Propagandafilm – azt mondták, azt jelezték előre. A hatóság pedig megadta a produkciónak a „művészfilm” kategóriát. Csúnya Gyurcsány, csúnya Dobrev Klára meg úgy egyáltalán csúnya baloldal. Emellett azonban sok mást is közöl ez a produkció a felszín alatt. Különös érzések kavarogtak bennem. Azt eldöntöttem, hogy mindenképpen játékfilmként fogom kezelni, semmiképpen nem értelmezhető dokumentumfilmként vagy igazságként.
„Eljöttem megnézni a világ legrosszabb filmjét” – Elk*rtuk
Beülve megnéztem a körülöttem helyet foglalókat, illetve az ő reakciójukat is hallhattam egy-egy jelenet közben. Körülbelül ötvenfős közönség foglalt helyet rajtam kívül, akik főként az idősebb korosztályt képviselték. Egy néhány fős fiatalabb társaság is beült a filmre, ők kritikákkal várták a vetítést, hiszen a film előtt odakiáltott egyikük a Dűnére érkező ismerőseinek: „Én meg eljöttem megnézni az IMDb szerint a világ legrosszabb filmjét.” Jelenleg egyébként 1,3 ponton áll, ami javulás a premier napja utáni 1,2 ponthoz képest. A film bizony kissé vontatott, néhol leül, unalmassá válik, karakterei kétdimenziósak, nem nagyon engednek azonosulást, nagyrészt ellenszenvet érzünk irántuk.
Nézzük inkább a cselekményt, spoileresen, mert talán nem tudok lelőni sok poént a végkifejlet kapcsán. A film mindent az MSZP szemszögéből mutat, ami – mint az érinthetetlen hatalom – befolyásolja létezésünket. Főhősünk Réka, aki a Mediánnál dolgozik gyakornokként, illetve az ő párja Nándor, aki az MTV-nél szintén gyakornokoskodik. A konfliktus talán abból adódik, hogy Rékát egy fontos megbeszélés összehívásával bízzák meg. A film további részében azt láthatjuk, hogy Réka hogyan göngyöli fel, mi is történt azon a megbeszélésen. Mindez az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt zajlott, hiszen tudták, hogy ki fog szivárogni az anyag. Innentől az MSZP csúnya, gonosz mivoltáról kapunk több igazolást, és természetesen a mögötte álló még gonoszabb Gyurcsány Ferenc ténykedéseiről. Egyébként ő maga nem jelenik meg a filmben, tehát nem játssza senki sem, csak archív felvételeken láthatjuk.
Főhősnőnk rájön ezekre a tettekre, többek között arra, mely szerint a tüntetéseket Gyurcsány Ferenc szervezte és találta ki. Azonban főnöke (a másik főgonosz) megfenyegeti, hogyha bárkinek elmondja, kirúgja az állásából. Innentől válik érdekessé Nándor karaktere, a független újságíróé, aki külföldi ösztöndíjra pályázik, és nagy lehetőséget lát a sztoriban. Megtalálják közösen a videófelvételt, ami bizonyítja, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc tehet mind a civil, mind a rendőri áldozatokról, hiszen így akarta elterelni a figyelmet a kiszivárgott hangfelvételről. Réka, hogy megtartsa állását, úgy dönt, hogy ráveszi Nándort is, ne írja meg a felfedezést. Itt válnak ők ketten egymás ellenpólusaivá, Nándortól el is hangzik: „csalódtam benned”.
A film csattanója, fordulata pedig az lesz, hogy Réka rájön, mégis az igazság mellett áll ki, és diktafonra veszi, amint eltervezik – Dobrev Klára vezetésével – az október 23-i eseményeket, az áldozatul eső civileket pedig „járulékos veszteségként” említik. Réka tehát az igazság bajnokaként veszi fel a kapcsolatot Nándorral, és úgy tervezi, hogy a politikai elemző egyetemi előadásán leplezi le a hanganyagot. Itt jön azonban a csavar, a mi kedves, lelkes független újságírónk úgy dönt, hogy karrierje érdekében az igazság helyett inkább a politikusok mellé áll.
A sztori dióhéjban tehát ennyi, bizonyos értelemben tehát valóban propaganda film, hiszen a film 125 perces játékidejében sulykolja azt nézőibe, szinte tényként állítja, hogy milyen aljas Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára meg úgy egyáltalán a baloldal. Azonban bizonyos szempontból önreflexív is, reflektál magára arra tényre, hogy ez az alkotás politikai megrendelésre készült. Lehet ezt a filmet úgy nézni, hogy a baloldal gonosz, gerinctelen, Gyurcsány Ferenc pedig valami őrült zseni. A mellettem ülők közül többen felnevettek a habogva nyilatkozó exminiszterelnök láttán, a film vége felé pedig ijedtükben felhőköltek, mikor megjelent a Dobrev Klárát játszó Gubás Gabi, aki a film szerint ezeket az utasításokat kiadta.
Egy másik értelmezése a filmnek, amit a mögöttem lépdelő pár mondott: „Ez így ebben a formában nem igaz, nem így történt. Ez nem az igazság.” Én arra biztatok mindenkit, emlékezzen 2006-ra, amikor volt több tüntetés, volt miniszterelnök, aki nyilatkozott, voltak újságírók, akik kérdezhették őt. Innen nézve lőtt egy öngólt is ez a propaganda, hiszen azt mondja ki, sikeres újságíró innentől kezdve csak úgy lehetsz, ha meghajolsz a politikusok kívánalmainak, egyébként pedig elhallgattatnak.
A film számomra tehát azt jelenti, hogy teljesen mindegy, éppen Gyurcsány Ferencnek hívják-e a gonoszt, mert mindenkor helytelen, ha a sajtó munkatársai az aktuális hatalom alá rendelik magukat.