– Képzeld, most meg a Róza, Gabi nagymamája került kórházba! Agyvérzést kapott az éjszaka, mentő vitte be.
– Oh, ez nem jó hír. Tegnap még láttam reggel, mikor a biciklit tolta.
– Ez az. Mindig úton volt, ha kell, ha nem. Én is szerdán beszéltem vele, mondta, hogy volt a Lajos temetésén. Ami délben volt, előző nap. Kérdeztem is tőle, van-e esze. Nem is értettem egyébként sem, hogy lehet ilyen melegben temetést tartani. Az sem volt teljesen ép, aki ezt kitalálta, meg az sem, aki belement.
– Igen, borzasztó meleg volt, és tényleg hülye időpont volt, mert hát a többség olyankor még dolgozik. Esélyük sem volt elbúcsúzni.
– Hát, jó nagy hülyeség, az biztos. Mindegy, ez már így történt. Szóval oda is elment, másnap meg még mondta is nekem, hogy eléggé szédül. Nem érzi jól magát, de hát nincs mit csodálkozni. A gyógyszereit sem vette be sosem, csak amikor már tényleg nem érezte jól magát. Nem hiszem, hogy ő még hazakerül onnan.. Hullanak mellőlem az emberek. Nem is emberi ez az időjárás.
– Hátha meggyógyul még.
– Ebben a korban agyvérzést kapni már nem jelent jót. De sosem lehet tudni.
– Így van, megyek én is, Marika néni, mert itt fő fel az agyam nekem is.
Két órával később.
– Laci! Laci!!
– Tessék, Marika néni!
– Vaklárma volt az egész. Az előbb csörgött a telefonom, Róza hívott, hogy csak napszúrást kapott, és otthon van. Szívós egy banya, az már szent. Nevetett is, hogy már visszahallotta, hogy temetik.
– Tudjuk, mit jelent ez.
– Tudjuk, mondtam is neki, hogy éljen most már akkor sokáig.
– És ne menjen a tűző napra.
Gubányi Zsófia további írásai itt olvashatók: KÖZTÜNK ÉLNEK
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!