Mottó: Az emlékezet mindig a szív szolgája. Antoine de Rivarol

Október idusán általában már nincs túl jó idő. Elmúltak azok a napok, amikor egy pólóban lehetett üldögélni akár egy sör mellett is, strandpapucsban. Talán nem is baj. Reggelente hűvös eleganciával kel fel a nap, ami egyre többször bújik meg a köd felett. Az ember is meglassúdik kissé. Az idősebbeknek hol itt fáj, hol ott, várják a vénasszonyok nyarát, amikor a napnak újra lesz egy kis ereje. Mindenki vár valamit vagy valakit..

Mondhatnánk csak annyit, hogy itt az Ősz, aminek megvan a maga szépsége. A természet ugyan lassan aludni tér, de még igen sokan vannak határban. Az alma, a szőlő, a kelbimbó, a sütőtök, a vöröshagyma, a cékla, a szántóföldi növények, mint a kukorica, a repce, a napraforgó vagy a szója ilyenkor kerülnek be a földekről, kezdődhet a feldolgozásuk, elrakásuk télire. Most, amikor kinn ülök a csendben, a nagy világegyetemben, a gondolatcsónakban egyedül magamban, csipkedi csontjaimat a szél nélküli hideg. A kávé gőzölög, a cigaretta füstölög, mint a kedélyem néha, a nap pedig még sehol. Vonz a szoba belseje, de juszt se megyek! Nekem megvannak a szokásaim. Mondjuk, egy zokni nem ártott volna..

„Hatvan felé hazafelé” – mondják a bölcs öregek. Most éppen úgy érzem, öt évet is tévedhettek, de persze nem! Csak én érzem úgy magam, mint egy öregember.

Amikor visszanézek, akkor is előre felé jár az agyam. Ez így nem jó! Nyugalmasabb volt gyerekkoromban. Bizonyára nem volt az olyan szép, mint az emlékeim, és apám biztos, hogy nem ugyanazt láthatta küzdelmes éveiben, mint én. Mondom másképp: talán lassúbb és emberibb volt régen maga az élet. Most mindenki mindig rohan. Nem írunk már képeslapot sem, de nem is gyönyörködünk rokonaink, barátaink gyöngybetűiben, és nem nevetünk fel némelyek furcsa macskakaparásán.. A képeslapírók lassan kihalnak.. Elhull a virág, eliramlik az élet. Puff! Ez Petőfi. No, maradjunk csak a saját gondolatainkkal! Nem plagizálunk, mint egyes kormánytagok! Elveink vannak.

A tragédiák között az egyszerű elmúlás fájdalma is csak egy lepke szárnycsapása már. Napok. Maradjatok még barátaim, maradjatok! Túl sokan tűntetek már így is el a nyugvó nagy sugarai között!

Most mindenki azon izgul, hogy mi lett az előválasztás eredménye, amit miniszterelnökjelölt-jelöltinek hívnak, de tulajdonképpen csak egy hatpárti összefogás és egy közéjük keveredett civil szerepjátéka az előzetes politikai hatalomért, amit a remények szerint 2022 tavaszán követ egy országgyűlési választás. Nem hinném, hogy kétpólusú lesz, még nem érdemeljük. Abból, amivé vált ez a mostani elmérgesedett poltikai diskurzus, nem is érdemeljük. Rossz emlékek nékem!

Memento mori, emlékezz a halálra! Tegnapelőtt aktualitása volt.. A régi gondolat szerint, ha az elveidet követed, tulajdonképpen mindegy is a döntésed végkimenetele, ha tiszta lelkiismerettel együtt tudsz élni vele. No, de hát melyik politikusnak vannak elvei vagy tiszta lelkiismerete? Hess, gondolat, te sem kellesz! A lányom mindenesetre arra biztatott, hogy éljek az elveim szerint. Visszanézek, és azt mondom: eddig még ment a dolog.

No, nem füstölgünk duplán, hagyjuk is a témát, elég, ha a cigi parázslik. A vérnyomáscsökkentő is a helyén van még. Csak nyugi. Majd kiderül, ki nyert, ki veszített, ki kit fog még 2022 tavaszáig hátbaszúrni vagy kivel borul össze, és pár év múlva már csak a történelem egy gyenge kis pillanata lesz az egész, amikor is akartak valami nagyot az emberek, de csak néhányak játszmája lett a dolog. Majd rájönnek. Hagyjuk is! Hagyjuk a covidot is, mert jőni fog, ha jőni kell.. No, elég legyen! Most Vörösmarty is pihenjen! Hess, gondolat, hess!

Szóval hűvös van. Tán csak be kéne menni! Lassan értelmet nyer a köszöntés: Pálinkás jó reggelt mindenkinek! Jelentem, megkezdtem az 56′-ot, tudom, hogy nem nagy szám (bár némelyek majd menetelnek, asszociál, aki asszociálni akar), de jobban tény, mint az, hogy ki hazudik és mikor egy nagyot! Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, Debreciner!