Munkáit az Instagram-oldalán követhetjük. A képekkel az a célja, hogy hétköznapi környezetben mutasson meg nem odaillő dolgokat, vagy olyan épületeket láttasson, amiket nem feltétlenül veszünk észre egy-egy séta alkalmával.

Könnyü Hella nevét mostanában főleg a Freedom Club kapcsán hallhattuk, aminek jelenleg is ő a helyi koordinátora. A szervezet működése azonban többek között a jelenlegi járványhelyzet miatt szünetel. Emellett a Debreceni Egyetem közösségszervező szakán tanul, dolgozik, és édesanyaként is helytáll. Felszabaduló idejét pedig fotózással tölti, ezúttal erről kérdeztük, hiszen nemrég kezdte el a nagyközönségnek is megmutatni alkotásait

Mióta foglalkozol fotózással?

Mindig is művészlélek voltam: festettem, rajzoltam, és a fotózás is ebből fakadt. A legelső fényképezőgépemet apukámtól kaptam a nyolcadikos ballagásomra, hiszen már akkor is nagyon érdekelt a fotózás. Az otthoni fényképezőgépekkel dokumentáltam a családi eseményeket – szerettem vele foglalkozni, így ballagásra is fényképezőgépet kaptam. Ez egy egyszerű digitális gép volt. Az első komolyabb gépemet 17 évesen vettem meg egy zaciból 40 ezer forintért, és ezt a mai napig is használom. Aktívabban 7-8 hónapja kezdtem el a fotózással foglalkozni, ekkor indítottam el a saját fotós oldalamat Instagramon. A képeimet most már szeretném publikálni, másoknak is megmutatni.

Mi alapján választasz témákat egy fotósorozathoz?

Egymástól viszonylag távol álló dolgok érdekelnek: például a szocialista építészet, a ’80-as és a ’90-es évek, illetve a portréfotózás. Ezeket a témákat igyekeztem összefésülni.
A legutóbbi két alkalommal balett-táncosokat fotóztam, erre a munkára ők kértek fel engem. Az egyik táncossal, Bűdi Hellával már korábban is együtt dolgoztunk, és ő keresett meg engem erre a közös munkára. Az ilyen jellegű képekkel is szeretnék majd mélyebben foglalkozni. Eddig elsősorban közeli arcportrékat készítettem. A tánc egy újfajta kihívást jelent nekem, hogy hogyan lehet szépen megeleveníteni a mozgást képeken, illetve a táncot hogyan lehet elhelyezni nem szokványos helyeken: nem színpadon, nem balettstúdióban. Szeretném olyan helyszíneken megmutatni a szépséget, ahol minden nap járunk – hétköznapi környezetben különlegeset alkotni.
Ebben a sorozatban egyébként Bűdi Hella mellett Nagy Attilát láthatjuk. A debreceni Püspöki palotánál készült képek elkészítésében pedig egy klasszikus balettoktatótól, Rózsa Viktóriától kaptam segítséget a mozdulatok beállításában; Farkas Gergely pedig fotóasszisztensként támogatott.

Ebben a fotósorozatban maszkban szerepelnek is a táncosok. Tudatosan akartatok a jelenlegi helyzetre is utalni?

Az eredeti terv az volt, hogy stúdióban fogunk fotózni, de a március 8-i bezárások miatt ez nem valósulhatott meg. A szabadtérhez akkor még hideg volt, így jött az ötlet, hogy lépcsőházakban fotózkodjunk, oda nem kellett maszk. Szabadtéren is készültek képek, ezzel szerettem volna éreztetni, hogy ez egy kényszerhelyzet, illetve nyilván nem akartuk, hogy megbüntessenek minket.

Nemrégiben volt Borbély Nikolett-tel is egy sorozatod. Ő hogyan jött a képbe?

Borbély Nikivel viszonylag régóta ismerjük egymást. Nemrég teljesen leborotválta a haját, ekkor kértem fel őt a sorozatra. Szeretem, ha a barátaim a modelljeim is egyben, akkor is, ha nem a konvencionális szépségideálnak felelnek meg. Emellett azt akarom elérni, hogyha valaki nézi majd a fotóimat, ne csak olyan embereket lásson, akiknek tökéletes az arca, szép hosszú hullámos hajuk van, és mindig tökéletesen fel vannak öltözve. Niki egy teljesen más, egyedi karakter, vele ezért szerettem volna együtt dolgozni. Róla ezelőtt mindig nagyon színes, harsány képek készültek, ez a sorozat egy mélyebb, nőiesebb, komolyabb oldalát mutatja meg.

Gondolkodtál más témákon a portrékon és az épületfotókon túl?

Szeretnék ennél a vonalnál megmaradni, ennek nincs kifejezett indoka, engem egyszerűen ezek a témák vonzanak. Korábban említettem a szocialista épületeket, és ezzel együtt a szocialista hangulat megragadását. Szeretem azt, ha egy-egy épületet egy kis erőfeszítéssel széppé lehet varázsolni, számomra ez jelent kihívást. Debrecennek azokat a tereit mutatom meg, amelyek nem kerülnek fel a képeslapokra: az egyetemen a kémiaépületet, vagy az elméleti tömböt tudom hozni példaként. Ezek olyan épületek, amelyek mellett mindennap elmegyünk, és észre sem vesszük őket. Akár gondolhatunk egy szokványos panelházra is, de ezekben van meg az a feeling, ami Debrecenre jellemző.

Elsősorban Debrecenben készíted a fotóidat. Mindenképpen szeretnél Debrecen határain belül maradni, vagy a későbbiekben elképzelhető, hogy más városokról is hasonló képek készüljenek?

Szeretnék más városokba is ellátogatni. Miskolcon is voltam februárban – bár ezek a képek még nem kerültek fel – és ott is az avasi kilátó környékén fotóztam, ezt szeretném mindenképp kiterjeszteni. Budapestről is van néhány 2016-os fotóm, itt is hasonló motívumokat kerestem: például a 3-as metró vonalán a metrómegállókról készültek képek. Ez is egy olyan tér, amit nem feltétlenül gondolunk szépnek, viszont mégis az életünk része.

A későbbiekben szeretnéd a képeidet kiállítani valahol?

Igen. Bűdi Hellát megkereste egy debreceni színházi körökben mozgó ismerőse, aki szívesen kiállítaná a képeimet. Vele már én is felvettem a kapcsolatot, de amíg a lezárások tartanak, nem tudunk konkrétumokról egyeztetni, így erről csak akkor árulhatok el többet, ha már megvan a helyszín és az időpont is. A portréimról is szeretnék majd egy kisebb kiállítást, ennek kapcsán pedig a Malter jutott eszembe, hiszen ez a hely egy jó kiindulópont a kezdő művészeknek.

Hosszútávon mi a terved a fotózással?

Nincs konkrét tervem. A fotózás tavaly került újra elő nálam, amikor elkezdődtek a korlátozások. Azelőtt a minőségi szabadidőt számomra az jelentette, hogy valamilyen közösségben voltam. Részt vettem közéleti-, civil aktivitásban. Ezek a lezárások miatt eltűntek. A korlátozások alatt szerettem volna valami olyan dolgot csinálni, ahol kiélhetem a kreativitásomat, minőségi időt tudok tölteni. Emiatt nem is nagyon tervezgetek, nem gondolkozom előre. Szeretném addig csinálni, amíg szívesen foglalkozom vele, amíg nekem jól esik. Nem tervezem azt, hogy a fotózás elsődleges megélhetési forrás legyen.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!