Mindig is szerettem volna olyan ember lenni, aki a nevét adja például egy nagy környezetvédelmi szervezethez. Mivel az egyetem mellett önfenntartó is vagyok, ezért ezt nehezen lehetne kivitelezni. A tervem az, hogy két éven belül befejezem a tanárképzést, utána szeretnék külföldön munkát vállalni. Mindig is ezért tanultam, ezért próbáltam az angoltudásomat folyamatosan fejleszteni.

Fáj, hogy sosem sikerült elfogadtatnom magam a magyar társadalommal. Mindig magyarnak vallottam magam, és szerettem a magyarokat, annak ellenére, hogy sokszor szembesítettek azzal, hogy nem vagyok idevaló, akár a bőröm színe, akár a gondolkodásom miatt. Szerettem volna Magyarországon családot alapítani, de már eléggé fiatalon eloltották bennem ezt a vágyat. Eléggé személyiségformáló tud lenni, amikor az embert a saját iskolájában próbálják megölni, nem is egyszer. A közszféra jelenlegi állapota miatt is nehéz a helyzet. Ha csak magyar állampolgár és fehér bőrű lennék, akkor is nehéz lenne. Úgy gondolom, hogy nekem Magyarországon nem igazán van jövőm.

Amikor megismertem a férjemet, komoly személyiségváltozáson mentem keresztül. 15 éves koromig nem voltam fekete emberek társaságában. Nem ismertem olyanokat, akik más állampolgársággal is rendelkeznek. Az identitásom másik kultúrájával sosem voltam szembesítve. Egészen addig úgy éreztem, mint aki keresi önmagát, most viszont magamra találtam.

(Huszonkét éves, az ötödik évét kezdi meg a Debreceni Egyetem angol és etika szakos tanárképzésén. Harmadik éve él Debrecenben. Kanadai, magyar és nigériai állampolgársággal is rendelkezik, nigériai férjével kilenc hónapja házasodott össze.)