Fidesz-védő fekete fóliák Debrecenben

Rendkívüli biztonsági intézkedések kíséretében ülésezik a kormánypárt országgyűlési frakciója.


Fidesz-frakció

Budai Péter

A helyiek óvatlan tekintetei elől is lezárták Debrecenben a Baltazár Dezső teret, ami a frakcióülésnek helyet adó Kölcsey Központ és a képviselőknek szállást adó Hotel Lycium mögött található. A kordonokkal és fekete fóliával elszeparált terület arról árulkodik, hogy a Fidesz politikusai nemhogy emberekkel nem akarnak találkozni, de azt sem szeretnék, ha látnák őket.


Fidesz-frakció

Budai Péter

A kormánypárti média tájékoztatása szerint a szerdán kezdődött tanácskozás legfontosabb témája a gazdaság újraindítása lesz, de értékelik majd a járvány elleni védekezést, áttekintik a parlament tavaszi ülésszakán meghozott döntéseket, és felkészülnek az őszi jogalkotási feladatokra is.


Fidesz-frakció

Budai Péter

Meg nem erősített információink szerint Orbán Viktor és néhány pártvezető vagy a miniszterelnök-pártelnök közvetlen kísérői nem a többi frakciótaggal együtt lakik a Hotel Lyciumban, hanem számukra szobákat nyitottak az egyébként üres – ezért jól védhető – Aranybika szállodában, amit nemrégiben vásárolt meg a Mathias Corvinus Collegium.

A frakcióülés péntekig tart, utána visszakaphatják tereiket a debreceniek.


Fidesz-frakció

Budai Péter

Fidesz-frakció

Budai Péter

Fidesz-frakció

Budai Péter

Fidesz-frakció

Budai Péter

Fidesz-frakció

Budai Péter

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!