Mostanában elég követhetetlen, hogy mi a jellemben a trendi, ezért még nagyobb a káosz a fejekben. A harács mindet visz, jellemet, erkölcsöt, társadalmat, gazdaságot.
Filantrópia
Mottó: Ha lángra gyúlsz, az emberek szívesen eljönnek, és nézik, ahogyan égsz. John Wesley
Sokan nem ismernek minket. Igaz, milliónyinak fogalmunk sincs arról, hogy mitől működik a laptévé, mégis oda meg vissza lettünk érte. Maradjunk annyiban, hogy mi cigányok (csak így egyszerűen csak cigányok) nem vagyunk egy számítógépes alaplap, és én személy szerint ki nem állhatom, hogy integrálni akarnak minket. Nem kell. Olyan áron pedig, amit mások szabnak érte, különösen nem kell.
Az elfogadás (nem a befogadás, az elfogadás) előbbre vinné ezt az oly sokszor szajkózott történetet.
Tisztelt Olvasóim!
A mi kultúránk csak nyomokban létezik (bárki is magasztosítja fel az egekig, vagy misztifikálja önöknek oly nagyon), felesleges rá úgy reagálni, hogy mi a kultúránk miatt mások vagyunk. Egyáltalán nem. Ami azonban lényeges, hogy más szűrőkön át látjuk a világot, és a természethez talán még közelebbi népcsoport lévén egyszerűbbek, de annál érzelmesebbek (persze lehet, hogy csak érzelgősebbek) vagyunk az átlagnál. Egy kicsit. Tudom, ez nagyon nem látszik, amikor erőszakot követünk el egymáson vagy másokon. Persze, hol nincsenek hibák? Kapunk mi is eleget. Szóval a társadalmi szűrőnk más nekünk, és bizony abban a bizonyos elfogadásban is kételkedünk néha.
Én nem mondom, hogy pátyolgatni kell a cigányt! Egyáltalán nem. Sokkal erősebbek annál, mint amit gondolnak róluk. Én azt sem mondom, hogy olyan nagyon változniuk kéne. Tudják, az az igazság, hogy legalább annyira különféle az összetételünk, mint bármely más nemzetnek, és mi még csak nem is egy irányból érkeztünk ide, Magyarországra. De vonatkoztassunk el mindezektől! Itt vagyunk. Kb. 800 éve itt vagyunk, még ha mások 600-at említenek, akkor is. A történelem nézőpont kérdése.
A középkor szigorú és kegyetlen intézkedései ellenünk, a röghöz kötés, a megalázott sokaságok lélektana, a települések széleire való száműzetés? Mi hatott ránk és mit váltott ki belőlünk? És itt álljunk meg!
A túlzott emberszeretet az irányunkba sokszor Janus-arcú, és bizony kétirányban is hibádzik. Nem kell jobban szeretni minket, mint másokat, és bizony mi sem szeretjük jobban magunknál a másokat. Képmutatás lenne. Nem is kell jobban hinni nekünk, mint másoknak, mert mi sem vagyunk egyformák, és míg az egyik a szívét-lelkét odaadná a szeretetért, a másik kihasználja azt. Ebben sem vagyunk másabbak másoknál. Igen sok mindenben vagyunk azonban hasonlók másokhoz, önökhöz vagy bármely más emberi fajtához.
Olyan elcsépelt, ezért csak egy gondolat: a kölcsönös előítéletek megrontják a kapcsolatokat, és „lakva ismerszik ki az ember”. Ha pedig a mi emberfajtánkat valaki ki nem állhatja és akár az elpusztításunkig is elmenne, azzal nincs mit kezdenünk. Egy rasszistával nincs mit kezdenünk. Egy rasszista az inkább megvonja a lehetőséget, mintsem adja a cigánynak. Tulajdonképpen fél tőle. Félti azt az egzisztenciáját, amit így vagy úgy megteremtett magának, és félti a jövőjét, mert milyen visszatetsző lenne, ha megfordulna a jövő és nem az ő gyereke lenne „felsőbbrendű”, és nem az történne, ami most van, hogy ő parancsol, a cigány pedig végrehajtja. Végletek. Mint a numerus clausus valaha. Azt se véletlenül találták ki…
Nemrégiben megismertem egy cigány embert. Én, a cigány. Egy vidéki településen, ahol a lerobbant kocsimat kellett rábíznom. Egy barátom ajánlotta. Magam is meglepődtem, amikor egy kvázi cigánytelepen, de mondhatnák úgy is, hogy a cigányok által sűrűn lakott településrészen kötöttünk ki, és egy 45 körüli cigány ember mondta azt, hogy meg tudja csinálni a járgányt. Beszélgettünk, és rájöttem, hogy milyen profánul gaz dolog ez az előítélet. Én. Én, a cigány előítéletes voltam a környezet miatt egy olyan fickóval szemben, aki több világot látott, mint én, több helyen volt, mint én, többet tapasztalt az utakon, mint én, aki magam is levezettem vagy egymillió kilométer 1984-től. Hát igen. A környezet. Ami egyébként egyáltalán nem volt rossz vagy csúnya, csak más. Nem fehérek lakták. Ennyi. Lényeg a lényeg, a Pilóta egy hozzáértő, jó szakember, aki ért az autókhoz is. Megcsinálta. (Persze kiderült, hogy nem én vagyok az első, aki nagyot koppant a tudása láttán.)
Szóval emberek. Tolvajjá a tolvaj világ tesz. Ezt kb. már Csokonai is megmondta. Vannak, akik tudnak élni az esélyekkel, vannak, akik nem. Vannak, akikben ott a tehetség, vannak, akikben nincs semmiféle tehetség, de jól el tudják adni magukat, míg mások sehogy se! Se tehetséggel, se a nélkül. A politikusok között például elég sok a tehetségtelen, szerintem. Bejutásuk a parlamentbe vagy az önkormányzatokba nem a személyes karizma kérdése, hanem, hogy melyik párt kicsi katonája, de most ebbe ne menjünk bele, csak jegyezzük meg magunknak.
A „figyelő filantrópia” a jó hozzáállás a kérdéshez, nem az integráció és a vakká tevő felsőbbrendűségi komplexus egyvelege! Igen sok magyar származású ember egyáltalán nincs olyan értékes egyénileg vagy a társadalom tagjaként, mint némely cigány származású magyar – és fordítva. Embere válogatja. Mostanában elég követhetetlen, hogy mi a jellemben a trendi, ezért még nagyobb a káosz a fejekben. A harács mindet visz, jellemet, erkölcsöt, társadalmat, gazdaságot.
A figyelő filantrópia nem más, mint a fenntartásokkal közelítés mások irányába, de a szeretet és a megbecsülés szándékával. Ne ítéljünk elsőre, de legyünk résen! Aztán ha kellemesen csalódunk, akkor legyünk boldogok, ha nagyot csalódunk, akkor azt az embert kerüljük el utána messzire. Az egyén szintjén ennek kellene érvényesülnie!
A társadalom szintjén pedig el kéne érni, hogy az embert a tehetsége és a tettei alapján ítélje meg a társadalom, ne pedig a gyenge lábakon álló előítéleteken keresztül, ne is egy felsőbbrendűségi szűrőn keresztül, mert nincs felsőbbrendű ember ezen a Földön, nincs másik emberi faj. Mostanában ez nem így van. Tehetségtelen emberek sokasága gondolja azt magáról, hogy neki annak okán több jár, hogy milyen pozicionáltságot szerzett meg olykor teljesen érdemtelenül vagy másokat kegyetlenül kihasználva a mai magyar társadalomban, ami mostanában olyan, amilyen, csak éppen nem filantróp!
A sokat látott cigány erre csak annyit szokott mondani: a kerék forog. Egyszer fenn, egyszer lenn. És igaza van. Királyok fejei hulltak már a porba, milliókat pusztított el például a tatár, Csák Máték uralkodtak azon a földön, ahol most zöldbárók és pénzügyi manipulátorok lopják el az igazi életet mások elől.
A kerék forog.
Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!
