„Mindenféleképpen fog nőni a növekedés.” A kijelentés abban a beszélgetésben hangzott el, amelyet július végén Barcsa Lajos (Fidesz), Debrecen gazdasági ügyeiért is felelős alpolgármesterével készített a DTV. Az augusztusi aktualitását egyrészt az adja, hogy az adás felvételét augusztus 5-én töltötték fel az önkormányzati tévé Youtube-csatornájára. Másrészt pedig még két hét sem telt el a politikus által felvázolt hat ötéves tervnyi időszakból. Tehát frissessége, időszerűsége pár évtizedig megkérdőjelezhetetlen marad.

Jó lenne azzal nyugtázni a beszélgetést, amelynek főbb kitételeit újságunk ismertette, hogy a századközép debreceni polgárai majd meglátják, mennyire bizonyult látnoknak a nagyívű projektek ismertetője. Illetve értelemszerűen vele együtt a többi mai városvezető. Jó lenne, de mégsem teszem. Ha ugyanis feltételezzük, hogy Debrecenen kívül is van élet, s nem városunk fogja meghatározni a világ folyását a következő három évtizedben, akkor kétségeinket kell megfogalmaznunk.

Kétségeinket, hisz az alpolgármester oly módon ismertette a koncepciókat, mintha a külső, globális, a földrészünket érintő tényezők mit sem számítanának a város jövendője szempontjából. Pedig attól tartok, hogy sokkal inkább a világfolyamatok kényszerítő ereje fogja meghatározni a város sorsát, mintsem mai vezetőinek kissé voluntaristának tűnő álmai. S a világ sorsa óhatatlanul rá fogja nyomni bélyegét Európa, Magyarország, s benne Debrecen fejlődésére vagy visszafejlődésére. Hiába lesz például akár félmillió lakója a városnak és szűkebb környezetének 2050 tájékára, amelyre bizonyára büszkék lennének az utódok, ha azok a globális folyamatok, amelyet ma vagy már „tegnap” megfogalmazott a világ tudósainak jó része, valósággá válnak.

„Most az, hogy Debrecen közigazgatási határán belül mennyien leszünk, vagy az agglomerációval együtt, az azt gondolom, hogy a munkaerő szempontjából teljesen mindegy, de én azt gondolom, hogy az agglomerációval együtt mindenféleképpen fog nőni a növekedés, és akkor ezt a négyszázezres számot fogjuk növelni a későbbiekben” – így a politikus. Sőt, az sem biztos, hogy úgy harminc év múlva „készre lehet jelenteni” a város fejlődését, mint ahogyan Barcsa vizionálta: „Nagyon szeretnék 2050-ben ott állni a déli ipari park bejáratánál azzal, hogy megtelt az ipari park, és azt gondolom, hogy egyébként akkor Debrecen is kész lesz.” (idézi: debreciner.hu)

Ám, mint utaltunk rá, akad néhány zavaró tényező, amely keresztezheti a város fejlődésének lendületes szárnyalását. Például az, amely gondolom legtöbbünk számára térben és időben nagyon távolinak, megfoghatatlannak, s legfőképpen veszélytelennek tűnik. Viszont, amennyiben a városra ugyanúgy hatnak például a klimatikus változások, s ez felettébb valószínű, mint bármely más településre a régióban és a világ nagyobbik felén, akkor egészen más adottságok fogják meghatározni a majdani mindennapok létfeltételeit.

„A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói 1972-ben készítettek egy számítógépes modellt, amely az emberiség jövőjét vizsgálta. A modell World3 névvel vált ismertté, megalkotásánál öt változót vettek figyelembe: a népesség alakulását, az ipari fejlődést, a környezetszennyezést, az élelmiszer-termelést és a Föld (nem megújuló) erőforrásainak felhasználását. Eredményeik A növekedés határai címmel láttak napvilágot, s e szerint ha minden a korábbi gyakorlat szerint folytatódik, akkor a XXI. században bekövetkezik az emberi társadalom összeomlása. Nem az emberi faj kerül veszélybe, hanem a populáció és az ipari kapacitás hirtelen és kontrollálhatatlan módon visszaesik, fejlődés helyett stagnálás következik, az emberek jólléte jelentősen csökken.” (24.hu)

Ifjúkori emlékeim szerint akkor afféle egzotikus, bár visszhangos kuriózumnak számított a jóslat. Pedig akkor is valós, reális folyamatokat extrapoláltak a jelentés készítői. Amelyek azóta szinte tragikusan valósabbá váltak. Így amikor nemrégiben újravizsgálták a vízió realitását az még időszerűbbnek bizonyult. Az új adatok felhasználásával ugyanis négy lehetséges forgatókönyv bontakozott ki, ezekből kettő, ahol „minden marad a régiben”, nagyon közel áll a valósághoz: az egyikben a természeti erőforrások kimerülése, a másikban az éghajlatváltozás és/vagy a környezeti pusztítás vezetett a globális összeomláshoz már a XXI. században. (Gaya Herrington, a KPMG nemzetközi tanácsadó cég egyik igazgatójának modellezése, idézi: 24.hu)

Ami erősíti félelmeit, s persze másokét szintén, az, amit éppen az idén és tavaly lát(t)unk. A világ gazdaságának irányítói, kéz a kézben a regnáló politikusok többségével, a Covid-járvány megpróbáltatásai és tanulságai után ugyanazon „önpusztító” gazdaságfilozófia mentén erőltetik a nemzeti gazdaságok újjáépítést, amely prioritásai eddig is leginkább feleltek azért, hogy most a vészharang kötelét kell megragadnunk. S amelyek a jövőben az emberiség életminőségét, életfeltételeit évszázadokkal vethetik vissza. Immár belátható időn belül.

Jó lenne amolyan hangzatos, de fele sem igaz világvége jóslatnak tekinteni a globális klímaváltozás kihatásait, de aligha tehetjük. Hisz már ma benne élünk abban a korban, amely radikálisan megváltoztathatja egyebek mellett a magyar Alföld éghajlati viszonyait is. S akkor nem az lesz a kérdés, hogy a magyar lélek, a városi tömegközlekedés és még ki tudja mi mindennek fővárosa-e Debrecen. Hanem az, hogy egyáltalán élhető marad-e a város és környéke.

„Jobb esetben” „csak” a mezőgazdasági termelő kapacitásait vesztheti a táj. A rosszabb forgatókönyv szerint akár szó szerinti sivataggá válhat. De nem a globális klímaváltozások évezredek óta zajló természetes ciklikussága okán. Hanem azon szennyező anyagok éghajlatmódosító hatása következtében, amelyeket bizonyíthatóan az emberi tevékenység juttatott az üvegházzá váló földi légkörbe.

Nézzünk egy kézzelfogható példát, amely kihatásait akár a mostani nyáron is érezhettük bőrünkön. „Az összeomlás küszöbén a Golf-áramlat, bedőlhet a teljes éghajlatunk. Olvad a grönlandi jég, hígul az óceán, lassul az áramlat, kevesebb lesz az eső, hidegebb lehet Európa. Az emberi tohonyaság és a kényelemhez való ragaszkodás miatt hiába kongatják lassan évtizedek óta a tudósok a vészharangot, az emberiség teljes gázzal hajt a végpusztulásba. Most egy nagyon komoly tünet miatt figyelmeztettek klímakutatók: akár évtizedeken belül leállhat a karibi térségből Európa partjaihoz meleg tengervizet szállító Golf-áramlat. Globális katasztrófát okozna egy ilyen esemény, emberek milliárdjainak életadó esője kerülne veszélybe Indiában, Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában, Európában pont lehűlne a hőmérséklet és még pusztítóbb viharok kerekednének, Észak-Amerika keleti partjainál pedig megnőne a tengerszint. Amint látni, mindez a mezőgazdaságot is tönkretenné. Hogy ez pontosan mikor következhet be? A tudósok szerint akár egy évtizeden belül, de lehet, hogy még pár évszázadot kibír a Golf-áramlat. Magyarul akár a mi életünkben eljöhet egy globális apokalipszis.” (24.hu)

Természetesen nagyon nem kívánom, hogy a város és a térség lakóinak ilyen jövővel kelljen szembenézniük. Mindenesetre ma már bármiféle, szépen hangzó hosszú távú terv felvázolásánál észre kell(ene) vennünk, hogy a gazdasági, politikai döntéshozók, (szinte) világszerte, Magyarországon és Debrecenben is, a másik kezükkel éppen azokat a környezet-, természetpusztító, a megmaradt erőforrásokat kizsákmányoló gazdasági folyamatokat erőltetik, amelyek közvetlenül fenyegetik az emberi civilizáció elfogadható szintjének távlatos fennmaradását.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!