Érzem, hogy itt már nem lesz alvás, hát nekikezdek a napnak. A kávé már kész, a cigimet tekerem, amikor hangos zajra leszek figyelmes. Rövid, erős, süvöltő zajok gyors egymásutánja. Felkapom a fejem, mi lehet ez? Disznóperzselő, gondolom először magamban. De hát az nem lehet. Itt? Persze, néha a városban is nekiesnek a sertéseknek. De panelházak közötti parkolóban?

Akkor valahol biztos a tetőt szigetelik. Ott is sokszor használnak gázpalackot, a hozzákapcsolt gumicsővel és fémtölcsérrel. Az sem lehet, hisz még hat óra sincs. Ki kezdene neki ilyen korán valakinek a tetejét szigetelni?

Kilépek hát az erkélye, meggyújtom a cigarettát. Nem látok semmit, ahonnan a zaj jönne. Nem látom, pedig ott van. De annyira furcsa és hihetetlen, hogy a még kissé álmos agyam képtelen feldolgozni. Csak abból építkezik, amit ismer, az újat még nem festi fel a képre. Pedig ott van, és akkora, hogy nem lehet sokáig figyelmen kívül hagyni.

Egy hőlégballon ereszkedik köztem és a szomszéd ház között. A kosár és a benne lévő utas velem egy szinten. Ha nagyon szeretnénk, talán meg is érinthetnénk egymást. Az állam lent, az ő keze fent, integet. Visszaintek, és csak bámulok, ahogy lassan elúszik a házak között, időnként forró levegőt fújtatva.

Talán a halott disznó kevésbé lett volna meglepő.

A Panelhangok további részei itt olvashatók.