Az egész úgy kezdődött, hogy már jóval a sötétedés után értem a Sumen utcai zebrához, ahol pirosat mutatott a lámpa a gyalogosoknak, s márt ott állt egy férfi magas, talán székely szalmakalapban, rátámaszkodva a biciklijére, amin nagy málha volt. Én csak néztem előre bambán, ahogy városi emberek, ám amikor a biciklis mellé értem, rám köszönt: „Jó estét kívánok!” Zavartan – mint hülyeségében meglepett városi ember szokott – odakaptam a tekintetemet, halkan visszaköszöntem: „jó estét!” Erre ő bólintott, aztán mentünk a zöldre váltott lámpa szabadságában.

Azóta, amióta rám köszönt ez a túrabiciklis szalmakalapos, és bizony el is szégyelltem magam a meglepődésemen, szóval tanulva tőle azóta köszönök mindenkinek, amikor a debreceni estében megállásra késztet egy piros zebralámpa. „Jó estét!”

Nem kedvelnek a városi polgártársaim emiatt. Leginkább valamiféle kötözködés vagy kuncserálás kezdetének vélik azt, hogy „Jó estét!”, ami után folytatás lesz, féltek bizonnyal, ezért aztán leginkább azonnal hátat fordítanak némán.

Ellenben vannak olyanok, akik válaszolnak. Például: „Mit akarsz? Ne reménykedj!” Ez a konszolidáltabb verziója annak, hogy takarodj! Épp csak köszöntél…

És van az az öregúr, aki egy jó estétre elkezd beszélni, hogy ő volt a szögek felelőse a Sesztinában, s ha parancsszóra nem csomagolta hirtelen a zacskóba a megfelelő méretű és súlyú szögeket, akkor azonnal nyaklevest kapott. Bár már szocializmus volt az országban, de a debreceni Sesztinában dolgozni az kitüntetésnek számított ebben a városban, ahol könnyen feledhető éttermet csináltak a vaskereskedelem történetéből. És azt mondja az öreg a zebra végén, hogy szar az a világ, amikor az egyik alpolgármester rokonának az étterme lett abból a vasboltból, ami ha megmaradhatott volna, a világ járna csodájára. És azt mondja az öreg búcsúzóul, hogy óvakodj a szar emberektől, mert azok nem szeretik ezt a várost, hanem el akarják lopni.

A napokban három tinire köszöntem rá a zebrapirosnál. Két fiú, egy lány, mind fekete rocker cuccban, láncostul. Nem köszöntek vissza. Azt mondta a legmagasabbik (kb. 17 éves) a többieknek, hogy „Fasza csávó!” Aztán rám nézett, s így szólt: „Megyünk a Roncsba, az első kör az enyém, aztán te fizetsz hajnalig!”

Hm. Meglehet, hogy csak álmodtam az egészet. De az a székely szalmakalapos fickó az tuti fix.

Jó reggelt, Debrecen!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!