Mottó: Bőségesen elég dolog sikerül véletlenül ahhoz, hogy meggyőzze azt, aki hinni szeretne. John Allen Paulos

Pandémia!

Meghallom ezt a szót és már rosszul is vagyok. Oltottak és oltatlanok. Nyáron vakáció, karácsony környékén rettegés. A nagy, sok statisztika. A felturbózott egészségügyi bánat. A halottak, a betegek. A felelőtlenség és a felelősség (miközben garancia semmire sincs). Az egymásra mutogatás. Ha be vagy oltva, miért fertőzöl te megad is, és miért félsz az oltatlantól, aki fertőzhet? Ha nem vagy beoltva, miért nem félsz attól, hogy kórházba kerülsz? Ki van találva a vírus, vagy csak úgy jött, mint a pestis? Ezekből a bizonytalanságokból pedig nagyon durván képeződik a félelem.

Már nem hiszek senkinek. Felveszem az oltásokat, aztán majd meglátjuk. Vagy meghalok tőle, vagy megvéd, mindegy is, csak a szeretteimnek baja ne essen! Esetleg haljunk meg együtt, csak kórházba ne kerüljön senki, mert onnan csak a rossz híreket okádja a tévé is.

A kormány pedig jópofizik, a kormány kivár, a kormány tavaly se fizetett a szegényembereknek semmit. Sokan úgy érzik, hogy egy kormány legyen erős és felelős, de ne hazardírozzon!

A kormány nem ad a megelőzésre petákot se, csak az oltást hajtja, mint a pereces. Ki kapott tőlük C-vitamint, D-vitamint, B6-vitamint, lázcsillapítót, maszkot, gumikesztyűt, céklát vagy káposztát, avagy bármi mást, hogy ne legyen olyan beteg, ha esetleg elkapja a vírust?

A kormány már tavaly is felhalmozott annyi adósságot, mint még soha. Lehet, hogy ráfogta a nyuszira. Aztán beindította a gazdaságot a maga módján, félpénzért felújítás a tehetősebbeknek. Most pedig az egekben a léc és a vas ára… Engem nem vigasztal, hogy másutt is. Játéknak jó, de én nem nyerhetek vele. A gazdasági válság – amit annyiszor rebegtem, hogy bekövetkezik -, már kezdetét vette. Inflálódik a forint, mint a háborodás. Közben a kormány szórja a pénzt, hogy átvészelje 2022 áprilisáig a sok felelőtlenséget, a nyílt aljasságokat, amiket csinált. A virológusok szirénáznak, félreverik a harangot, az egészségügyi dolgozók be vannak durranva a tömegrendezvényekre, mert utána ők szenvednek azokkal, akiknek az immunrendszere nem bír el a vírussal. A kormány sokszor hallgat.

Sokan csendesen és reménykedve szervezkedtek hónapokon keresztül, hogy ez a téli ünnepsorozat más lesz, mint a tavalyi. Bíztak a sok „kormánygyőzelemben”, az Orbán-fiúkban, akik legyőzték még a vírust is jachtozás közben, most meg pofa súlyba, itt a negyedik hullám, a delta, alfa, béta, gamma, nű, meg tudja az a… – véletlen vagy a mesterséges: de embertől származtatott intelligencia -, hogy mi lesz itt még.

Belátás!

Hiába forgatja a verklit ez a szerencsétlen harácsoló hazardőr országvezetés, hogy oltakozzunk-oltakozzunk, meg kéne érteniük, hogy nem bíznak bennük az emberek. „Orbán monny’on le” cseng a fülembe a klasszikus kisgazda, és azért mondjon le, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amelyik nem békemeneteléssel és focimeccsekkel fogja vissza a koronavírust, és nem szórja mások pénzét a vakvilágba szét!

Oké! Elnézést kérek a kormánytól, bár soha nem írtam azt, hogy bárkinek is a halálát kívánnák! Azonban az már nonszensz, hogy a tavaly megfélemlített polgárok mára már kormányrendelet nélkül is felveszik a maszkot, és nem csak ott, ahol az előírás. Vésztartalékolni fognak. Még jobban meg fog ugrani az áruk ára.

Mi is beláttuk. Nincs egyesületi rendezvény december végén. Az utolsó zenészig mindent összeraktunk! Dühös vagyok magamra, a világra, Bill Gates-re, a vírusra. Fel kell adni megint, a nagy csapat találkozását! Senki nem tud meggyőzni, hogy kizárható az ember felelőssége a vírus megjelenésében, a terjedésének intenzitásában, mutálódásában. Arra gondolok, hogy nyáron mindenki úgy dőzsölt, mintha mi sem történt volna, most meg rettegünk, meghalunk, megint. Ki vállal itt felelősséget egy egyébként idegbeteggé tett országban azért, hogy a barátok között nem lesz egy lappangó tünetekkel bíró covidos, aki megfertőz egy olyat közülünk, aki belehal a vírus okozta betegségbe? Egy jó sógorom nemrég hagyott itt minket. Túl nagy ez a felelősség az elmebeteggé tett emberek között! Mennek a visszamondások, a feladások. Szenved a bérbeadó, szenved a teremtulajdonos, szenvednek az emberek és nem utolsó sorban mi magunk. El kell halasztani a jó emberek találkozóját, amit hat hónapja tervezünk! A többi csak látszat és cukormáz.

Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, de bármilyen is legyen az: szegény ember, rászoruló ember mindig van és mindig lesz. Gumikesztyű, maszk és önkéntesség! Nem fogunk megállni karácsony előtt! Az éhséget sem lehet elhalasztani, hogy majd máskor eszünk. Fagyoskodni fogunk, megyünk majd előre, oda, ahol várni fognak ránk. Terepen, kint a hideg udvarokon, de nem adhatjuk fel! A szórakozást igen, az emberséget azonban sosem!

Hogy emberségesebbek vagyunk-e a kormánynál? Emberségesebbek. Ezt bizton állíthatom. Szinte hallom azt a szegény csekély értelmű nyüzüge államtitkárt, hogy bezzeg önök, akik 11 évvel ezelőtt kormányoztak, hogy elbaltázták akkor, és micsoda csoda vagyunk mi! Mondjad ezt azoknak, kicsi huszár, akik már meghaltak, vagy a nagy szociális érzéktelenségetek miatt betegen fekszenek otthon egy forint nélkül! Nekünk MINDEN EMBER SZÁMÍT, az a három és félmillió is, akikről az állam lemondott! Nekünk nemcsak az számít, akinek van ereje és munkája, a többi pedig éljen, ahogy tud! Akkor nem lenne szükség az államra!

Igen, kedves olvasóim! Mi, segítjük Orbán Viktor kormányát! Mi, a civilek! Önkéntelenül és akaratlanul segítjük akkor, amikor a kormány helyett mi adunk egy-egy napra, időlegesen enni azoknak, akiknek a kormány kéne, hogy adjon. (Veszélyhelyzet van, de semmi törődés.) Mi adunk reményt a munka nélkül tengődő sokaknak, akiknek a gyerekei nem kapnak pluszt, akiknek soha nem lesz lehetőségük a babaváró hitel vagy a CSOK felvételére, akiknek 2008-tól 12 800 forint a családi. A civilek segítsége nélkül hamarabb lenne éhséglázadás, számomra ez tény. A csilivili számok között eltűnnek az éhezők!

Ki bírja azonban megállni, ha valakinek, akit ráadásul ismer is, az alimentációs céljai vannak veszélyben? Én nem! A barátaim szintén nem!

Végezetül csak üzenek a kormánynak egy rövidet: Vége a dalnak! Ne húzzátok az időt, mert nagyon megbánjátok később! Húzzunk maszkot, maradjuk otthon, imádkozzunk, hogy lehetőleg ne haljon meg senkink! Ti pedig zárjátok be a „bótot” eszement képviselőink, amennyire csak lehet! Adjatok hozzá elég pénzt az embereknek, hogy átvészeljék, túléljék ezt a helyzetet, és felejtsétek el a mészároslőrinceket, a nagy tolvajlásokat! Ne ismételjétek meg a tavalyi kegyetlenségeiteket! Legyetek végre államférfiak és államnők, vagy takarodjatok a hatalomtól messzire, mert alkalmatlanok vagytok gyakorolni azt!

Kedves Olvasóink! Vigyázzanak magukra! Mert a kormány jobbára csak magára vigyáz!