Az újságírástól rengeteget kaptam. Olyanok hangja lehettem, akik még ha fel is szólaltak saját magukért, nem hallották meg őket: állatok (különösképpen kutyák), szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek, megbélyegzett cigányság és hajléktalanságban élők, akik között van, aki télen halálra fagy.
Örülj, hogy megtörtént!
Olaszliszkán megismerhettem az érem másik oldalát, és megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy a cigányok és a magyarok valójában nagyon hasonló problémákkal küzdenek.
Részt vehettem a Transparency International 7. mentorprogramjában, és egy átfogó munkát adhattam ki a kezemből a magyarországi gyepmesteri telepek sötét oldaláról.
Ennek köszönhetően Finnországba is eljutottam, ahol néhány napig megtapasztalhattam, milyen érzés lehet olyan országban élni, ahol az újságírással szemben követelmény az átláthatóság, a hatalom ellenőrzése és a lakosság korrekt tájékoztatása.
Olyan bántalmazott nőket hallgathattam meg, akiknek már az is sokat jelentett, hogy egy nőtársuknak elmondhatták fájdalmukat.
És Szonja Kismarjáról.
Akinek mindig azt fogom kívánni, hogy valóra válthassa az álmait és ki tudjon törni jelenlegi helyzetéből.
A lista nagyon hosszú. Mindössze 2 aktív év az újságírásban (egy főállás és az önkéntesség mellett), és mégis rengeteg, sokszínű emberrel és történettel ismerkedtem meg, a magyar valósággal, amelyről sokszor nem hallani, mivel a hiteles, valós tájékoztatás már régóta háttérbe szorult a magyar sajtóban.
Most viszont búcsúzom az újságírástól. Szerettem írni, tanulni, kutatni, de cselekedni még jobban szeretek. Nehéz volt olykor csak a kérdéseket feltenni, és nem rögtön egy világot megváltó tervvel előrukkolni, mely megvalósításának aktív részese leszek. Ugyanakkor felemelő érzés volt olyan információkat, beszélgetéseket közölni az olvasókkal, amik hatással lehettek egy-egy ügy pozitív végkimenetelére és a szemléletformáláshoz nagyban hozzájárulhattak.
Az újságírás során tapasztaltak az élet különböző területeit mindig más-más perspektívából mutatja be. Úgy gondolom, hogy a kíváncsi fiatalságnak, akik még nem félnek kérdéseket feltenni és a dobozon kívül gondolkodni, mindenképp hasznukra válna akár egy rövid időt is eltölteni a független újságírásban.
Persze az újságírás egyáltalán nem egyszerű.
Nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul leírod a véleményed, vagy épp olyan híreket vetsz papírra, amelyek csak arról tájékoztatnak, hogy minden rendben van. Azt jelenti, hogy szinte nyomozóhatóságként alaposan utánajársz mindennek, konfrontálódsz, keresed az igazságot, felvállalod a kutatásaid eredményét, és ezekért kapni fogsz hideget-meleget. Fenyegetéseket, durva kritikát, személyeskedést. Hibázni is fogsz, hiszen emberből vagy.
Mindent nem is írhatsz le. Mert sajnos vannak témák, amikor senki nem akar nyilatkozni, adatokhoz pedig sehogy nem jutsz hozzá. Tudod, hogy létezik, tudod, hogy óriási a gond, de nem írhatod le, mert nem tudod bizonyítani. Mert ide jutottunk: sokan nem mernek beszélni a retorzióktól félve. És ez talán a legfrusztrálóbb az újságírásban. Mikor több dologról tudsz, mint amit leírhatsz vagy bárkinek is elmesélhetsz.
Ugyanakkor változásokat indíthatsz el. Rendszerszintű változásokat. De ehhez még több újságíróra van szükség, még több kritikus, nem megalkuvó médiumra.
A tájékozottság adja igazán a szabadságot.
Sajnos vidéki újságírónak lenni még nehezebb: ez a szakma is Budapest központú, és a független újságírók között is létezik a széthúzás. Tehát még több újságírót vidékre! És még több női újságírót!
A független újságírásra óriási szükség van Magyarországon.
Ez is egyfajta szabadságharc, csak más platformon zajlik.