideszesek fizették őket, most meg Gulyás Marci, akinek mostanában jól megy. Lassan mindenütt jelen van a langaléta, festékdobálós, gyorsbeszédű, full erőszakos, néha undorító újságíróinak mondott szerepeket felvállaló Marci. Őszinte leszek. Én ki nem állhatom.

Summa summarum, végül elkészül a kb. 20 perces interjú. Sietniük kell. A számomra ismeretlen, elég kezdőnek látszó riporter és az általam igazán médiaszakembernek gondolt Szirmai Norbi elviharzanak. Nem tudom mikor, nem tudom melyik műsorban, hogy kerülök adásba, nyilatkozatot sem írtam alá. Mindegy is. Egy interjú, amit néhol megvágnak, és lesz egy anyag az utókornak, hogy miért tartottam sokra Horváth Józsefet és a Magyarországi Cigány Pártot, no meg amit képviselni akartunk.

Ehhez képest egymondatos (no jó, kétmondatos) bejátszók lettünk Kállai Ernő és Herfort Marietta politikai beszélgetős show-jához, ahol a tudós jópofán besorol embereket értelmesnek és hülyének (civilként), a hölgy pedig elmondja azt, amit az interjú során nagyjából én is, és persze megvilágít még részterepeket az identitáspolitikából, szintén civilként.

Nekem nem szimpatikus Kállai Ernő, sohase volt az. Ha tudom, hogy az ő beszélgetéséhez vágnak be néhány mondatomat a teljes interjúból bejátszónak, soha nem vállalom a beszélgetést.

Amikor panaszt teszek, hogy nem erről volt szó, másnap felhív Kadét Ernő, a műsor szerkesztője, az 1Magyarország projekt egyik vezető arca (aki közelmúltban az áttulajdonolt Dikhtv-ben is dolgozott), és a panaszomra, mely szerint nem az elmondott célnak megfelelően használták fel a kép- és hanganyagomat, nem tettem nyilatkozatot, azt válaszolja, hogy közszereplő vagyok. Ennyi. Én most az MCP kapcsán közszereplő vagyok (nyolc év után). Majd amikor megkérem, hogy a panaszomra írásban válaszoljanak, ő visszakérdez, hogy miért haragszom rá. Valószínűleg nem érti. Nem érti, mert ez már nem az ő terepe és szerepe. Azóta se érkezett se tőle, se a főszerkesztőjétől, Gulyás Mártontól válasz. Nem, nem fordulok bírósághoz. Megtenném, de nem érnek annyi időt nekem. Az az idő, amit ezzel töltenék, máshová kell. Lopott idő lenne. Csak az aljasságnak is van határa. Vagy nincs? Egy húszperces interjú helyett 10 másodperc egy olyan műsorban, ahol soha nem szerepeltem volna, ha tudom, kik fognak beszélgetni a „bejátszókról”.

Itt lehet megnézni ezt a förmedvényt, ami sokuknak tetszeni fog. Hát nekem akkor sem. Hányingerem van az ilyen emberektől.

Most médiaszüret van, a kutyát nem érdekelné az én kis mimóza szívem. A pénz beszél, akiknek kell, azok ugatnak! Átvert néhány köpönyegforgató roma médiás, akik mindenütt vannak, és sehol sincsenek. Ők ilyenek. Kiszolgálóik ők másoknak, pénzért. Most arról szól a magyar társadalom médiája, hogy ki tudja nevetségesebbé, undorítóbbá tenni a másikat. Ahhoz képest én „szép” vagyok azzal a két mondatommal is! Félreértés ne essék! Én nem tartom magam újságírónak, én egy véleményformáló jegyzetíró vagyok saját gondolatokkal.

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Majd csak eljön egyszer a világbéke is…